Kiléphetnek a szorításból az új lakások Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is

Viszonylag kedvezőtlen helyzetben érkezett egy igen jó hír az új lakások piacára. Az infláció megugrása, a rezsiváltozások, a korábbi évekhez képest gyengébb gazdasági kilátások az új lakások piacára is negatív hatást gyakoroltak. A következő években azonban lendületet kaphatnak az építkezések, a kedvezményes áfa határidejét várhatóan 2028-ig kitolják - áll az ingatlan.com legújabb elemzésében. Ebből kiderül az is, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében hogyan alakult a lakásépítési kedv és mennyibe kerülnek az eladásra kínált új lakások és házak a megyeszékhelyen és a nagyobb kínálattal rendelkező megyei településeken.

 

 

Hogyan alakul a lakásépítési kedv?

 

“A kedvezményes lakásépítési áfa 2028-ig történő meghosszabbítására az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) tett javaslatot, amit a Pénzügyminisztérium is támogat. Ha valóban jogszabály lesz a tervből, országosan fokozódhat a lakásépítési kedv. Ez pedig rá is fér a piacra, 2020-ban elsősorban a járványhatás miatt kevesebb mint 23 ezer, 2021-ben pedig közel 30 ezer lakásépítési engedélyt adtak ki, szemben a 2017 és 2019 közötti időszakkal, amikor 35-38 ezer lakóingatlanra kértek engedélyt” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

 

Az idei év első félében 17 715 lakásépítési engedély kapott zöld utat, 16 százalékkal több mint tavaly, de 3 százalékkal kevesebb a járvány előtti szinthez, 2019 első feléhez képest. A szakember kiemelte, hogy az 5 százalékos lakásáfa 2028 végéig történő meghosszabbítása minden eddiginél tartósabb időszakot jelentene. A szakember szerint azért is fontos a határidő kitolása, mert így a lakásépítési szektorban kiépült kapacitások, mind a munkaerőt, mind az eszközöket tekintve fenntarthatóak maradnak.

 

Mi történt a megyében?

 

Az elemzés szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az idei első félévben 768 lakásépítési engedély született, ez az egy évvel korábbihoz képest 51 százalékos növekedést jelent, 2019 azonos időszakával összevetve viszont 2 százalékos vissza esésnek felel meg. Balogh László azt mondta, a lakásépítési engedélyek számánál figyelembe kell venni, hogy nem mindegyikből lesz tényleges lakás, de az új lakások piacán várható kínálatot jól mutatja. Az ingatlan.com adatai szerint jelenleg 69 darab eladó új lakóingatlan hirdetése közül válogathatnak a vevők a megyében.

 

A jövőben várható tendenciák mellett az ingatlan.com elemzéséből kiderül az is, hogy jelenleg milyen árak jellemzik a megye új lakóingatlanait. Az eladásra kínált új lakások átlagos négyzetméterára szeptemberben 699 ezer forint volt, az új házaké pedig 554 ezer forintnál járt. A megye legnagyobb kínálattal rendelkező településein - Nyíregyházán, Nyírpazonyban és Kótajon - az új lakások és házak átlagos négyzetméterára 544-699 ezer forint volt szeptemberben.