Marketing díjak a városnak és a megyének

2022-ben harmadszor is Nyíregyháza lett a „Marketing Fővárosa”, Szabolcs-SzatmárBereg megye „Marketingaktív megye” és Vásárosnamény a „Kisvárosi első” . Emellett a Móricz Zsigmond Színház részére is átadták a Gyémánt díjat rendezvény-esemény kategóriában:  „Bencs-estek a felújított Bencs villában”. Az elismerést Holik Emőke, a teátrum értékesítési vezetője vette át.

 

 

Nyolcadik alkalommal hirdette meg a Magyar Marketing Szövetség és a Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézete a Városmarketing Gyémánt Díj pályázatot, melynek díjátadójára 2022. szeptember 15-én, a Marketing Summit Hungary 2022 konferencián került
sor. Ebben az évben 146 nevezés érkezett, 24 várostól. A pályamunkákat a szakmai zsűri két tagja a megalapozott tervezés, a kreativitás, a szakszerű megvalósítás, a hatásosság és a forrásfelhasználás hatékonysága alapján értékelte, idén 93 gyémántot adtak át. Nyíregyháza triplázott, a 2020-as és 2021-es év után megvédte címét, és 2022-ben is a „Marketing Fővárosa” lett! A díjakat Prof. Dr. Piskóti István, a program vezetője, a zsűri elnöke, Hinora Ferenc az MMSZ elnöke és Dr. Papp-Váry Árpád, az MMSZ alelnöke adta át Zagyva Gyulának, a Város-Kép Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának. A város 20 elismerésben részesült, azaz a legtöbb Városmarketing Gyémánt díjat nyerte el. A pályázatokat a Város-Kép Nonprofit Kft. gondozta és adta be.

A Kisvárosi első elnevezésű díjat ismét Vásárosnamény tudhatja magáénak, hiszen a díj legaktívabb nevezőjének bizonyult kisváros kategóriában. 2021-ben 6 Városmarketing Gyémánt-díjat érdemelt ki kategóriájában Vásárosnamény, az idei évben pedig 9 díjat, ezzel is mutatva elkötelezettségét a városok és a városmarketing irányába. A Marketingaktív Megye díj a 2020-as és 2021-es év után ismételten Szabolcs-SzatmárBereg megyét illeti. A megye idén 29 marketing gyémántdíjat nyert el - Nyíregyháza és Vásárosnamény pályázatai által.

A Városmarketing Gyémánt Díjat a Magyar Marketing Szövetség a Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézetének szakmai támogatásával hozta létre. Az elismerés odaítélésének célja, hogy a települések, térségek fejlesztésében egyre fontosabbá váló marketingtevékenységre felhívja a figyelmet; a sikeres, hatékony marketingmegoldások elismerésével hozzájáruljon a szakmailag helyes gyakorlat elterjedéséhez.

A Gyémánt Ranglista azt mutatja, hogy a díj 2015. évi megalapítása óta a települések összesen hány gyémántot szereztek. A ranglistán az 5. helyen áll Siófok 35 gyémánttal, őt követi 4. helyen Budapest XIII. kerület 38 gyémánttal, a 3. helyen Győr és Vásárosnamény áll 40-40 gyémánttal, a dobogó 2. fokán Miskolc áll 48 gyémánttal. A ranglistát Nyíregyháza városa vezeti 64 gyémánttal.