kultúra

Új időpontban lesz az újévi koncert Nyíregyházán

A nívódíjas Szabolcsi Koncert Fúvószenekar és Majorette Csoport ezúton tájékoztatja a Tisztelt Közönségét, hogy a rendkívüli helyzetre való tekintettel energiatakarékossági okokból az Újévi Koncert hagyományos időpontja és helyszíne megváltozott.

Bemutatták a Teljesen idegenek c.darabot

A nyíregyházi színház Nagyszínpadán 2022. december 10-én szombaton mutatták be a TELJESEN IDEGENEK című Paolo Genovese művet, Tárnoki Márk rendezésében.

A Kukucs! című előadás olvasópróbáján jártunk

Megtartották a Kukucs! című előadás olvasópróbáját a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban. Az előadást Pregitzer Fruzsina állítja színpadra a saját, valamint Olajos Gábor forgatókönyve alapján, magyar alkotók műveinek felhasználásával. November 8-tól Ovis bérletben láthatja a közönség a Szindbád Rendezvényteremben.

A 150 éves magyar műemlékvédelem tiszteletére

2022-ben éppen másfél százada annak, hogy 1872-ben létrejött a Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottsága. A Kulturális Örökség Napjai idén a szeptember 17-18-i hétvégén lesznek. Az évforduló miatt országszerte előadásokat, sétákat tartanak a különösen értékes és érdekes műemlék épületekben.

VIDOR 2022: díjazottak

Megszületett a VIDOR 2022 színházi versenyprogram Trokán Péter által vezetett zsűrijének döntése. Alább közöljük az idei díjazottak listáját. A zsűri tagjai voltak: Tóth Gabriella, agrármérnök (a Móricz Zsigmond Színház bérletesei közül kisorsolt civil zsűritag), Bogdán Anna Barbara, tanuló (a Színház bérletesei közül kisorsolt civil zsűritag), Kirják Róbert, a VIDOR Fesztivált szervező Móricz Zsigmond Színház igazgatója, Trokán Péter Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, a zsűri elnöke, és Cseh Imre, tanár (a Színház bérletesei közül kisorsolt civil zsűritag).

Vidor Fesztivál programok a Bencs Villában

Alább olvashatóak a nyíregyházi Bencs Villa közelgő rendezvényeit, amelyek a jelenleg zajló Vidor Fesztiválhoz kapcsolódnak.

 

Színháztörténeti kiállítás a Szindbádban

Kik csináltak Nyíregyházán először színházat? A helyiek hogyan fogadták? Miképpen alakultak az események? Ilyen előzmények után 1981-ben hogyan szerveződött állandó társulat a városban?

Már mindenki számára elérhetőek a Móricz Zsigmond Színház bérletei

Pár napja lejárt a Móricz Zsigmond Színház következő évadára a színházbérletek megújításának hivatalos határideje, a Krúdy Kamarába már több bérlet kelt el eddig, mint tavaly az értékesítési időszak végére, és a nagyszínpadi előadásokra is nagyon nagy az érdeklődés.A helyek rohamosan fogynak, így aki nem szeretne lemaradni a nagy kedvencek évadáról, mindenképp váltsa ki bérletét még időben!

VIDOR Fesztivál 2022 színházi versenyprogram

A VIDOR Fesztivál idén sem szűkölködik majd érdekességekben, népszerű produkciókban, jelentős pillanatokban. A nagyszínpadra az első napon a győri társulat Olt Tamás zenés életrajzi tragikomédiáját hozza el nekünk: a Minden jegy elkelt főszereplője a legendás operettdíva, Fedák Sári, megformálója pedig Kubik Anna. A kecskeméti Katona József Színház Ray Cooney bohózattal érkezik, a felhőtlen szórakozást többek között Járai Máté és Fazekas Géza garantálják, a rendező Szerednyey Béla.

Tér-Zene program Nyíregyházán

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata sikeresen pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt "Előadó-művészeti szervezetek többlettámogatása" Tér-Zene program támogatási kategóriára. A program keretében Nyíregyházán 30 alkalommal lépnek fel különböző előadóművészek és zenekarok a város különböző pontjain. Az első 10 időpont alkalmával a Kelet Brass Band formációval, valamint a Szabolcsi Koncert Fúvószenekarral találkozhatnak az érdeklődők.

Gulyás Attila élőzenekaros koncertje a Bencs Villa parkjában

Július 5-én, kedden, 19:30 órától ismét egy egyedülálló koncertélmény várja a Bencs Villa vendégeit. A nagysikerű nőnapi koncert után Gulyás Attila az élő zenekarral visszatér, hogy zenei világukkal újra elvarázsolják hallgatóságukat egy kellemes nyári esten.

Újra teljes évadot zárt a Móricz Zsigmond Színház

A Móricz Zsigmond Színház két esztendő után idén először tudott ismét végig vinni egy teljes évadot, olyan csorbítatlan kikapcsolódást nyújtó élményt adni közönségének, amelyre színházlátogatónak és színházcsinálónak egyaránt szüksége van.

Új dallal készül a nyíregyházi Képmás Zenekar

Az együttes új dalának, az ÉBREDÉS című nótának előadója Szabó Jázmin, akivel hamarosan találkozhat a közönség a csapat nyári koncertjein. Zajlanak a stúdiómunkálatok, továbbá az elkészült hangfelvételhez egy videoklip elkészítése is szerepel a zenekar tervei között.

Olvasópróba: Jó estét nyár, jó estét szerelem

Megtartották a "Jó estét nyár, jó estét szerelem" című előadás olvasópróbáját a Móricz Zsigmond Színház Krúdy Kamaraszínpadán. A zenés színművet Horváth Illés állítja színpadra.

 

Oldalak

Feliratkozás RSS - kultúra csatornájára