Forgalomkorlátozás a Szélsőbokori úton

A tervezett ütemben halad a Szélsőbokori út felújítása. A kivitelező tájékoztatása szerint jelenleg a csapadék- és ivóvíz vezetékek kiváltása van folyamatban. A nagy leásási mélység és a két vezeték építéséhez szükséges széles munkagödör miatt az alábbi forgalmi korlátozások kerülnek bevezetésre:Október 5-től november 4-ig a Szélsőbokori út Legyező és Rókabokori út közötti szakaszán a közműépítések miatt az átjárhatóság átmenetileg megszűnik. A Legyező utca irányából és a Rókabokori út irányából is az adott szakaszra vonatkozó zsákutca táblákat helyeznek ki. A célforgalom számára a ki és beközlekedés továbbra is biztosítva lesz.

 

 

Október 8-án (szombaton) a közművek átépítése miatt, a Szélsőbokori út és Legyező utca kereszteződése 7.30-tól 16.30-ig lezárásra kerül.

Október 7-től november 15-ig azon helyi járatú autóbuszok, amelyek a Szélsőbokori út érintésével közlekednek (17, 17y, 26, 27) a Legyező és Kőris utca közötti szakaszon, az Újház sor Kőris utca útvonalon fognak közlekedni.

Az Újház sor Legyező és Kőris utca közötti szakaszán megállni tilos táblákat helyeznek ki. Kérjük, az ideiglenes forgalmi rend betartását a helyi közösségi közlekedés biztosítása érdekében.

 

Kérjük az arra közlekedők türelmét és megértését, s hogy fokozott körültekintéssel vezessenek!