kerékpártúra

Fehérgyarmat - ismét két keréken a NYÍRERDŐ-vel

A fehérgyarmati Kölcsey Ferenc Református Általános Iskola húsz diákja vett részt a másodszor megrendezett „Két keréken a NYÍRERDŐ-vel”  elnevezésű kerékpártúrán. A hatodik és hetedik osztályos tanulók környezetvédelmi szakkörre járnak, ahol éppen most tanulnak az erdei életközösségekről. 
 

Bringák és homokvárak

Ebben az évben is megszervezzük a Zöld Kerék Alapítvány és a kemecsei Fordulópont Kiemelkedően Közhasznú Egyesülettel közös kerékpártúráját Tiszatelekre, melynek mottója: Ne cigizz, biciklizz! vagy kiegészítve: Ne drogozz, homokozz! 
 

Dinnyekóstoló bringatúra Nagycserkeszre

Megérett a dinnye, ezért kerékpártúrát szervez a Zöld Kerék Alapítvány  egy megkóstolóra. Gincsai Miklós őstermelő, az alapítvány szervezői csapatának tagja,  bevezet a dinnyetermesztés rejtelmeibe a magvetéstől,  a felvásárlásig.

Kerekek és kalászok

Nemrég Harászi Enikő és lelkes, „zöld kerekes” csapata meghódította a magyar tengert.

Nagyhalászi bringatúra a Zöldkerékkel

A Zöld Kerék Alapítvány és ViniBike Egyesület közös túrájára szeretettel várjuk a bringásokat akik egy kis mozgásra és igazi kemencében sült finomságra vágynak. Indulás 2013. április 14-én / vasárnap / 10. 00. óra Nyíregyháza, Kossuth tér.

Hátszél a kerékpározáshoz - és az egészséges élethez

’A sport mindenkié!’ – Legyen fiatal vagy agg, egészséges vagy fogyatékkal élő…  Ezt nem csak nagy olimpiai sportolóink vallják, úgy mint Pulai Imre, vagy Berki Krisztián, hanem egy nagyszerű és önzetlen ember is, akinek neve Nyíregyházán mára összeforrt a kerékpározással. 

 
 

Két kerékkel a Bringa suliban és a Bodrog partján

 

Nemrég (2012, 10. 10) meghívást kaptunk a Ridens Iskola (RIDENS Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium, Nyíregyháza, Széchenyi út 34-38) a mentálhigiénés napjára, ahová elvittük a  Bringa sulit. 

A NYÍRERDŐ-vel kerekeztek Fehérgyarmat környékén

A NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. amellett, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében mintegy 60 ezer hektár állami tulajdonú erdőt kezel, a környezeti nevelést is kiemelten fontos feladatnak tartja. Mi azt valljuk, hogy a környezet megismertetéséhez, az eredményes közjóléti munkához nem feltétlenül van szükség szükséges drága beruházásokra. 

 

Dinnyekóstoló bringatúra Nagycserkeszre, az Ifjúsági Világnapon

 

 A fiatalok egyre jelentősebb szerepet játszanak a klímaváltozás kihívásaira adandó válaszok megfogalmazásában és a fenntartható fejlődés támogatásában. 
 

Kenuk és pillepalackok

 

  A Zöld Kerék alapítvány is csatlakozik az országos hulladékgyűjtési akcióhoz.
 

 

Kakaós csiga nótacsokorral

Bringatúrát szervezünk a Zöld Kerékkel (Zöld Kerék Alapítvány)   2012. május 13-án / vasárnap / Nagyhalász Homoktanyára.

Íjak és kerekek

Szombaton Rakamazra tekerünk, ahol az Posta Pál  lovas farmján részt veszünk az Aranyos Leventéi 11. hagyományőrző íjásztalálkozón - tudtuk meg Kazai Bélától (Zöld Kerék Alapítvány). 

Bringával Tiszalökre

Az Energiatakarékosság Világnapja apropóján 2012. 03. 20-án a szélkerekeké volt a főszerep. Megtekintettük a  nyírszőlősi kerékpárút mellett lévő két  szélerőgépet, melyeket víz szivattyúzásra használnak, valamint egy szélgenerátort amely elektromos áramot termel.  

Bringával hozzuk a tavaszt

 

Bringával hozzuk a tavaszt, legalább is reméljük hogy napsütésben kerekezünk - ismertette szerkesztőségünkkel a Zöld Kerék Alapítvány.
 

Jelmezek és kerekek

Űzzük el a telet jelmezes, kerékpáros felvonulással. A Zöld Kerék Alapítvány évadnyitó bringatúrára hívjuk a kerékpározás szerelmeseit. Indulás Nyírtelekre 2012. február 26-án, vasárnap 10. 00. órakor,  Nyíregyháza, Kossuth térről. 

Oldalak

Feliratkozás RSS - kerékpártúra csatornájára