Akik fotókkal szeretik Nyíregyházát!

Szeretlek Nyíregyháza Folytatódik az Egy város arcacímű projekt, mely az E-Misszió Egyesület keretén belül jött létre, s 2010 márciusa óta számos fotósoknak szóló pályázattal, kiállítással, fotóstúrával, párbeszédkörrel jelentkezett.
A program jelmondata: „Szeretlek Nyíregyháza!

Negyedmilliárd forintos programot tervez a Nyírerdő

Negyedmilliárd forintos programot tervez a Nyírerdő Mintegy 7,5 millió forint támogatást nyert a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. a KEOP-3.2.1 konstrukción belül az „Erdei élőhelyek védelme és természetességi állapotának a javítása a NYÍRERDŐ Zrt. területén” címmel benyújtott pályázattal – tájékoztatott Kaknics Lajos, az erdőgazdaság vezérigazgatója.

Jánd - Rénó megint csempészt fogott

Jánd - Rénó megint csempészt fogott Nem állt meg egy személygépkocsi vezetője szerdára virradóan, amikor a Kölcsei Határrendészeti Kirendeltség mögötte közlekedő rendőrei igazoltatni próbálták. A sofőr Gergelyiugornya és Jánd között kiugrott a járműből és elfutott. A kocsiban 4,6 millió forint értékű ukrán zárjegyes cigarettát találtak.

Lepkék éjszakája a Sóstói-erdőben

Lepkék éjszakája a Sóstói-erdőben Az E-misszió Egyesület a Nyírerdő Zrt.-vel együttműködésben közös éjszakai lepkészésre hívja az érdeklődőket a Sóstói-erdőbe. Gyülekező 2010 június 11-én este 20:30-kor a Tölgyes Csárda előtt.

Oldalak

Egyéb híreink

Kérdőív a Sóstói-erdőért

 Ki szólhat bele a Sóstói-erdő sorsába? Az E-misszó Egyesület szerint mi, nyíregyháziak, mindannyian.

Egyre többen igényelhetik a Széchenyi Kártyát

Egyre többen igényelhetik a Széchenyi Kártyát 2010. április 1-jétől bővül azon vállalkozások köre, akik igényelhetik a Széchenyi Kártyát, hiszen ezt követően már azok a gazdálkodó  szervezetek is megkaphatják azt, melyek fő  tevékenysége pénzügyi közvetítés, biztosítás, vagyonbiztosítás, nyugdíjalapok, ill. egyéb pénzügyi tevékenység (TEÁOR 64.66)

Kátyúzás a Záhonynál határátkelőn

Április 14-én Záhonyszerdán délelőtt a kilépő irányú teherforgalomban lehet kisebb fennakadásokra számítani, kátyúzási munkálatok miatt.

Encsencs - Maszkos rablók törtek rá házában

Encsencs - Maszkos rablók törtek rá házában Maszkos támadók törtek rá encsencsi lakásában egy középkorú férfira hétfőre virradó éjszaka. Az arculat elfedő tettesek kézzel és egy karóval bántalmazták a sértettet, majd nyakához kést szorítva pénzét követelték.

Oldalak