Tasnádi Csaba színházigazgató a Színházi Szakmai Kollégium bizottságának tagja

Az NKA 2009. január 20-án ünnepélyes keretek között köszöntötte a Szakmai Kollégiumok bizottságának új és régi tagjait. A Színházi Szakmai Kollégium vezetője továbbra is: Takács Katalin maradt. A Kuratórium tagjai: Dobák Lívia, Karsai György, Keszég László, Khell Csörsz, Marton László, Szabó István és Tasnádi Csaba.

Vörös Postakocsi díjátadó a Jam Pubban

„Ami helyet. Bulváros, krúdys, omázs” címmel megjelent a város és a megye kulturális lapja, A Vörös Postakocsi 2008 / Tél-i száma. A bemutatóra 2009. február 4-én került sor a Jam Pubban. Ennek alkalmából díjátadásra is sor került, amelyen Csabai Lászlóné polgármester és Seszták Oszkár megyei elnök is részt vett.

Nyíregyházán járt Hiller István

Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter hétfőn Nyíregyházára látogatott. Szakmai programja során felkereste az Arany János Gimnáziumot, ahol találkozott az iskola diákjaival, illetve a tantestülettel.

Menetrendváltozás február 1-től a Szabolcs Volánnál

blablabla Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy Nyíregyháza helyi autóbuszjáratain 2009. február 1-től az alábbi menetrendi módosítások lépnek érvénybe.

 

Oldalak

Egyéb híreink

Tila Tequilának egy partner sohasem elég

Tila Tequilának egy partner sohasem elég Vadonatúj, izgalmas műsorokkal rukkol elő az MTV a jövő héttől. Indul az MTV Crispy News, a csatorna naponta jelentkező ropogós hírmorzsája, a kultikus MTV Cribs – Tuti pecók és a Wanna come in?- Feljössz hozzám? című sorozatok. Nagy visszatérője is van a csatornának, aki nem más, mint Tila Tequila.

V. Öhönforgató Verseny és Néptánctalálkozó Tiszavasváriban

V. Öhönforgató Verseny és Néptánctalálkozó Tiszavasváriban Ötödik alkalommal rendezte meg a Tiszavasvári Találkozások Háza az Öhönforgató Verseny és Néptánctalálkozót 2009. május 2-án a tiszavasvári strandon.

Indul a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei kórházak integrációja

 A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat közgyűlése április 29-én felhatalmazást adott arra, hogy a 2009. február 26-i előzetes határozat értelmében induljon el az érintett kórházak integrációjához szükséges négy nonprofit, kiemelten közhasznú társaság létrehozása.

Majális a Sóstói Múzeumfaluban

 A hagyományos, egész napos folklórprogram (májusfaállítás, néptánc- és népszokás-bemutató, kézműves foglalkozások és népművészeti vásár) volt május elsején a természet megújulásának, a tavasz beköszöntének ünnepi eseménye. A hagyományos, egész napos folklórprogram (májusfaállítás, néptánc- és népszokás-bemutató, kézműves foglalkozások és népművészeti vásár) volt május elsején a természet megújulásának, a tavasz beköszöntének ünnepi eseménye.

Oldalak