egészségügy

Miniszteri kitüntetés megyénk két orvosának

 Batthyány-Strattmann László-díjat adományozott Dr. Réthelyi Miklós miniszter az Egészségügyi Holding Nonprofit Zrt. két orvosának, Prof. Dr. Polgár Péternek és Dr. Turcsányi Istvánnak Semmelweis Ignác születésének 192. évfordulója alkalmából július 8-án.

3 millió forint értékű adományt kapott a Gyermekosztály

3 millió forint értékű adománnyt kapott a Gyermekosztály 3,2 millió forint értékben kapott életmentő eszközöket a Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdő Újszülött és Gyermekosztálya a K&H MasterCard ügyfelek bankkártyás vásárlásainak köszönhetően.

Új tagkórházzal bővült az Egészségügyi Holding Zrt.

 Július elsejével új taggal bővült a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Szervezési és Szolgáltató Holding Nonprofit Zrt., miután Mátészalka város képviselő-testülete 2010. április 29-én ellenszavazat nélkül támogatta, hogy a Területi Kórház Mátészalka is csatlakozzon a Holdinghoz.

Személyi változások az Egészségügyi Holding Zrt. vezetőségében

 A közeljövő feladatait vázolta mai tájékoztatóján az Egészségügyi Holding Nonprofit Zrt. vezérigazgatója Dr. Kiss Zoltán Tamás. Bejelentette, hogy az Egészségügyi Holding Nonprofit Zrt. működésében és vezetésében jelentős változtatásokat hajtottak végre.

Nyíregyházán járt az Egy CSEpp Teszt

Nyíregyházán járt az Egy CSEpp Teszt  Az Egy CSEpp Teszt (ECSET) országos szűrőprogram keretében 2010. június 4-én pénteken Nyíregyházára érkezett az Egy csepp figyelem Alapítvány ingyenes egészségügyi szűrésekkel.

Feloldották a teljes látogatási tilalmat

Feloldották a teljes látogatási tilalmat A teljes látogatási tilalmat részlegesen feloldotta az Egészségügyi Holding Nonprif Zrt. Jósa András Oktatókórházának vezetése. A betegek érdekében azonban továbbra sem látogathatók az Érközpont épületében található osztályok illetve a Krónikus Belgyógyászat és Geriátria, valamint az Ápolási Osztály.

Látogatási tilalom a Jósa András Oktatókórházban

Látogatási tilalom a Jósa András Oktatókórházban Továbbra is érvényben van az ÁNTSZ által múlt pénteken (április 16.) elrendelt teljes látogatási tilalom a Jósa András Oktatókórház minden telephelyén(mely érinti a Sántha Kálmán Mentális Egészségközpont és Szakkórház Sóstói úti osztályait is).

Attitűdkutatás és toleranciaerősítő képzés megyénkben

Attitűdkutatás és toleranciaerősítő képzés Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében2010 a szegénység és társadalmi kirekesztés éve keretében egy attitűdkutatás és toleranciaerősítő képzés indult Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A projektben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Szervezési és Szolgáltató Holding Nonprofit Zrt. és az Esélyek Háza Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Esélyegyenlőségi Irodát működtető Egészségvédő Egyesület közösen vesz részt.

Maláj daganatspecialista Nyíregyházán

 Március 8-án, hétfőn a világ másik csücskéből, Malajziából érkezik a világszerte ismert és elismert Jane Yau maláj doktornő nyilvános előadásra.

Egészségügyi Holding vezetése támogatja a demonstrációt

Egészségügyi Holding vezetése támogatja a demonstrációt Az egészségügyi dolgozók februák 5-i demonstrációjára a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Szervezési és Szolgáltató Holding vezetése az alábbi sajtóközleményben reagált.

Tűzeset a nyíregyházi Jósa András Kórházban

Tűzeset a nyíregyházi Jósa András KórházbanA kora délutáni órákban tűzeset történt a Jósa András Oktatókórház I. sz. Belgyógyászati Osztályán. A tűz keletkezését a kórház dolgozói időben észlelték, és azonnal eloltották azt. A tűzesetben egy személy súlyos égési sérüléseket szenvedett, jelenleg az Intenzív Osztályon ápolják. 

Nyíregyházi traumatológus segít Haitin

Nyíregyházi traumatológus segít Haitin Ma délelőtt indult útnak a Magyar Baptista Szeretetszolgálat 2 orvosból és 2 mentőtisztből álló csoportja Haitire. A csoport egyik tagja Dr. Cseke Zsolt traumatológus a Jósa András Oktatókórház munkatársa. Feladatuk a Haiti fővárosában működő kórházban, a katasztrófát túlélő sérültek ellátása lesz.

Látogatási tilalom változás a Szabolcs megyei kórházakban

Az Egészségügyi Holding Zrt. vezetése úgy döntött, hogy január 12.-től a teljes látogatási tilalmat a Jósa András Oktatókórház  (Nyíregyháza) és a Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdő  (Fehérgyarmat, Vásárosnamény) esetében részleges látogatási tilalomra módosítja, míg a Sántha Kálmán Szakkórház  (Nagykálló) esetében feloldja a látogatási tilalmat.

Oldalak

Feliratkozás RSS - egészségügy csatornájára