Nyírbátor

Fegyveres biztonsági őrök őrzik ezentúl a rendőrség épületeit.

Fegyveres biztonsági őrök őrzik ezentúl a rendőrség épületeit.Negyven fegyveres biztonsági őr állt szolgálatba hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságon. A közalkalmazottként dolgozó biztonsági emberek a főkapitányság nyíregyházi, nyírbátori, fehérgyarmati és mátészalkai épületeinek őrzését veszik át.

Több mint ezer közmunkás a NYÍRERDŐ-nél

közmunka NyíregyházaAz erdőművelő közmunkaprogramok elindítása óta egy időben soha annyi állástalant nem foglalkoztatott a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt., mint ebben az évben. A 2010. január közepétől augusztus végéig tartó programban átlagosan 1100 ember dolgozik majd Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyék állami tulajdonú erdeiben.

Nyírbátor- Sorozat-betörők őrizetben

Nyírbátor- Sorozat-betörők őrizetben A Nyírbátori Rendőrkapitányság szerdán egy 31 és egy 34 éves helybeli férfit vett őrizetbe, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a városban és a környező településeken öt kocsmát és két boltot törtek fel.

Lezárult az erdőművelési közmunkaprogram Észak-kelet Magyarországon

Lezárult az erdőművelési közmunkaprogram Észak-kelet MagyarországonA közmunka éve volt a 2009-es a NYÍRERDŐ-nél: hiszen több mint ezer állástalan jutott munkához Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyék állami tulajdonú erdeiben. November végén ért véget a társaság eddigi legnagyobb, 568 embert foglalkoztató, héthónapos erdőművelő közmunkaprogramja.

Állatvédelmi Napok Nyírbátorban

Állatvédelmi Napok Nyírbátorban Állatvédelmi napokat tart az Állatbarát Alapítvány Nyírbátorban a Báthory István Gimnázium és Szakközépiskolában 2009. november 16. -19.-ke között.
Az iskola aulájában, hétfőtől látható tablókiállításon megjelennek az állatvédelem legfontosabb kérdései és az Alapítvány tevékenységei is.

Szakoly - állategészségügyi ellenőrzést színlelve próbáltak pénzt kicsalni egy gazdától

Szakoly - állategészségügyi ellenőrzést színlelve próbáltak pénzt kicsalni egy gazdától A szarvasmarha-tenyésztéssel foglalkozó férfit szombaton délelőtt két ismeretlen kereste fel tanyáján. A fehér köpenyt viselő fiatal férfiak egy „Állategészségügy” és vöröskereszt matricával ellátott gépkocsiból szálltak ki, és azt mondták, lakossági bejelentésre jöttek ellenőrizni.

Nyírbátor - Háromgyerekes pár fiataloknak árult kábítószert

Nyírbátor - Háromgyerekes pár fiataloknak árult kábítószertA Nyírbátori Rendőrkapitányság olyan információk birtokába jutott, mely szerint egy helyi pár kiskorúaknak ad el kábítószert. Gégény József r. alezredes, a Vizsgálati Alosztály vezetője elmondta: a nyomozás során eddig nyolc fogyasztót, köztük két gyermekkorút (11-13 évesek) és négy fiatalkorút (14-18 évesek) hallgattak ki a rendőrök, de további fiatal vásárlókról is tudnak már.

Közel százmilliós beruházás Szabolcs-Szatmár-Bereg megye könyvtáraiban

Közel százmilliós beruházás Szabolcs-Szatmár-Bereg megye könyvtáraibanA nyíregyházi megyei könyvtár vezetésével létrejövő konzorcium összesen 94.111.040,- forintot nyert a pályázaton. A konzorciumban résztvevő városok Kisvárda, Vásárosnamény, Nyírbátor, Tiszavasvári, Tiszalök, Nagykálló könyvtáraiban ebből az összegből számítástechnikai beruházások, és fogyatékkal élők információs esélyegyenlőségének növelése valósulhat meg.

Nyírbátor - Bántalmazásba halhatott bele egy idő asszony

Nyírbátor - Bántalmazásba halhatott bele egy idő asszony Szerdán délután Nyírbátori lakásában vérző fejsebbel találtak egy egyedül élő 75 éves asszonyt. Kórházba szállították, ahol műtét közben megállapították, hogy sérülését feltehetően bántalmazás okozta.

Újra kisállat börze Nyírbátorban

Kisállat Börze Nyírbátorban A madárinfluenza járvány vetett véget annak a három évig tartó nagysikerű rendezvénysorozatnak, amely minden hónap első vasárnapján a helyi piacra vonzotta az állatbarátokat és a gyerekeket Nyírbátorban. Amint azt Siket Istvántól megtudtuk, a Nyírbátor és Körzete Galamb és kisállattenyésztő Egyesület hosszas szervező, egyeztető munkája sikerrel járt: 2009. szeptember 6-án újra lesz kisállat börze Nyírbátorban.

Nyírpilisen nem történt elfogás - Rendőrségi Hírek

Nyírpilisen nem történt elfogás - Rendőrségi Hírek A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság határozottan cáfolja, hogy a romák elleni támadásokkal kapcsolatos ma délutáni ORFK-NNI sajtótájékoztató bármilyen módon kötődik Nyírpilishez. A településen semmiféle elfogás nem történt.

Azfeszt-en standol az E-misszió Egyesület

Azfeszt-en standol az E-misszió Egyesület 2009. augusztus 19-től 22-ig 10 és 18 óra között az Azfeszt zenei fesztiválon, Nyírbátorban a Gyógyfürdőben tart ingyenes környezeti tanácsadást és ökolábnyom-számítást, környezetbarát termékbemutatót az E-misszió Egyesület.

Eltűnt egy nyírbátori idős férfi a kocsijával

Eltűnt egy nyírbátori idős férfi a kocsijával  A Nyírbátori Rendőrapitányság közigazgatási eljárást folytat a 74 éves Méhész András eltűnése ügyében, akit azóta nem találnak, hogy szombaton reggelre a HFU-933 rendszámú, ezüst színű Lada Samara személygépkocsijával elment otthonról.

Mozdony gyulladt ki Hodászon

Mozdony gyulladt ki Hodászon Péntek délután a Mátészalka felől Nyírbátor irányába közlekedő repcét szállító tehervonat dízelmozdonya a hodászi állomás előtt kigyulladt. A mozdonyvezetők azt vették észre, hogy a motortérből füst ömlik.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Nyírbátor csatornájára