Szakmai előadás és workshop helyi vállalkozóknak Balog Petyától

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében valósul meg az "Egyedi Turbófeltöltés vezetőknek - előadás és workshop" című rendezvény 2024. június 17-én. Az eseményre várják a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében élő mikro-, kis- és középvállalkozások képviselőit, vezetőit.

95. Ünnepi Könyvhét és 23. Gyermekkönyvnapok Nyíregyházán

Az Ünnepi Könyvhét az egyik legnemesebb könyves hagyomány, a kortárs magyar irodalom, a könyvek, az olvasók és a könyvkiadók ünnepe. Ezt az egyedülálló kulturális rendezvénysorozatot évről évre töretlen sikerrel és népszerűséggel, immár több mint kilenc évtizede tartják meg Magyarországon.

LEGO Palánták program Nyíregyházán

A LEGO gyár és a Felelős Gasztrohős Alapítvány közös programja keretében a fenntartható étkezés alapjait ismertetik meg óvodás korú gyerekekkel Nyíregyházán és környékén. A LEGO Palánták program keretében a napokban vadonatúj magaságyást hoztak létre, de kézműves foglalkozásban is részt vehettek az ovisok.

Szakmai programot szerveznek vállalkozóknak

A PRIMOM Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vállalkozásélénkítő Alapítvány, a HCE Magyarország, valamint a DigitalTech EDIH konzorcium partnereként, együttműködve a Széchenyi Programirodával szakmai információs worshopot szervez.

Oldalak

Egyéb híreink

Fejlesztések Nyírvasváriban

Nyírvasvári Község Önkormányzata 2016. július 29. napján támogatási kérelmet nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatási rendszeréhez a nyírvasvári csapadék- és belvízelvezető rendszer fejlesztésére, melyet a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Operatív Programok vezetője 99 586 400 Ft, azaz kilencvenkilencmillió-ötszáznyolcvanhatezer-négyszáz forint összegű, vissza nem térítendő támogatásra érdemesnek ítélt.

A Máltai Szeretetszolgálat országszerte segíti a hajléktalan embereket

Meleg étellel és vitaminokkal is segíti a rendkívüli hideg időben a hajléktalan embereket országszerte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A karitatív szervezet intézményeiben férőhelyhiány miatt senkit nem utasítanak el, aki melegben kívánja tölteni az éjszakát, szükség esetén új krízisférőhelyeket alakítanak ki és megerősített utcai szolgálat gondoskodnak az utcán éjszakázó rászorulókról. Az átázott ruhájú emberekhez a diszpécserközpontokban hívhatnak segítséget a járókelők, Budapesten a 06 1/338-41-86 telefonszámon.

Gemzsei projekt megvalósulása

Gemzse Község Önkormányzata a Magyar Falu Program Eszközfejlesztés belterületi közterület karbantartására megnevezésű alprogramja keretében nyert 14 999 997 Ft támogatást, melynek segítségével az Önkormányzat olyan eszközfejlesztést tudott végrehajtani, amely által a közparkok, járdák, járda melletti zöldövezetek és az emlékhelyek karbantartása egyszerűbbé és hatékonyabbá válhatott.

Jó évet zárt a MÁTÉSZALKAI ROTARY CLUB

Az idei év több váratlan, kiszámíthatatlan állapotot teremtett világszerte. Ennek ellenére a Mátészalkai Rotary Club alkalmazkodva a járványhelyzethez ebben az évben is önzetlenül segített másoknak. Tavasszal, csatlakozott az országos ROTARY kezdeményezéshez, és mintegy 400 ezer forinttal támogatták, lélegeztetőgép beszerzését.

Oldalak

Állás, munkaügyi hírek, karrier

Ismét új munkahelyek jöhetnek létre Nyíregyházán

A Hübner-H Gumi- és Műanyagipari Kft. nyíregyházi telephelyének bővítését, sőt új épületet is tervez. A mostani beruházással 8000 m2 termelőterület fog létrejönni és több mint kb. 50 munkahely létrehozásával számolnak.

Rajtol az I. Unilever Futás Nyírbátorban

futásOktóber 8-án, szombaton rajtol az I. Unilever Futás Nyírbátorban, és ezzel együtt eldördül a startpisztoly, amely az Unilever új gyakornoki programjának őszi indulását jelzi. A vállalat hagyományteremtő szándékkal szervezi meg a futást, amelynek nevezői nem csupán saját egészségükért tesznek, de Nyírbátor egészségügyi intézményeinek is segítenek.

Mintegy 30 új munkahely várható Nyíregyházán

NyíregyházaA ContiTech vizsgálja egy új kaucsuk-keverék gyártó üzem építésének lehetőségét Nyíregyházán. A Phoenix Légrugó Technológia Kft. már üzemeltet egy gyárat, ahol 230 fővel gyártanak légrugórendszereket.

A LEGO Csoport új gyárat épít Nyíregyházán!

LEGOEgy 80,000 m²-es, energiabarát létesítmény fogja leváltani a jelenlegi nyíregyházi LEGO gyárat. A számítások szerint az üzem 250 új munkahelyet fog teremteni.

Oldalak

Promóció

Modern elegancia? Miért ne?

Ki mondta, hogy a modern nem lehet elegáns, vagy hogy az elegáns nem lehet modern? Ma már, amikor minden stílust bátran lehet ötvözni, bőven megfér egymás mellett a klasszikus elegancia és az újszerű, modern is. Így aztán ha nem szeretnél belefulladni az unalomba, ugyanakkor vágysz arra is, hogy stílusosan elegáns légy, akkor mindenképp tarts ma velünk.

A törölközőtartók kiválasztását se vegyük félvállról!

A régmúlt időkben a törölközőtartók luxusnak számítottak, ma már a mindennapok elválaszthatatlan részét képezik. A legtöbben kiválasztásuknál a stílust és a versenyképes árat veszik figyelembe.

 

Az olvasás jótékony hatásai

Nagyon sok ember tudja, hogy olvasni milyen jó dolog. Persze olyanok is jócskán vannak, akik nem szívesen fognak könyvet a kezükbe, ennek a legtöbbször az az oka, hogy az iskolában nem szerettették meg velük. Azonban hátha ők is kedvet kapnak eme tevékenységhez: cikkünkben 4 érvet sorolunk fel az olvasás mellett.

Beszélgessünk a B2B jelentéséről!

A Business to business kifejezés olyan vállalatokat takar, amelyek más vállalatoknak értékesítenek, vagyis nem végfelhasználóknak kínálják a termékeiket, szolgáltatásaikat. Ennek a szektornak a jellegzetessége, hogy bár kevesebb ügyféllel rendelkeznek, az értékesítés során magasabb bevétellel számolhatnak.

Oldalak