Mától Nyíregyházán is okos parcellakő hirdeti a legnagyobbakat

A Nemzeti Örökség Intézete úgynevezett okos parcellakövet helyezett el Nyíregyháza két olyan temetkezési helyén, amelyekben a Nemzeti Sírkert részeként védett sírok találhatók. Az Északi temetőben megtartott avatóünnepségen felavatták vitéz Kovács István Nemzetőr főhadnagy újraállított síremlékét is. A Nemzeti Örökség Intézete a mai két parcellakő átadásával immár országosan közel húsz temetkezési helyet jelölt meg úgynevezett okos parcellakővel.

Dallamok és küllők nyomában

A „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozatra bringázunk el Baktalórántházára, melynek alapgondolata, hogy a fenntartható emberi lét csak a természettel harmóniában képzelhető el. A rendezvény elsődleges célja, hogy az embereket környezeti szempontból is fenntartható, környezettudatos életforma irányába fordítsa az erdő és a zene erejével. Színvonalas műsor, zenei produkciók, szakvezetéses erdei élményséták, kézműves foglalkozások, gasztronómiai ínyencségek, helyi termékek bemutatója, és vására.

Csomópontfejlesztés Nyíregyházán

Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a héten megkezdődött a csomópontfejlesztés a László utca – Belső körút forgalmas, balesetveszélyes kereszteződésében.

 

Lezárják Nyíregyházán a Csalitos utcát

A tervezett ütemben halad a Tiszavasvári út - Derkovits utca csomópont fejlesztése. A kivitelező tájékoztatása szerint április 17-től április 28-ig a Csalitos utcát lezárják.

Oldalak

Egyéb híreink

A Máltai Szeretetszolgálat a szabolcsi vihar után sérült házakban élő családoknak gyűjt

Adománygyűjtést hirdet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a pusztító szabolcsi vihar után sérült házakban élő családok és idős emberek megsegítésére. Június végén nyolcvan Kelet-magyarországi településen ötezer épületben okozott súlyos károkat a vihar. A 1350-es adományvonal hívásával 250 forinttal bárki hozzájárulhat a legelesettebb családok otthonainak helyreállításához, a www.adomanyozz.hu oldalon pedig online adományokat fogad a karitatív szervezet.

Óvodai tornaszoba került kialakításra a Nyírbélteki Gyöngyszem Óvoda Ömbölyi Tagintézményében

A TOP-1.4.1-15-SB1-2016-00044 azonosítószámú projekt célja óvodai tornaszoba kialakítása a Nyírbélteki Gyöngyszem Óvoda Ömbölyi Tagintézményében. A beruházást teljes egészében a Széchenyi 2020 Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatása fedezte. A projekt összköltsége: 57,84 millió forint európai uniós támogatás, mely vissza nem térítendő támogatásnak minősül.

Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése Pátroha községben

Pátroha Község Önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága által meghirdetett Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése elnevezésű pályázati konstrukcióban  90,38 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatást nyert.

Nyírgyulaji szervezet lett a MOL Helyi Érték programjának győztese Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Szabolcsi Fiatalok a Vidékért Egyesület Szafi önkéntes ifjúsági program elnevezésű pályázata kapta a legtöbb közönségszavazatot a benzinkutakon, így a nyírgyulaji szervezet lett a MOL Helyi Érték programjának győztese, mely félmillió forintos támogatásban részesül.

Oldalak

Promóció

Hogyan jöttek létre a szabadulószobák?

A fővárosban már számtalan szabadulószobás játékot kipróbálhatunk. Vannak gyerekekre kifejlesztett pályák, de a merészebb felnőttek gyilkossági nyomozásban, börtönből való szabadulásban is kipróbálhatják magukat.

Rendelkezik-e a CBD rákellenes hatással?

A természetes gyógymódok, így a CBD olajok alkalmazása különféle betegségekben egyre népszerűbb a betegek és családtagjaik körében. Azonban még sok a bizonytalanság, kevés a valós kutatási adat, így heves viták zajlanak e témakörben a szakmai fórumokon.

Hogyan tisztítsuk a kültéri felületeket?

A lakás takarítása sem könnyű feladat, de kültéren is vannak olyan tennivalók, amelyek kihívás elé állíthatnak minket.

Tartalmak és tévhitek - Hogyan működik az Instagram?

Sokszor gondolkozol el te is aktív felhasználóként, hogyan és mit is kellene posztolnod az Instagramon, hogy az algoritmus szeresse és sokaknak megmutassa organikusan? Néhány tévhitet és ötletet megosztunk most az Instagram algoritmusával kapcsolatban.

Oldalak