Bencs Estek

Többszemközt: Kuthy Patrícia

Kuthy Patrícia, a Móricz Zsigmond Színház népszerű színművésze volt a Bencs Villa Többszemközt sorozatának legutóbbi vendége, akit telt ház fogadott, s vastaps búcsúztatott.Gyermekkorában zoológus és bárénekes is akart lenni, előbbi mégsem lett, mert bár imádja az állatokat, a bogaraktól fél. Most két macskájuk van, imád lovagolni, és megvalósult bakancslistájának egyik pontja, a fókapuszi is.

Újabb telt házas előadásnak adott otthont a Bencs Villa

A védőbeszéd című monodrámát adta elő Makranczi Zalán július 2-án. Vendégünk jelenleg szabadúszó színművész, korábban tagja volt a Pesti Magyar Színház, a kecskeméti Katona József Színház, a Bárka Színház, a Nemzeti Színház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának. Mozi és tévéfilmekben is szerepelt, mint például a Kincsem, az Aranyélet, a 200 első randi és a Drága örökösök. Szinkronszínészként több filmben és sorozatban hallhattuk hangját.

Ifjú művészek zenés estje a Bencs Villában

 A Bencs Villa tegnap esti hangulatát a Pezel rézfúvós kamaraegyüttes koncertje adta meg. A fiatal művészekből álló formáció a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium tanulói, akiknek célja a rézfúvós kamarazene népszerűsítése és sokoldalúságának bemutatása.

Bencs Estek: Többszemközt Jenei Judittal

Bencs Estek: Többszemközt Jenei Judittal Február 5-én, kedden 17.30-tól Jenei Judit lesz a vendégünk a Bencs Villában. Ezen az estén Kövesdi Levente beszélget a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház népszerű művésznőjével, aki érdekességeket mesél majd és elárul néhány kulisszatitkot is.

Bencs-estek: zenés beszélgetés Tamás Attilával

Bencs-estek: zenés beszélgetés Tamás Attilával A Bencs Villa következő programja január 29-én, kedden 17.30-tól a Többszemközt Tamás Attilával. A Móricz Zsigmond Színház zenei vezetőjét Kováts Dénes faggatja majd pályafutásáról, a zenével való kapcsolatáról.  Tamás Attila a Vikár Sándor Zenei Alapfokú Iskola igazgatója és számos zenei formáció tagja is. Mesél majd arról, milyen érzés vendéglátóhelyen, színházban, vagy éppen az Európai Parlamentben zenélni, s arról is, mennyire más odafigyelést kíván, ha egy énekest kísér zongorán, mintha nagyzenekart dirigál. 

Oldalak

Feliratkozás RSS - Bencs Estek csatornájára