K&H gyógyvarázs Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is

A 18. K&H gyógyvarázs műszerbeszerzési pályázaton 11 kórház és orvosi rendelő nyert  a gyermek intenzív terápiában és a sürgősségi orvosi ellátásban nélkülözhetetlen digitális eszközöket. Az olykor egészen apró innovatív műszerek ugyanis hatalmas segítséget jelentenek: kisebb megterhelést okoznak a beavatkozások során, csökkentik a kórházban töltött időt, gyorsabban felépülhetnek a gyermekek.

Zenés Szilveszteri Gálaműsor a nyíregyházi színházban

Az óévet szeretnénk közönségünkkel együtt búcsúztatni, ezért 2021. december 31-én 18 órától egy saját Zenés Szilveszteri Gálaműsorral készülünk! - tájékoztatta szerkesztőségünket a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház.

 

Tokaji túra a Zöld Kerék Alapítvánnyal

Lassan búcsúzunk a 2021-es évtől, zárótúránkhoz értünk, amit hagyományunkhoz híven gyalogosan a tokaji hegyre felkapaszkodva teszünk meg. Az idei éven a megszokott útvonalat módosítani kényszerültünk, ugyanis a  víz kimosta a kijelölt túrautat, amit balesetveszélyesnek ítéltünk. Ezért a tarcali szakaszt töröltük a nyomvonalból, így Tokajból indítjuk a gyalogtúrát.

 

Rohamosan fogynak a színház jegyek!

A Móricz Zsigmond Színház év végére meghirdetett előadásainak többségére már elkeltek a belépők. Örömmel adjuk hírül, hogy a hétvégén nagy sikerrel bemutatott Idétlen időkig Broadway vígjáték-musical decemberi és januári előadásaira, valamint a Színház Zenés Szilveszteri Gálaműsorára jegyek korlátozott számban még elérhetőek!

Oldalak

Egyéb híreink

Gemzsei projekt megvalósulása

Gemzse Község Önkormányzata a Magyar Falu Program Eszközfejlesztés belterületi közterület karbantartására megnevezésű alprogramja keretében nyert 14 999 997 Ft támogatást, melynek segítségével az Önkormányzat olyan eszközfejlesztést tudott végrehajtani, amely által a közparkok, járdák, járda melletti zöldövezetek és az emlékhelyek karbantartása egyszerűbbé és hatékonyabbá válhatott.

Jó évet zárt a MÁTÉSZALKAI ROTARY CLUB

Az idei év több váratlan, kiszámíthatatlan állapotot teremtett világszerte. Ennek ellenére a Mátészalkai Rotary Club alkalmazkodva a járványhelyzethez ebben az évben is önzetlenül segített másoknak. Tavasszal, csatlakozott az országos ROTARY kezdeményezéshez, és mintegy 400 ezer forinttal támogatták, lélegeztetőgép beszerzését.

A kijárási tilalom idején is figyeljünk a hajléktalan emberekre

A hétvégén érkező lehűlésre és az utána várható tartós fagyra készülve a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mindenkitől azt kéri, figyeljen oda az utcán éjszakázó emberekre és a nem, vagy rosszul fűtött épületekben élőkre. A karitatív szervezet arra kéri a kijárási tilalom idején este nyolc óra után közlekedőket, hogy fordítsanak nagyobb figyelmet a hajléktalan emberekre. Ha földön fekvő, átázott ruhájú embert látnak, lépjenek oda hozzá, és szükség esetén hívják a diszpécserszolgálatot, Budapesten a 06 1/338-41-86 számon vagy a 112-es segélyhívót.

Szabolcs megye lordjai

Kilencmillió forintot érő adózatlan dohányt foglaltak le néhány nap leforgása alatt közúti ellenőrzésen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei munkatársai. A több mint ötezer doboz cigarettát és a csempészetükhöz használt autókat a pénzügyőrök lefoglalták.

Oldalak

Rendőrségi hírek

Hírek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből

Hírek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

2022. 01. 18., k - 08:28

Az elmúlt 24 órában történt.

Megindult a határforgalom a csengersimai közúti határátkelőhelyen

Megindult a határforgalom a csengersimai közúti határátkelőhelyen

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

2022. 01. 17., h - 20:09

A határátkelőhelyen az átléptetés ki- és belépő irányba egyaránt zavartalan és folyamatos.

Oldalak

Promóció

Oázis tűzőhab, a népszerű virágkötészeti alapanyag

A gyártó miatt oázisnak is nevezett tűzőhab népszerű a virágkötők, a dekoratőrök és a DIY kedvelőinek körében. Cikkünkben minden fontos információt elárulunk ezzel a remek kellékkel kapcsolatban.

A LED világítás eszközei: tudj meg mindent a LED spot GU10 izzókról

Nálad milyen izzók vannak a fali, mennyezeti, függő-, álló- vagy asztali lámpákba tekerve? Remélhetőleg már rég áttértél a LED technológia remekeire, és kihasználod azok előnyeit. Ha nem, akkor sürgősen tedd meg, még a spotlámpák esetén is!

 

Mi a megbízható költöztetés titka? Mutatjuk!

Mindenki szeretné, ha egy megbízható költöztetés várná, amikor ilyen szolgáltatót keres. Azonban nem is olyan könnyű megfelelő partnert találni erre a munkára. Legalábbis azok számára, akik nem tudják, hogy mire kell figyelni, hogy érdemes partner után kutatni, mik az árulkodó jelek.

 

Milyen legyen a saját márkás háztartási tisztítószer csomagolása?

Ha épp egy saját márkás háztartási tisztítószer csomagolásán gondolkozik, akkor a legjobb helyen van! Adunk ugyanis pár tippet arra vonatkozóan, hogy mire érdemes figyelni ebben az esetben. Nézzük is!

Oldalak