Móricz Zsigmond Színház

Színházak Éjszakája Oscarral - szeptember 21-én a Móricz Zsigmond Színházban

Budapestről indult, évek óta egyre nagyobb érdeklődés övezte hagyomány ez: egy őszi éjszaka megnyitni a színházakat, és engedni, hogy máskor a nézőtérről figyelő közönség ne csak vezetett túrákon, hanem interaktív, játékos módon kukkanthasson be egy ilyen intézmény működésébe. Ebben az évben szeptember 21-én, szombaton lesz ez az éjjel, a programsorozat Nyíregyházán is izgalmas látnivalókat kínál.

Tanár úr kérem! olvasópróba a nyíregyházi színházban

Szeptember elején tartották a Tanár úr kérem! olvasópróbáját a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, melyet 2019. október 18-án, pénteken 19:30-tól mutatnak majd be a Krúdy Kamarában.

 

Farkas vs Piroska olvasópróba

Szeptember elején tartották a "Farkas vs Piroska" olvasópróbáját a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, melyet 2019. október 11-én, pénteken 17 órától mutatnak majd be a nagyszínpadon.

Színházi előadás elmarad

A Móricz Zsigmond Színház ezúton is tájékoztatja kedves Nézőit, Bérleteseit, hogy a Delila ma esti bemutatója és valamennyi további előadása elmarad.

 

15 pályakezdő színész játszik idén a Móricz Zsigmond Színház színpadán

Új és „nagy visszatérő” rendezők, ismert és fiatal vendégművészek, különleges repertoár, valamint változatlan jegy- és bérletárak – ezeket kínálja az induló évadban közönségének a nyíregyházi színház.

A VIDOR idei díjazottai

Szombaton késő este összeült a Benedek Miklós vezette négytagú zsűri és megszületett az eredmény. Az idei VIDOR Fesztivál színházi versenyprogramjának díjazottait a fesztivált szervező Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója, Kirják Róbert idén is személyesen keresi majd fel, hogy otthoni előadásukon, saját közönségük előtt adja át nekik méltán megérdemelt elismeréseiket.

 

Mesél a bécsi erdő olvasópróba

Mesél a bécsi erdő olvasópróba Augusztus 22-én tartották a Mesél a bécsi erdő című előadás olvasópróbáját, melyet 2019. október 26-án, szombaton 19 órától mutatnak majd be a nagyszínpadon.

MŰVÉSZASZTAL Cserna-Szabó Andrással

A különleges, koncepcióját tekintve is egyedinek mondható MŰVÉSZASZTAL rendezvénysorozat 2017-ben, a VIDOR Fesztiválon debütált, az idei VIDOR-on pedig már a 11. estre invitáljuk közönségünket! Ezúttal Cserna-Szabó András ARTISJUS- és József Attila-díjas író, gasztronómiai újságíró érkezik a MŰvész Stúdióba egy minden bizonnyal hangulatos est vendégeként.

Móricz Színházi Estek a Bencs villában

Móricz Színházi Estek – akár így is összefoglalhatjuk négy hét Bencs Villa-beli eseményeit. Úgy alakult, hogy négy egymást követő esten is a Móricz Zsigmond Színház művészei mutatkoznak be, két zenés és két beszélgetős közönségtalálkozón.

 

Három színésznővel debütál az Orpheum Madams!

Mi a közös az alábbi formációkban: Bekvart, Bonsai Boys, Harmadik Figyelmeztetés, Karamazov, Pink Mojos, Rézpróba? Valamennyi zenekar színészekből áll, és többségében a szórakoztató pop-rock zenei műfajokat képviseli.

A Móricz Zsigmond Színház a 2019-20-as évadban az Úri muri új bemutatójával emlékezik meg névadójáról, a 140 éve született Móricz Zsigmondról

Száznegyven évvel ezelőtt, a családi hagyomány szerint június 29-én, az anyakönyv bejegyzése alapján július 2-án, a Szabolcs-Szatmár megyei Tiszacsécsén született Móricz Zsigmond. Ez áll róla a lexikonokban, olvashatjuk róla ma is, minden évfordulós napon.

 

Változatlan áron indul a színházbérletek értékesítése a Móricz Zsigmond Színházban

A júniusban bérletet megújítók vagy új bérletet vásárlók páros belépőt nyerhetnek a Rózsakert Szabadtéri Színpad Nyitott ablak című előadásáraA Móricz Zsigmond Színház Szervező- és jegyirodája 2019. június 13-ától kezdi a bérletértékesítést, a tavalyival megegyező, változatlan áron!

 

Pénteken a Delilával nyit a Rózsakert Szabadtéri Színpad

A többszörös díjnyertes Illatszertár után Mohácsi János rendezi Nyíregyházán a nyitópremiert

Pénteken a Delilával nyit a Rózsakert Szabadtéri Színpad Az idei első előadás 2019. június 14-én, pénteken 20.30-tól egy Molnár Ferenc vígjáték: a Delila lesz, melynek szerepeiben Kosik Anitát, Gulácsi Tamást, Horváth László Attilát, Rák Zoltánt, István Istvánt, a Móricz Zsigmond Színház társulatának színművészeit és vendégművészként Józsa Bettinát láthatja a közönség.

A Magyar Teátrumi Társaság Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Színházban tartotta idei első közgyűlését

A Magyar Teátrumi Társaság Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Színházban tartotta idei első közgyűlését A legnagyobb hazai színházi érdekképviseleti szervezet, a 68 tagot képviselő Magyar Teátrumi Társaság közgyűlése három új tag felvételét szavazta meg. A Ferencvárosi Pinceszínházzal, a Budapesti Operettszínházzal és a Kisvárdai Várszínházzal 71-re bővült a tagok létszáma.

A nyíregyházi Meseautó a Nemzeti Színházban is közönségsikert aratott

2019. május 13-án, hétfőn a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Meseató című előadása nagy sikerrel, teltház előtt szerepelt a Nemzeti Színházban.

 

Oldalak

Feliratkozás RSS - Móricz Zsigmond Színház csatornájára