Újra teljes évadot zárt a Móricz Zsigmond Színház

A Móricz Zsigmond Színház két esztendő után idén először tudott ismét végig vinni egy teljes évadot, olyan csorbítatlan kikapcsolódást nyújtó élményt adni közönségének, amelyre színházlátogatónak és színházcsinálónak egyaránt szüksége van.

 

 

A Teátrum évadzárója idén is a társulat tagjai, vendégművészei, Dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza polgármestere, a Színház kiemelt támogatói és a sajtó jelenlétében zajlott. Kirják Róbert igazgató évadértékelő beszédében elmondta, az eladott bérletek száma 12 240 darab volt, mely az előző évadhoz képest 8916-tal növekedett. A nézők 78 847-en látogattak el hozzájuk, mely az azelőtti évad eredményének duplája, 2020/21-ben 32 722-en voltak előadásaikon. A Lázár Ervin Programnak köszönhetően 11 702 diákot láttak vendégül a Szaffi nagyszínpadi mese-előadáson. Dr. Kovács Ferenc köszöntőjében kitért rá, pont az ilyen nehéz évadok után mennyire fontos a kiemelt teljesítmények elismerése, de ugyanúgy fontos a támogatók és a Nézők elismerése. Gratulált az elmúlt évadhoz, hozzátette, bíztató jelnek tekinti, hogy hétvégén a Rózsakert Szabadtéri Színpadon pótszékes teltház fogadta az első előadást. Sok hasonló, kiemelkedően magas nézőszámú produkciót kívánt még a társulatnak.

„Már az elmúlt évadban is arra törekedtünk, hogy minél szélesebb skálán mozgó repertoárral ajándékozzuk meg Önöket, lehetőség szerint pazar élményekkel feledtessük az „eltűnt idő” rossz emlékeit. Idén, ha lehet, még ennél is messzebbre tekintünk, bátran mondhatom, hogy a hazai és a külföldi színházkultúra legizgalmasabb csemegéit hozzuk el teátrumunkba, mindenki kedve szerint válogathat a színes kínálatból” - folytatta az évadzárót a teátrum igazgatója.

Nagy nemzetközi sikerdarabok, filmadaptációk, újabb musical-ősbemutató

A 2022/23-as évad első nagyszínpadi bemutatója a Spamalot, avagy a Gyalog galopp musical, melynek Keszég László rendezésében szombaton a Rózsakert Szabadtéri Színpadon már óriási közönségsikerrel megtartották az előbemutatóját. Igazi kuriózumnak ígérkezik a nagyszínpad második előadása: a londoni West End egyik legnagyobb sikere, a Ma este megbukunk. Decemberben egy másik kultuszfilm adaptációja, egy különösen aktuális történet érkezik: Paolo Genovese műve, a Teljesen idegenek, melyet Tárnoki Márk állít színpadra. Majd a klasszikus horror egyik gyöngyszeme, egy lenyűgözően szép és látványos történet, a Frankenstein következik a sorban, rendezője: Balázs Zoltán. A nagyszínpadi bemutatók sorát egy újabb zenés sikerdarab és híres adaptáció zárja, a Kapj el, ha tudsz című musical, mely a Leonardo DiCaprio főszereplésével bemutatott, azonos című filmre épül. A rendező Horváth Illés, színházunk művészeti vezetője.
A Krúdy Kamara új programja szintén egy másik zenés előadással indul: a Jó estét, nyár, jó estét, szerelem fordulatos, torokszorító történetével, Presser Gábor nagyszerű dallamai már több generáció szívébe lopták be magukat. Ezt követi Szerb Antal halhatatlan remeke, az Utas és holdvilág, melynek rendezője a Nyíregyházára hosszú évek után visszatérő Galambos Péter. Kovács Lehel fiatal színész-rendező a Görbe tükrök című, az emberi kapcsolatokat sajátos humorral vizsgáló színmű rendezésével mutatkozik be. Izgalmas lélektani és társadalmi kérdéseket boncolgat a Futótűz, mely kortárs szerző, Wajdi Mouawad alkotása; a rendező, Szabó K. István régi kedves ismerős színházunkban.

Legújabb játszóhelyeinket is bekapcsoljuk a színház bérletes előadásainak vérkeringésébe: Rák Zoltán, népszerű művészünk rendezi az évad utolsó kamara bérletét, a Maggi és Lillemort Pregitzer Fruzsina és Horváth Margit főszereplésével, a helyszín a Szindbád Rendezvénytér lesz; a Bencs Villában pedig Pregitzer Fruzsina állít színpadra egy mesét a legkisebb korosztálynak Kukucs! címmel.

A Művész Stúdióba először Maszmók az indiánok között érkezik, rendezője színházunk művésze, Urmai Gábor, majd a Kelekótya haramiák szórakoztatja ovis bérletben a gyerekeket.    
A nagyszínpadon Misi mókus, illetve Lúdas Matyi Jr. történeteit láthatják az iskolások Peller Károly és Kszel Attila rendezésében. A Társulat nagyszerű művészei mellett a Nézők régi kedvenceket is viszontláthatnak a színpadon, például a hazatérő Mészáros Árpád Zsolt több produkcióban színpadra lép” -mondta Kirják Róbert.

Már elérhetőek a színházbérletek

A bérletmegújítást és -értékesítést 2022. június 15-én kezdik a Színház Jegyirodájában, valamint online: a moriczszinhaz.hu oldalon. A régi bérletesek 2022. július 15-ig jelentkezhetnek megújításra. A nagyszínpadi gyerek és a nagyszínpadi ifjúsági bérletárak továbbra is változatlanok maradnak, ám a megemelkedett költségek miatt a többi bérlet ára tíz százalékkal emelkedik.
Mint pár éve már, idén is elérhetőek a VIP bérletek, valamint a kombinált bérletekre 10 % kedvezményt biztosít a teátrum.

Díjak, elismerések

A szokásokhoz híven idén is kiosztották a legfontosabb elismeréseket jelentő díjakat. Nyíregyháza Város Nívó-díját Tóth Károly színművész vehette át. A Kelet színésze Szabó Márta lett, ő kapta idén a Móricz-díjat is. Arany Kalapács-díjat kapott Boldizsár Barna, díszítő és Aranyceruza-díjat Antal Andrea, rendezőasszisztens. A Lipót-díjat Kovács Vecei Fanni nyerte el. A Pro Teátrum-díj tulajdonosa Horváth Margit, a Godot-díjé pedig Gulácsi Tamás lett. A Hátsó Színpad Alapítvány díját  Andrásdi Tibor, kellékes érdemelte ki. Az évad nézője 2021/22-ben: Lippai Bianka.
Horváth László Attila, a Móricz Zsigmond Színház színművésze a LÉLEKPARK című filmben nyújtott alakításáért szintén az eseményen vette át Horváth Illéstől, a produkció rendezőjétől a Portói nemzetközi filmfesztivál legjobb színészének járó díját.