Decemberi előadások a Móricz Zsigmond Színházban

Decemberben több bemutatóval is készül a nyíregyházi teátrum: 2021. december 11-én, szombaton Horváth Illés rendezésében az Idétlen időkig című nagyszínpadi musical-vígjátékkal, 2021. december 17-én, pénteken pedig Czukor Balázs rendezésében a Cseresznyéskert című kamara-előadásunkkal várják a nézőket.

 

 

Az év utolsó hónapjában nem csak színházbérletes, hanem több bérletszünetes produkcióval várjuk Látogatóinkat, a két ünnep között is! A Művész Stúdióban a Szekrénymesék című zenés bábelőadás bemutatóját 2021. december 13-án, hétfőn tekinthetik meg a legkisebbek.

December 4-én Horváth László Attila, Illyés Ákos és Tóth Zolka a Krúdy Kamarában az Új stílusgyakorlatok-kal várja a fergeteges vígjátékok kedvelőit! A múlt század közepén egy francia író, Raymond Queneau „Exercices de style”, azaz „Stílusgyakorlatok” címmel remekművet vetett papírra, melyet kilencvenkilenc stilisztikai formában írt meg. Éppen, mint a magyar népmesék! Annyi bizonyos csupán, hogy lesz rá kilencvenkilenc, vagy hetvenhét, de legalább is huszonkettő megoldásunk a színpadi változatban a Móricz Zsigmond Színházban!

A korábbi évekhez hasonlóan, idén is összegyűjtöttük egy VIDÁM bérletbe az évad legkönnyedebb darabjait, legjobb vígjátékait, melynek első előadása Puskás Tivadar jutalomjátéka, A Napsugár fiúk lesz decemberben 28-án, kedden a Nagyszínpadon, Horváth László Attilával, Puskás Petivel és Dallos Bogival. Aki Vidám bérletet ajándékoz karácsonyra, annak már biztosan lesz helye egy későbbi Legénybúcsú, Idétlen időkig és Új stílusgyakorlatok előadáson is.

 

A közkedvelt Legénybúcsú című előadásunkat nagy örömünkre újra megtekinthetik december 29-én a két ünnep között nézőink.

Az óévet szeretnénk közönségünkkel együtt búcsúztatni: december 31-én egy saját Zenés Szilveszteri Gálaműsorral készülünk 18 órától. További részletekkel hamarosan jelentkezünk. Idén először a Gála után lehetőség nyílik akár a Szindbád Kortárs Magyar Bisztróban elköltött ünnepi vacsorával kombinált jegyek vásárlására is, melyet személyesen a Móricz Zsigmond Színház Jegyirodájában, és a Szindbád Kortárs Magyar Bisztróban vásárolhatnak meg az érdeklődők!  

 

Szeretettel várjuk Nézőinket!

Jegyek és bérletek elérhetőek: https://www.moriczszinhaz.hu/jegyvasarlas/