Bali szigete egy valóságos édenkert
A Föld legnagyobb szigetvilága Délkelet-Ázsiában található. Indonézia a világ negyedik legnépesebb országa, amely több mint 18 ezer szigetből áll. Ezek közül kb. 6000 lakott terület, és kiemelkedő turistacélpontnak számít sok része. Még ezen a varázslatos országon belül is különleges helyet foglal el Bali szigete.
Lakosai a balinézek, akik a hindu vallás helyi változatának követői, míg Indonézia többi részén főleg muszlimok élnek. A régi vallás egyedül Balin maradt meg, itt nem tudott teret hódítani magának az iszlám kultúra. Az ősi animista hitvilág keveredése ez a hinduizmussal és a buddhizmussal, ami egyedülállóvá teszi ezt a világok közötti szigetet.
Ismerkedjünk meg a balinézekkel!
A balinézek Indonézia egyik nemzetiségi csoportja, akik Bali szigetén élnek, nevüket pedig a lakóhelyükről kapták. Különleges szokásaik, kivételes építészetük az egyik legfontosabb vonzerejüknek számítanak a turisták számára.
A balinéz falvakban a családok fallal elkerített területeiken élnek. Nagyméretű udvaruk egyik része gazdasági terület, amely a termények tárolására szolgál. A másik egységet a hálószobák és konyhák képezik, a harmadikat pedig a szentélyek.
Nem véletlenül hívják Balit a százezer templom szigetének, hiszen minden családnak külön szentélye van. A legfontosabb vallási központokat a vízi templomok, illetve a tengeri templomok jelentik. A balinéz hindu vallás legfőbb centruma pedig a Gunung Agung vulkán lejtőjére felépített Pura Besakih anyatemplom.
Kik szeretnek Balira utazni?
Bali egy igazi földi paradicsom sokak számára, főleg azoknak, akik valamiféle harmóniára törekszenek az életükben. Délen a szörf szerelmesei hódolhatnak kedvenc időtöltésüknek, de a strandolóknak is kedveznek a fehér homokos tengerpartok. Izgalmas és mozgalmas éjszakai élet vár rájuk errefelé, de az északi rész csendesebb és nyugodtabb.
Kik járnak ide, kik érzik itt jól magukat? Gyakorlatilag második otthonként szolgál ez a sziget számos hírességnek: színészeknek, zenészeknek, művészeknek. A digitális nomád életmódot folytatóknak is egy csodálatos lehetőség itt élni.
Aki spirituális beállítottságú és érdekli egy igazán különleges kultúra, szintén sok élménnyel gazdagodhat ezen a helyen. A tenger, a természet szerelmesei felfedezhetik a trópusi élővilág kincseit, de kalandokkal kecsegtetnek a vulkánok, a dzsungelek, a vízesések is. Túrázáshoz, kerékpározáshoz is megfelelő a sziget.
Különleges szokások
Egyedi szertartások és szokások jellemzik ezt a népet. A balinéz gyerekeket 3 hónapos korukig nem tekintik egyénnek, ekkor kerül sor a névadási szertartásra. A szülők felveszik elsőszülött gyermekük nevét és a későbbiekben így hívják magukat.
A balinézeknél illetlenség az érzelmek kimutatása, szigorú szabályokat kell követniük a viselkedés tekintetében, amelybe a mindig kecses testtartás is beletartozik. A lányokon megtisztulási szertartást végeznek az első menstruációjuk ötödik napján, a serdülőkorba lépést pedig fogcsiszolással ünneplik meg.