Idén is Családbarát Munkahely Díjat nyert Nyíregyháza Önkormányzata

Az Önkormányzat évek óta kiemelt figyelmet fordít a munka és a magánélet összehangolását segítő programok megvalósítására, amely eredményeként immár hetedik alkalommal, idén is Családbarát Munkahely Díjat nyert Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata.

 

 

A Kulturális és Innovációs Minisztérium és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által Nyíregyháza MJV Önkormányzata 2.145.000 Ft.- vissza nem térítendő támogatásban részesült a „Fókuszban a családok!” című családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatására irányuló projekt megvalósítására.

A támogatásból a Polgármesteri Hivatal munkavállalói számára valósulnak meg különböző programok, például a hagyományosnak számító szünidei gyerekprogramok mellett lehetőség nyílik innovatív coaching-technikák elsajátítására szülői tréning keretében, valamint egészségnap- és gyalogtúra rendezvényen vehetnek részt a dolgozók.

A díjat Tóthné Csatlós Ildikó, a Szociális és Köznevelési Osztály osztályvezetője és Korpai Tibor programkoordinátor vette át december 12-én a Szépművészeti Múzeum Barokk Csarnokában rendezett díjátadó ünnepségen.