Tacskó Találkozó lesz Nyíregyházán

Az október 28-án szombaton megrendezésre kerülő 4. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Tacskó Találkozó helyszíne ezúttal a nyíregyházi Korzó bevásárlóközpont lesz, ahol minden kutyabarát megtalálhatja a neki tetsző programot 14 -18 óra között. Ráadásul a kutyával érkezőket garantált ajándékkal lepi meg a Korzó!

 

 

2023. október 28-án ’Kutyajó Délutánt’ szerveznek a Korzó Bevásárlóközpont 3. emeleti átkötő hídján. „Ezzel a programmal szeretnénk a kutyák iránti elköteleződésünket erősíteni és bátorítani vásárlóinkat, hogy hozzák magukkal a Korzóba négylábú kedvencüket, akár vásárolni, akár ügyet intézni jönnek” – nyilatkozta Árvay Klaudia marketing vezető, aki hozzátette: „A Korzó 2021-ben lett kutyabarát bevásárlóközpont, mely kezdeményezés maradéktalanul pozitív fogadtatásra lelt. A Kutyabarát.hu közönségszavazásán pedig 2021-ben a Korzó lett az Év Kutyabarát Bevásárlóközpontja! Nagyon örülünk ennek a címnek és főként, hogy mi is hozzájárulhatunk a kutyabarát életmód népszerűsítéséhez!”

A programokat úgy állították össze a szervezők, hogy érdekes legyen a kutyával érkezők vagy a kutyusokkal most barátkozók számára is. Így a programok között megtalálhatóak a kutyás bemutatók, kényeztető szolgáltatások (pl. kutyakozmetika, kutyamasszázs, kutya-gazdi fotózás), tombola értékes nyereményekkel, jótékonyság (örökbefogadás népszerűsítése és  adománygyűjtés),  valamint az óriási érdeklődésre számot tartó Szabolcsi Tacsi Tali. Ez utóbbi keretében a tacskók két kategóriában mérettetnek majd meg ami ami a szépséget illeti, de ismét megválasztják az esemény Leghosszabb Tacskóját is.

A tombolából, versenyekből és szolgáltatásokból befolyt összeget a Korzó Bevásárlóközpont és a Tacskó Találkozó szervezői az Eszkuláp Egyesületnek, a tárgyi gyűjtést pedig a Felemás Mancsok Kölyökmentés számára ajánlja fel.

 

 

Aki nem tud ott lenni a rendezvényen, de szívén viseli az árva kutyusok és  az állatmentés ügyét, az is tud segíteni! A Korzó ugyanis lehetőséged ad a jótékonyságra az esemény előtt: október 24. és 28. között az ’A épület’  földszintjén elhelyezett adományozó ponton tárgyi felajánlásokat várnak majd  (pl. tápok, tisztítószerek, fekhelyek, etetők…).

PROGRAMOK:

14:00 Megnyitó14:15 A Nyíregyházi Segítő Kutya Alapítvány bemutatója
15:00 Mentett/örökbefogadott tacsik szépségversenye
15:30 Tombolasorsolás 1.
15:45 Nyíregyházi Mentőkutyás Egyesület bemutatója  
16:15 Fajtatiszta/törzskönyves tacsik szépségversenye  
16:45 “Leghosszabb tacsi” verseny
17:00 Tacsis Csoportkép készítése
17:05 Szépségversenyek eredményhirdetése és díjátadás
17:30 Tombolasorsolás 2.

Az eseményen a részvétel ingyenes!  
A kutyával érkezőket garantált ajándék várja!