koncert

Szilveszter és Újév Nyíregyházán

2013.december 31-én ismét Városi Szilveszteri ünnepségre kerül sor Nyíregyháza főterén, koncerttel és tüzijátékkal egybekötve. 2014. január 1-én 17 órától kerül sor a Nívó-díjas Szabolcsi Koncertfúvós Zenekar és Majorette Csoport hagyományos Újévi Koncertjére.

Szekeres Adrien Adventi Jótékonysági Koncertje Nyíregyházán

Szekeres Adrien Adventi Jótékonysági Koncertjére 2013. december 15-én vasárnap, este 6 órakor került sor Nyíregyházán, a Nyírségi Hospice Alapítvány javára. A koncerten közreműködik a Vikár Sándor Zeneiskola Vegyeskórusa.
 

20 éves a Debrecen-Nyíregyházi egyházmegye

A Debrecen – Nyíregyházi Egyházmegye idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. A jubileumi esztendő  programsorozatának egyik kiemelt és kulcsfontosságú egyházmegyei rendezvénye, a „20 éves a Debrecen – Nyíregyházi Egyházmegye” című hittanos vetélkedő. 

Mustárház RELOAD

 Itt az ősz, megsárgultak a falevelek, de a Mustárház most virágzik igazán, hiszen folytatódnak a már jól bevált programok, de újak is bekerültek a repertoárba.  

Black-Out koncert Kowalsky-val Nyíregyházán!

Október 4-én NYÍREGYHÁZÁN a Hell Caféban játszunk, és ami a dolog különlegessége, hogy ezúttal teljes zenekarral! 

Nyírségi Bringás Napok 2013

2013. szeptember 20-21-22. között rendezi meg a Zöld Kerék Alapítvány Nyíregyházán a 'Nyírségi Bringás Napok' elnevezésű három napos sportrendezvényt. 

Vidor Fesztivál - Hetedik nap

Remélhetőleg a világzenei fesztivál csütörtöki napjára sem fáradnak el a rengeteg programban, és ugyanolyan kíváncsian vetik magukat bele a "forgatagba". Ha tehetik, de hagyják ki az éjszakai tűzzsonglőröket se! 
 

Vidor Fesztivál - hatodik nap

A szerdai Vidor-nap ütős színházi programot ígér, de az ingyenes programok között is bárki megtalálhatja a kedvére valót. Koncertezhet a nagyszínpadnál és a Korzónál, zenészeket, zsonglőröket, BMX akrobatákat csodálhat szerte a belvárosban, este pedig az Apám beájulna című filmet tekintheti meg sokadmagával a Kossuth téren.

Vidor Fesztivál - ötödik nap

Kedden is folytatódik a VIDOR jól megszokott programkínálata: ingyenes koncertek a Kossuth téren, jobbnál-jobb előadások a színházban, térzene és térszínház szinte minden utcasarkon...
 

Vidor Fesztivál - negyedik nap

Hétfőn reméljük szebb idő vár a vidorogni vágyókra, és örömmel sétálgatnak majd ismét Nyíregyháza belvárosában, hogy a bohócok, zsonglőrök, mutatványosok és élőszobrok ismét elvarázsolhassák őket!
 

Vidor fesztivál - harmadik nap

Az ősz első napján, 09. 01-én vasárnap már kicsit hűvösebb napra ébredhetett a VIDOR közönsége. Lóg az eső lába, így a szabadtéri programok egy része sajnos elmaradhat...

Vidor fesztivál - második nap

Igazi rendezvény-dömpinggel kezd a Vidor Fesztivál első napja, nem csak Nyíregyházán, hanem a megyében több helyszínen is várják az érdeklődőket!

Vidor fesztivál - első nap

Pénteken este nyílik meg a 12. VIDOR Fesztivál, azaz a  Vidámság és Derű Országos Seregszemléje, melyet többek között HAMMERSTEIN JUDIT kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkár nyit meg.
 

III. Nyíregyházi Söröző

Augusztus 19-25-e között az eddiginél sokkal szélesebb kínálattal jelentkezik a Nyíregyházi Söröző a már jól megszokott helyszínen. Közel 70 fajta sör lesz, jön a tuzséri és a Kutro pálinka.

47. Nyírbátori Zenei Napok

2013. augusztus 4 – augusztus 20. között kerül megrendezésre a 47. Nyírbátori Zenei Napok, ahol fellép többek között a Benkó Dixieland Band, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, de a „Nyírbátor anno” című kiállítás is megtekinthető lesz.
 

Oldalak

Feliratkozás RSS - koncert csatornájára