oktatás

Nyílt napot tartottak a Nyíregyházi Főiskolán

 A Nyíregyházi Főiskola december 7-én nyílt nap keretében mutatta be a 2012/2013-as tanévre meghirdetett képzéseit. Az érdeklődőket a zsúfolásig megtelt Kodály Zoltán Kulturális Centrumban a Nyíregyházához kötődő Szabó Mariann köszöntötte zenei műsorával. 

November 15-ig lehet jelenkezni a a keresztféléves képzésekre

NYF A keresztféléves képzésben meghirdetett szakokra való jelentkezés határideje 2011. november 15. Jelentkezni elektronikus úton és papír alapon is lehet. 

Ösztöndíjprogram bemutató Nyírbátorban

Nyírbátor Az Értetek Karitatív Egyesület a Demján Sándor Alapítvánnyal közösen tegnap Nyírbátorban tartotta meg a 2012 évi ösztöndíjprogramjának bemutatását.

HANGSZÓKÉP-tudományos és művészeti programsorozat

nyf 2011. november 11-én kezdődik a Nyíregyházi Főiskola Bölcsészettudományi és Művészeti Karának HANGSZÓKÉP című tudományos és művészeti programsorozata, mely része a Magyar Tudomány Ünnepére szervezett főiskolai rendezvényeknek is.

Boszi Party és vetélkedő a Nyíregyházi Főiskola szervezésében

 A Nyíregyházi Főiskola Hallgatói Önkormányzati Testülete és a Capital Marketing Médiaügynökség versenyt hirdet a felsőoktatási intézmények hallgatói számára. 

Képzés a PegazusTv Média és Oktató Kft-nél

Új lehetőség! Tanulni akarsz, de nem vettek fel a felsőoktatásba? Ne keseregj – jelentkezz! Médiás képzések, modell- és statisztafelkészítés, videós ismeretek, alkalmazott fotográfus, fotóriporter és egyéb képzések.

Mérnök-Közgazdász szakirányú továbbképzés indul Nyíregyházán

Nyíregyházi FőiskolaMérnök-közgazdász szakirányú továbbképzést indít a Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Kara. A diplomásoknak meghirdetett kurzusra a kar honlapjáról letöltött jelentkezési lapon lehet jelentkezni.

Benczúrosok a Nyíregyházi Állatparkban

Benczúrosok a Nyíregyházi ÁllatparkbanA Benczúr Gyula Általános Iskola Gyermeknapja a nyíregyházi Állatparkban. A Nyíregyházán működő LIONS KLUB ügyvezetője/elnöke/ Dr. Chrabák László, jóvoltából, abban az örömben, és megtiszteltetésben volt részünk, hogy az Állatparkba látogathatott az összes Benczúros diák!

Lakossági fórumokat tartanak az oktatási intézményrendszer átszervezéséről

NyíregyházaDr. Kovács Ferenc polgármester az alábbi helyszíneken és időpontokban tart lakossági fórumot az oktatási intézményrendszer átszervezésével kapcsolatban.

Nyíregyházi sikerek a XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencián

Nyíregyházi FőiskolaAz elmúlt hetekben az ország 11 városának 16 egyetemi illetve főiskolai karán 5000 diák ismertette kutatási eredményeit a XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia alkalmából.

Kutató- és tudósjelöltek Nyíregyházán

Nyíregyházi Főiskola  A felsőoktatásban tanuló legtehetségesebb hallgatók találkoznak a Nyíregyházi Főiskolán 2011. április 27-29-e között. E három napon a hazai tudományos élet érdeklődésének középpontjába kerül az intézmény és Nyíregyháza városa a főiskolán lebonyolítandó XXX. Jubileumi Tudományos Diákköri Konferencia jóvoltából.

A Muzsikás együttes rendhagyó énekórát tartott a Benczúrban

A Muzsikás együttes rendhagyó énekórát tartott a Benczúrban

Rendhagyó énekórát tartott a Benczúr Gyula Általános Iskolában a Muzsikás Együttes. A programsorozat már öt éve tart, és ezidő alatt több mint 300 iskolába vitte el az élő népzenét és az élményszerű muzsikálást az együttes. Az előadássorozatot az egyik hazai olajtársaság támogatásával valósulhat meg.

Nyíregyházán módosult az általános iskolai felvételi szabályozás

NyíregyházaNyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében tájékoztatom Önöket, hogy az esélyegyenlőség érvényesülésének érdekében módosult az általános iskolai felvételi körzetre vonatkozó szabályozás.

Pedagógiai, módszertani reform Csengerben

Csenger Város Önkormányzata a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program támogatási rendszerén belül ,, A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése ’’ című pályázati felhívásra ,, Tanulói laptop program a csengeri Petőfi Sándor ÁMK-ban’’ elnevezéssel TIOP-1.1.1-09/1-2010-0114 kódszámmal pályázatot nyújtott be, mely pályázat pozitív elbírálásban részesült.

Oldalak

Feliratkozás RSS - oktatás csatornájára