Négyesikrek születtek a Nyíregyházi Állatpark oroszlán családjában

Az oroszlánkölykök, azért is különlegesek, mert a Nyíregyházi Állatpark „alapító” oroszlánjának dédunokái. A kis oroszlánok vakon és foltos bundával 1.5 kg testsúllyal látták meg a napvilágot és az anyatejnek köszönhetően szépen gyarapodnak. 3-4 hónaposan elkezdik majd kóstolgatni a húst is, ám egészen 6 hónapos korukig az anyatej lesz a fő táplálékuk.

Kedvezményes színházjegy a bérlethányadukról lemondó bérleteseknek

A Móricz Zsigmond Színház társulata hálásan köszöni Bérleteseinek nagylelkű támogatását, melyet bérlethányadukról lemondó Bérleteseink részére újra kedvezményes színházjegyek felajánlásával szeretnénk meghálálni.

Befejeződött a Fenyő utcai orvosi rendelő felújítása

Az „Egészségügyi alapellátás fejlesztése Nyíregyházán – II. ütem” című pályázat keretében befejeződött a Fenyő utcai orvosi rendelő felújítása. Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere helyszíni szemlén tekintette meg az akadálymentesített, teljes egészében korszerűsített, új berendezéssel ellátott orvosi rendelőt.

„ÜLTESS EGY FÁT A HOLNAPÉRT!” – Növények osztása (2. ütem)

Az „Ültess egy fát a holnapért!” elnevezésű pályázat is része annak a Dr. Kovács Ferenc polgármester által kezdeményezett nagyszabású fásítási programnak, melynek keretében, az önkormányzat és a NYÍRVV Nonprofit Kft. együtt hirdette meg a növények igénylésének lehetőségét 2019-ben.

 

Oldalak

Egyéb híreink

A Móricz Zsigmond Könyvtár Kölcsey Szavalóversenyének felhívása

Szavalóversenyt rendeznek 2018. január. 25. (csütörtök) 10 órától középiskolai tanulók részére a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban.

Dingó kölyök született a Nyíregyházi Állatparkban

Dingó kölyök született a Nyíregyházi Állatparkban Igazi különlegesség, dingó született a Nyíregyházi Állatparkban. Az országban csak itt látható kölyök most 7 hetes, így állatorvosi vizsgálatokon esett át. A 3 éve cseh állatkertből érkezett anya állat, 63 napnyi vemhesség után hozta világra egy kotorékban kicsinyét. A szuka kölyök az első hónapot az anya által vájt búvóhelyen töltötte, ám most 7 hetes korában már előmerészkedik rejtekéből s előszeretettel mászkál szülei után a kifutóban.

Könyvtári programok

A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár eheti programajánlóját olvashatják az alábbiakban:

Karácsonyfagyűjtő akcióval indul a 2018. Nyíregyházán

A Térségi Hulladék-Gazdálkodási Nonprofit Kft. és Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 2018. január 8. és január 20. között karácsonyfagyűjtő akciót szervez. Az akció két hete alatt minden egyes - Korányi F. u. 3., valamint Kerék u. 1. sz. alatti Hulladékudvarokba – beszállított karácsonyfáért sorsjegyet kapnak a résztvevők, amivel sorsoláson vesznek részt, és ajándékokat nyerhetnek.

Oldalak

Rendőrségi hírek

Házhoz mentek Jándon

Házhoz mentek Jándon

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

2021. 08. 19., cs - 11:02

A helyszínen az állampolgárok a megelőző vagyonvédelmi tanácsadás mellett, áldozatvédelemmel kapcsolatos ajánlásokat is kaphattak a szakemberektől.

Hírek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből

Hírek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

2021. 08. 19., cs - 09:12

Az elmúlt 24 órában történt.

Oldalak

Promóció

Utánozhatatlan fényképes ajándéktárgyak

Utánozhatatlan fényképes ajándéktárgyak Fényképes ajándéktárgyak közül is különbséget teszünk a hasznos és mindennapos használatra alkalmas, illetve az inkább dekorációként szolgáló darabok között. Mai cikkünkben a dekoráció kap főszerepet.

MindenTuDorka, az okos kvízjáték, amivel sokat tanulhatunk!

MindenTuDorka, az okos kvízjáték, amivel sokat tanulhatunk! Kevés olyan gyereket ismerünk, aki ne szeretne társasozni, főleg olyannal, amiben a tudását tudja megcsillogtatni. Hiszen okosnak lenni jó, valamint tanulni is kifejezetten szórakoztató, persze ha mindezt nem az iskolában kell tenni.

A jó minőségű katonai távcső és egy kis történelem

A jó minőségű katonai távcső és egy kis történelem A távcsövek történetének kezdetéhez jócskán vissza kell utaznunk az időben, egészen az ókorba, Asszíriába, bár valójában bizonyosan csak azt tudjuk, hogy ekkor már készítettek lencséket. Az nem biztos, hogy távcsövek készültek belőlük.

Gyógyítás és masszázs a Levendula Home kínálatában

Gyógyítás és masszázs a Levendula Home kínálatában A Levendula Home igyekszik hatékonyan segíteni látogatóit abban, hogy odafigyelhessenek mind a testi, mind pedig a lelki egyensúlyukra. A választható komplexebb szolgáltatások közül mindenki szabadon eldöntheti, hogy számára épp melyik kezelés lehet az adott pillanatban a leginkább hasznos. Tökéletesen igaz ez az állítás a gyógyítás-masszázs centrumra is, melynek részleteibe ez a rövid bejegyzés nyújt betekintést.

Oldalak