A nyíregyházi színház is részt vesz a 10. Színházi Olimpia rendezésében

Húsvéttól Szent Iván éjjeléig tart a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia Budapesten és egész Magyarországon. A 10. Színházi Olimpia eseményein – Budapesten és szerte Magyarországon – a világ színházi életének olyan meghatározó alkotóinak előadásai láthatóak majd, mint Theodórosz Terzopulosz, Romeo Castellucci, Silviu Purcărete, Christoph Marthaler és sokan mások. Ezeken túl tánc-, báb- és utcaszínházi előadások, összesen mintegy háromszáz program várja az érdeklődőket.

 

 

Befogadók, partnerek, helyszínek

A magyarországi Színházi Olimpia szervezésének kulcsfogalmai az autonómia, a szabadság és a kultúrához való hozzáférés segítése. Ennek jegyében formálódott a szervezést irányító budapesti Nemzeti Színház és a művészeti vezető, Vidnyánszky Attila olimpiakoncepciója. Globális szinten, de az egyes országokban is ellentét feszíti a centrumok és a perifériák viszonyát. Nemcsak a gazdaságban, a kultúrában is fontos kérdés a javakhoz való hozzáférés biztosítása, az egyenlőtlenségek mérséklése. A 2023-as olimpia szervezői éppen ezért nem egyetlen intézmény, nem egyetlen város privilégiumaként tekintenek a rendezvényre, hanem mint az ország közös színházi ünnepére. Áprilistól júliusig (egyes helyeken tovább, néhol még ősszel is) szerte az országban, több tucatnyi helyszínen, mintegy háromszáz rangos színházi esemény várja az érdeklődőket.

A magyarországi olimpiához csatlakozó budapesti és a vidéki teátrumok egy külföldi és egy határon túli produkciót fogadnak – hogy melyeket, arról ők maguk döntenek. Így a Magyországgal szomszédos országok magyar nyelvű színházi műhelyei is részesei lehetnek az olimpiának, a külföldi társulatok meghívása pedig tartós nemzetközi kapcsolatok kialakulását jelentheti a magyar teátrumok számára.

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban két produkció látható majd, 2023. május 20-án a Historionics, az osztrák Thomas Bernhard, korunk egyik legkiemelkedőbb drámaírójának tollából a bukaresti Nemzeti Színház előadásában, valamint 2023. június 3-án a Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulata Georg Büchner Woyzeck című bűnügyi történetét mutatja be.

 

Fókuszban: Madách Imre

Az olimpia fókuszában a magyar drámairodalom egyik legnagyobb alkotója, Madách Imre szerepel, aki 200 éve, 1823-ban születetett, és akinek 140 éve mutatták be fő művét, Az ember tragédiáját. Innen származik 2023-as Színházi Olimpia mottója is: „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!”.  A világ számos országának színművészeti iskoláiból érkeznek csoportok, akik a mű egyes részleteit előadják, majd ezekből egy nagy közös produkció is készül.

Az idei olimpia jelképe: a bárka

A 10. Színházi Olimpia jelképe egy bárka. A bibliai párhuzamot is megidézve ezen menthetjük át önmagunkat és értékeinket. Az olimpia alapítói 1995-ben az ókori játékok szellemiségét hangsúlyozták. Az egymással örökös harcban álló görögök egykoron a versenyek idejére szüneteltették a harcot. Ma a háborús konfliktusok és bizalmatlanság által terhelt nemzetközi viszonyok idején, valamint a COVID által megtépázott mindennapokban a béke üzenete rendkívül aktuális.
2023. április 1. és július 1. között – számos program esetében még ezen az időszakon is túl – Magyarországra költözik a sokszínű színházi világ. De mondhatjuk úgy is, a világszínház központja Magyarország lesz.