A romantikus nyári esték kedvelőit várják hétvégén a Rózsakertben!

  A TIED A VILÁG... című zenés társasjátékkal várjuk a közönséget 2022. július 29-én pénteken, 20.30 órától a Rózsakert Szabadtéri Színpadon. Szente Vajk rendezését, Nagy Sándor alkalmazta színpadra.

 

 

A főszerepekben: Feke Pált, Serbán Attilát, Nagy Sándort, Gubik Petrát, Szerednyey Bélát és társulatunk színművészét, Horváth Viktort láthatják.
Az interaktív zenés darab, az Illés zenekar örök slágereit, élő zenekaros kísérettel gazdagítva, pazar fényparkkal, díszlettel, és kiváló énekesek, színészek tolmácsolásában hozza el a nagyközönségnek.
Egy srác lakásavató bulit szervez. Először csak négyen vannak és várják a többi meghívott vendéget, majd rájönnek, hogy a meghívók nem lettek elküldve, tehát "csak" ennyien lesznek egész éjszaka. Persze nem így alakul, és a szomszéd házmester, a pizzafutár lány, és pizzafutár fiú játéka színesíti a sztorit, továbbá a nézőtérről felhívott vendégek improvizatív közreműködése, és a zenekar zseniális játéka teszi felejthetetlenné ezt a könnyed, fiatalos lendületű produkciót.

Jegyek korlátozott számban elérhetőek online:
https://moriczszinhaz.jegy.hu/program/tied-a-vilag-136784/842113

Július 30-án 21 órakor a MÚVILÁV - Majdnem mint a filmeken című zenés - filmes – színdarab érkezik Trokán Nórával, Klem Viktorral és a Swing à la Django zenekarral a Rózsakert Szabadtéri Színpadra.

Népszerű film momentumok és emblematikus filmzenék sodorják útjukon főhőseinket egy érzelmektől izzó színházi estén. Éber álmodozás a mozivásznon, álomszerű valóság a színpadon és egy rendkívül sokféle műfajban játszó zenekar.

Az előadás 16 éven felülieknek ajánlott!

Jegyek korlátozott számban elérhetőek online:
https://moriczszinhaz.jegy.hu/program/muvilav-majdnem-mint-a-filmeken-13...