A diszkrimináció ellen Olaszországban

Olaszországi nemzetközi ifjúsági cserén vettek részt nyíregyházi középiskolások spanyol, olasz és román fiatalokkal együtt április elején.

 

 

 

Április első hetében a Mustárház és a Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda képviseletében egy 8 napos nemzetközi ifjúsági cserén vettünk részt az Erasmus+ program jóvoltából olasz, spanyol és román fiatalokkal együtt. A projekt a festői szépségű hegyek között egy történelmi kisvárosban, Montone-ban valósult meg. A programona diszkrimináció, a társadalmi kirekesztettség, illetve a mentális egészség témái kerültek megvitatásra. A cserén a színészet és szituációs játékok segítségével érezhettük át egy társadalmilag hátrányos helyzetben lévő ember életét.

A napok nagy részét foglalkozások töltötték ki, délelőtt „hagyományos” módszerrel adtak át releváns ismereteket számunkra: PowerPoint bemutatók, viták, saját tapasztalatok alapján folytak az előadások.Délután úgynevezett non-formális oktatásban részesültünk, itt kapcsolódott be a színház: főként csapatokban dolgoztunk, alkottunk élethelyzeteket, ami egy előre megítélt emberrel megtörténhet vagy szobrokat építettünk a másik személyből, ami éppen egy érzelmet ragadott meg a szituációból. Részletesen megismerkedtünk az Erasmus+ lehetőségeivel, valamintMontone polgármesterével és alpolgármesterével is találkoztunk, akiktől információkat kaptunk a település sajátosságairól, fejlesztéseiről.

 

Természetesen a foglalkozások mellett a kikapcsolódásra is jutott idő: esténként megismerkedtünk a résztvevő nemzetek kultúrájával, kirándultunk Perugiában és Assisiben, úton hazafelé pedig Velencét fedeztük fel. A magyar nemzetközi esten igazi magyaros paprikás krumpli készült a vendégeknek, és a magyar néptánc alapjait is megtanítottuk nekik az est folyamán.

A program számunkra nemcsak érzelmes és elgondolkodtató volt, de a megszerzett tudást a mindennapokban is tudjuk alkalmazni, többszörözni és másokat is erre biztatni, a kirándulások pedig feltöltöttek minket a foglalkozások komolysága után.

Szabó Hanna Zsófia
Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda