Szinetár Dóra az életéről mesél Nyíregyházán
Szinetár Dóra Jászai Mari-díjas színésznő áll a Móricz Zsigmond Színház színpadára augusztus 28-án, 19 órától az Egy életem című önálló estjével, hogy a reflektorfényben meséljen életéről a nyíregyházi közönségnek.
11 évesen ötezer néző előtt énekelte a Nyomorultakat Szegeden. 14 évesen már popsztár volt, akit egy ország imádott. 18 évesen pedig már feleség és anya. Kicsit korán kezdett mindent. 35 éve énekel és játszik a színpadon. Legtöbbször a „szép lány” szerepét osztották rá, pedig a lelke mélyén mindig is Fiona szeretett volna lenni a Shrekből. Három házasság, három gyerek, rengeteg felemelő és megrázó magánéleti élmény. Sok kibeszélésre váró történet. Van miről mesélni: kevés emberről írtak többet a magyar bulvársajtóban, mint róla és még kevesebbről írtak annyi hazugságot, mint róla.
Szinetár Dóra ezen az estén kiáll a nézők elé és elmeséli az életét. Nem úgy, ahogy mások megírták, hanem úgy, ahogy ő élte meg. Mint lány, mint nő, mint feleség, és mint színésznő. Sikereket és kudarcokat, örömöket és traumákat. Egyszerre nézi kívülről és belülről az életét. Visszatekintve olykor a haját tépi, milyen helyzetekbe sodródott akarva vagy akaratlanul – de a legtöbbször inkább nevet magán. Nevet azon a sok hülyeségen, amiket csinált, vagy amik megtörténtek vele. A nevetés pedig a legjobb terápia – nézőnek és főszereplőnek egyaránt.

Helyszín: Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpad
Jegyek online: https://moriczszinhaz.jegy.hu/program/egy-eletem-szinetar-dora-160531/11...
vagy személyesen:
Móricz Zsigmond Színház Jegyiroda
Nyíregyháza, Színház u. 2.
Telefon: + 36 42 507 006 +36 30/303-2875 +36 20/233-2926
IDŐPONTVÁLTOZÁS! Az eredetileg a május 11., szombat 19 órára meghirdetett Egy életem: Szinetár Dóra életrajzi stand up estje technikai okok miatt elmarad. Az előadást augusztus 28-án, 19 órától láthatják nézőink. A megváltott jegyek érvényesek.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2026. május 15. és július 15. között hajtja végre az Agrárium 2026 elnevezésű mezőgazdasági gazdaságszerkezeti összeírást. Az országjáró körút következő állomásaként a Hivatal szakemberei Nyíregyházán a térség mezőgazdaságának helyzetéről, kiemelten a gyümölcstermesztés szerepéről és versenyképességéről tartottak sajtótájékoztatót. Az Agrárium 2023 adatai szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye az ország egyik legjelentősebb gyümölcstermesztő térsége.
A PegazusTv Média és Oktató Kft. ismét pályázatot hirdet antológiakötetben való megjelenésre. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2026. Beküldési határidő: 2026. április 5. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!
A hölgyeknek a NŐ! – Akinek csak megszületni volt könnyű című nőnapi zenés műsorral kedveskedünk, az 1848-as szabadságharcra pedig a Szabadság, szerelem című zenés programmal emlékezünk meg.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen 2026. évben is meghirdetjük az „Ültess egy fát a holnapért!” - akciót, melynek keretében Nyíregyháza lakosságának, valamint az önkormányzati intézményeknek lehetősége nyílik még szebbé és zöldebbé tenni környezetüket.
Az Összefogás az Állatokért Alapítvány állatgondozói munkakörben keresi új dolgozóját. Lehet vállalni heti 3 vagy 4 napos munkát is. A mátészalkai menhelyen jelenleg 98 kutyát gondoznak.
2026. június 13-án, szombaton rendezték meg az V. Jótékonysági FÓKUSZBAN A MÓKA Kutyás Versenynapot Nyíregyházán, a Guido Lovasparkban. A kutyás programot a FÓKUSZ Mentő- és Segítőkutyás Egyesület szervezi minden évben, melynek célja egy kötetlen, baráti hangulatú, sok nevetéssel tarkított nap, amivel az egyesület kutyáinak képzését támogathatják az érdeklődők.
2026. május 30-án, szombaton várták a gyerkőcöket (és persze szüleiket) az Állatbarát Alapítványnál. A menhelyen sok színes programmal készültek a Gyereknap alkalmából, de a legfontosabb, hogy ilyenkor az állatotthon legtöbb kutyusa el tud menni sétálni és egyéni figyelmet kap.
2026. május 2-án, szombaton került megrendezésre a
Két házaspár találkozik, hogy civilizáltan megbeszéljék gyermekeik iskolai verekedését. De amit eleinte értelmes beszélgetésnek szánnak, hamar groteszk, komikus vagdalkozásba torkollik. Hol a szókimondó őszinteséget, hol a politikailag korrekt előzékenységet viszi túlzásba valaki, míg végül egyformán ijesztő szörnyetegekké válnak mind. Lassan fény derül a civilizált viselkedéssel leplezett morális káoszra, képmutatásra és a kapcsolati problémákra. A magyar származású Yasmina Reza világhírű darabja feszes ritmusával, pengeéles dialógusaival, mesterien leplezi le a jólneveltség álarcát viselő felnőttek ösztönös indulatkitöréseit, miközben sziporkázó színészi játékra ad lehetőséget.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
Kutyakozmetika 







