„Iskolában az erdő” program Szabolcsban is
Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében tartott erdőpedagógiai foglalkozásokat az Országos Erdészeti Egyesület által kezdeményezett „Iskolában az erdő” programban a NYÍRERDŐ Zrt. Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskolájának vezetője, Petrilláné Bartha Enikő.
Tiszadadától Nagyrozvágyig, Bodrogkeresztúrtól Újkenézig 11 iskolában, 25-30 fős csoportok vettek részt az alkalmakon. Mindenütt három tanóra állt rendelkezésre, a kisebb iskolákban összevonták az osztályokat, és így szinte minden tanuló részt vehetett a programon. Mivel az 1. és 2. osztályban megszűnt a környezetismeret tantárgy, a gyerekek főként csak ilyen alkalmakkor hallanak az erdő élővilágáról, az életközösségben felismerhető kölcsönhatásokról, körfolyamatokról. A foglalkozáson megtudták például, mit csinál egy erdész, mit tanulhatnak az erdőtől, és mit tehetnek érte. Az oktatási intézmények egy-egy, a környezetismerethez kapcsolódó játékokat, eszközöket, segédanyagokat tartalmazó ajándékcsomagot is kaptak.
Eddig 656 tanulónak tartottunk foglalkozást, de két iskola még hátravan, az utolsó tanítási héten Sárospatak lesz a célpont. Mindenhol nagy várakozással és örömmel fogadtak, biztosítva a termet és a kísérő tanárokat. Általános volt az a vélemény, hogy nagyon hasznos időt töltöttünk együtt, hiánypótló ez a lehetőség – mondta Petrilláné Bartha Enikő, a Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola vezetője.
NYÍRERDŐ

A Rózsakert Szabadtéri Színpad nyári programsorozatának befejezésével és a jubileumi 25. VIDOR Fesztivál zárása után pár nappal tartotta a Móricz Zsigmond Színház hagyományos évadnyitó társulati ülését.
Jeles eseményt ünnepel hamarosan Nyíregyháza: idén huszonötödik alkalommal rendezi meg a Móricz Zsigmond Színház és a Nyíregyháza MJV Önkormányzata a VIDOR Fesztivált, a régió legnagyobb, legrangosabb kulturális rendezvényét. A VIdámság és Derű ORszágos Seregszemléje augusztus 21-től augusztus 29-ig gazdag színházi és zenei kínálattal, vidám, ünnepi pillanatokkal várja a közönséget. A város főterén fellép például Demjén Ferenc, a Follow the Flow, Nagy Bogi, valamint a Csík zenekar Presser Gáborral és Karácsony Jánossal.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2026. május 15. és július 15. között hajtja végre az Agrárium 2026 elnevezésű mezőgazdasági gazdaságszerkezeti összeírást. Az országjáró körút következő állomásaként a Hivatal szakemberei Nyíregyházán a térség mezőgazdaságának helyzetéről, kiemelten a gyümölcstermesztés szerepéről és versenyképességéről tartottak sajtótájékoztatót. Az Agrárium 2023 adatai szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye az ország egyik legjelentősebb gyümölcstermesztő térsége.
A PegazusTv Média és Oktató Kft. ismét pályázatot hirdet antológiakötetben való megjelenésre. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2026. Beküldési határidő: 2026. április 5. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!
A hölgyeknek a NŐ! – Akinek csak megszületni volt könnyű című nőnapi zenés műsorral kedveskedünk, az 1848-as szabadságharcra pedig a Szabadság, szerelem című zenés programmal emlékezünk meg.
2026. június 13-án, szombaton rendezték meg az V. Jótékonysági FÓKUSZBAN A MÓKA Kutyás Versenynapot Nyíregyházán, a Guido Lovasparkban. A kutyás programot a FÓKUSZ Mentő- és Segítőkutyás Egyesület szervezi minden évben, melynek célja egy kötetlen, baráti hangulatú, sok nevetéssel tarkított nap, amivel az egyesület kutyáinak képzését támogathatják az érdeklődők.
2026. május 30-án, szombaton várták a gyerkőcöket (és persze szüleiket) az Állatbarát Alapítványnál. A menhelyen sok színes programmal készültek a Gyereknap alkalmából, de a legfontosabb, hogy ilyenkor az állatotthon legtöbb kutyusa el tud menni sétálni és egyéni figyelmet kap.
2026. május 2-án, szombaton került megrendezésre a
Két házaspár találkozik, hogy civilizáltan megbeszéljék gyermekeik iskolai verekedését. De amit eleinte értelmes beszélgetésnek szánnak, hamar groteszk, komikus vagdalkozásba torkollik. Hol a szókimondó őszinteséget, hol a politikailag korrekt előzékenységet viszi túlzásba valaki, míg végül egyformán ijesztő szörnyetegekké válnak mind. Lassan fény derül a civilizált viselkedéssel leplezett morális káoszra, képmutatásra és a kapcsolati problémákra. A magyar származású Yasmina Reza világhírű darabja feszes ritmusával, pengeéles dialógusaival, mesterien leplezi le a jólneveltség álarcát viselő felnőttek ösztönös indulatkitöréseit, miközben sziporkázó színészi játékra ad lehetőséget.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
Kutyakozmetika 







