Leállítja a termelést az Electrolux nyíregyházi hűtőszekrénygyára
Az Electrolux 2024 januártól nem folytatja tovább a hűtőszekrények gyártását nyíregyházi gyárában a lényegesen megváltozott üzleti környezet és alacsony kereslet miatt. A gyár 650 munkatársat foglalkoztat, a telephelyen szabadonálló hűtőszekrényeket gyártanak.
„Ez volt az egyik legnehezebb döntés, amit az Electroluxnál töltött időm alatt tapasztaltam. Tudjuk, hogy ez milyen súlyos helyzetet teremt a nyíregyházi gyárban dolgozóknak, akik kemény munkájukkal és erőfeszítésükkel hosszú évek óta támogatják a vállalatot. Az Electrolux elkötelezett amellett, hogy a Kollektív Szerződésben garantált jogokon felül olyan támogató programot dolgozzon ki az érdekképviseletekkel, ami méltányos, és segíti munkatársaink jövőbeni elhelyezkedését” – mondta Gönczy Sándor, az Electrolux Magyarország ügyvezető igazgatója, az Electrolux Csoport szenior alelnöke.
A vállalat döntését a 2022 utolsó negyedévében készített hatástanulmány előzte meg, ami a nyíregyházi gyár versenyképességét vizsgálta. A versenyképesség vizsgálata során a legfontosabb szempontok a gyár kapacitásának kihasználtsága, valamint a jövőbeli mennyiségi előrejelzés a hűtőszekrény termékkategóriákban voltak.
„A hatástanulmány eredménye, valamint a jelenlegi üzleti környezet megkövetelte, hogy cselekedjünk. Célunk továbbra is, hogy biztosítsuk az Electrolux hosszútávú gazdasági növekedését, növeljük a versenyképességet a hűtőszekrény termékkategóriában” – mondta Gönczy Sándor.
Az Electrolux az illetékes minisztériummal és a helyi önkormányzattal vizsgálja a telephely további hasznosításának lehetőségeit. Az Electrolux elkötelezett az együttműködés mellett az érintett hatóságokkal, érdekelt felekkel, hogy a lehető legmegfelelőbb támogatást biztosítsa munkavállalóinak. Az Electrolux haladéktalanul felveszi a kapcsolatot a kormányhivatal foglalkoztatási osztályával és külső szakértő tanácsadót is bevon a termelés leállásában érintett dolgozók munkaerőpiacon történő mielőbbi elhelyezkedésének érdekében. A munkavállalók rendszeres tájékoztatást kapnak az átszervezés menetéről.
Ez a döntés nem érinti a vállalat tevékenységét Jászberényben, ahol az Electrolux továbbra is az új energiatörvény követelményeinek megfelelően kifejlesztett hűtőket gyárt. A nyíregyházi gyár termelésének leállása nem lesz hatással a termékek kiszállítására, az Electrolux vásárlóira, ügyfeleire.

2025. október 5-én, vasárnap 11:00 és 17:00 között a kutyabarát Korzó 3. emeletén egy felejthetetlen kutyás nappal várnak minden kutyást és kutyaszeretőt! Az 5. Szabolcsi Tacsi Tali ugyanis a Kutyajó Vasárnap program keretei között valósul meg.
A dzsungel könyve, a Ne most, drágám, a Rómeó és Júlia, A Riviéra vadorzói, a Csodálatos vagy, Júlia!, a Három nővér, Az ajtó, a Kartonpapa és az Elem is szerepel többek között a teátrum repertoárjában. Szabó K. István, Szervét Tibor, Keszég László, Tárnoki Márk, Mészáros Tibor és Telihay Péter rendez majd Nyíregyházán az új évadban.
A VIDOR Fesztivált szervező Móricz Zsigmond Színház igazgatójának, Kirják Róbertnek a célja idén is az volt, hogy bárki, aki ezekben a napokban Nyíregyházára látogat, önfeledten érezze jól magát az összművészeti programsorozaton, és a fesztivál azok számára is biztosítsa a felhőtlen szórakozás lehetőségét, akik egyébként nem tudnának eljutni hasonló produkciókra.
A nyíregyházi vasúti vonalakat szeptember hónapban is érinteni fogja néhány változás a MÁV Csoport tájékoztatása szerint. Indulás előtt mindenképpen érdemes informálódni a MÁV oldalain vagy ügyfélszolgálatán!
Nagy európai összefogás keretében 10 éves tervszerű tenyésztői munka után sikerült a világ egyik legritkább tigrisalfaját tenyészteni. A Nyíregyházi Állatparkban 2015 óta próbálják az ideális párt megtalálni. Több európai kertből érkezett nőstény, volt vetélés és halva születés is, most azonban a 2023 óta a parkunkban élő Sabah (4) egészséges ikreknek adott életet.
2025. október 11-én, szombaton a nyíregyházi Állatbarát Alapítvány csatorna utcai menhelyén rendezték meg az idei Minifesztivált. A rendezvény célja, hogy minden menhelyen lévő kutyus sétálhasson, emellett a támogatók és önkéntesek is jól érezzék magukat. Volt sütivásár, fotósarok, garázsvásár, finom enni- és innivalók, valamint a borús idő ellenére is jó hangulat. A legközelebbi rendezvényüket Karácsony előtt fogják tartani, melyre minden állatszeretőt szeretettel várnak majd.
2025. október 10-én, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Krúdy Kamarájában került bemutatásra William Somerset Maugham "Csodálatos vagy, Júlia!" című kétfelvonásos darabja.
2025. október 5-én rendezték meg Nyíregyházán az V. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Tacskó Találkozót, a Korzó Bevásárlóközpont Kutyajó Vasárnap rendezvényével karöltve.
2025. szeptember 27-én mutatták be a Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán Dés László - Geszti Péter - Békés Pál A DZSUNGEL KÖNYVE című musicaljét.
A 8. Nagy Nyíregyházi Kutya Klub Napot szeptember 6-án rendezték meg. Volt rajzverseny, tombola, vásár, kutya szépség- és ügyességi verseny, valamint mentőkutyás bemutató és állatorvosi előadás is.
Kutyakozmetika 







