Fejlesztések Csenger és környékén

2022. március 31 – én zárult a 249,29 millió forint vissza nem térítendő Európai Uniós támogatással megvalósuló a „Holnap, itt fogant a mában” - Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben Csengerben és a környező településeken” című, EFOP-3.9.2-16-2017-00036 azonosítószámú projekt.

 

 

A kezdeményezés fő célja a tehetséggondozás, felzárkóztatás, valamint az oktatási, szociális közszolgáltatásban dolgozók képzettségének támogatása, továbbá a településeken élő gyermekek és tanulók személyiség és kompetenciafejlesztése, valamint iskolai és munkaerő-piaci érvényesülését elősegítő iskolán kívüli programok megvalósítása és a hátrányos helyzetű gyerekek és tanulók közneveléshez, felsőoktatáshoz való hozzáférésének biztosítása volt. Csenger Város Önkormányzata pályázatát konzorciumi együttműködésben valósította meg Szamosbecs, Szamostatárfalva, Szamosangyalos, Csengerújfalu, Ura, Csengersima, Komlódtótfalu települések önkormányzatai, valamint a Csengeri Gyermek és Ifjúsági Egyesület összefogásával.

 

A rendelkezésre álló 249,29 millió forint támogatásból megvalósult a települési önkormányzatok által fenntartott alapszíntű humán közszolgáltatásban dolgozó szakemberek képzése, továbbképzése. A projekt elősegítette a hátrányos helyzetű emberek hozzáférését a minőségi szolgáltatásokhoz, biztosította az egyéni szakmai képzéseket is.

A projekt támogatta a gyermekek és tanulók – kiemelten a hátrányos helyzetűek – személyiség és kompetencia fejlesztését, iskolai és munkaerő-piaci érvényesülését elősegítő iskolán kívüli programok megvalósításával, a tudatos pénzügyi magatartás, a fenntartható fejlődés jegyében. Közneveléshez és felsőoktatáshoz való egyenlő hozzáférést, a települési ösztöndíjrendszer és a felsőoktatásban tanuló ösztöndíj program segítette.