rendezvény

Télűzés Panyolán

Nem is akárhogyan űzte el a telet hétvégén Panyola. A disznóvágással egybekötött VI. Hagyományőrző Farsang megannyi érdekességet tartogatott egész nap a vendégeknek. A reggeli disznófogó, a nagyszüleink idejéből ismert szalmás perzselés, a böllérek hihetetlen munkája és mindeközben a Dankó Rádió kiváló műsorvezetője, Klement Zoltán folyamatos beszámolója színesítette és tette mozgalmassá a délelőttöt.

Országos innovációs fórumot tartottak a szabolcsi iparkamarában

Hatalmas vállalkozói érdeklődés kísérte az Országos Innovációs Fórum nyíregyházi állomását. A széleskörű szakmai összefogással megvalósuló rendezvénysorozat keretében az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal szakértői mellett a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának, a Bay Zoltán Kutatóintézetnek, valamint a Nyíregyházi Egyetemnek és a Nyíregyházi Szakképzési Centrumnak a képviselői is érdekes és hasznos előadásokat tartottak.

A Képmás Zenekar lemezbemutató koncertje Nyíregyházán

2019. február 9-én, szombaton kerül sor a Képmás Zenekar "VAN EGY VÁROS A SZÍVEMBEN" című lemezbemutató koncertjére a Városmajori Művelődési Házban.

A LESZ FESZT újabb 8 rangos fellépőt jelentett be

A mostani bejelentéssel már 18-ra bővült a fesztivál ismerté vált fellépőinek névsora. A közönség hazai kedvencei közül így már tudni lehet, hogy ott lesz a LESZ FESZT-en az AWS, a BSW, a Follow the Flow, a Leander Kills, a Lord, a Roberto Rios & Dan Sparks duo és a Saberz is.

Sokan „tanultak” az erdei iskolában

Ismét eredményes évet zárt a NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészete által fenntartott Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola. 2018-ban 70 foglalkozás és program volt az oktatási intézményben, ezeken több mint 4600 gyerek vett részt.

Ázsia fesztivál a Mustárházban

Ázsia fesztivál a Mustárházban Az elmúlt hétvégén lezajlott az első két napos Ázsia fesztivál a Nyíregyházi Diák- polgármesteri Iroda szervezésében a Mustárházban. Pénteken a megnyitót követően Random K-Pop vette kezdetét, ahol minden résztvevő adott egy kis ízelítőt tánctudásából.

Fedezd fel az erdőt az erdészekkel!

A XXII. Erdők Hete keretében a NYÍRERDŐ Zrt. által fenntartott Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola "Fedezd fel az erdőt az erdészekkel!" címmel szervez ingyenes programot 2018. október 2-án és 3-án, Nyíregyházán, a Sóstói-erdőben.

 

Kerekdomb Fesztivál - A legfinomabb őszi program

Négy nap borkóstolással, pihenéssel, színházzal, filmmel, irodalommal, koncertekkel

Kerekdomb Fesztivál - A legfinomabb őszi program Szeptember 13. és 16. között a tokaji borvidék aprócska települése, Tállya, kitárja nagy múltú kastélyának kapuját, templomainak ajtajait, feldíszíti utcácskáit, csinosítja dűlőit, pincészeteit. A szeptemberi napsütésben, a tokaji szőlőskertek ölelésében idén negyedik alkalommal indul útjára Észak-Magyarország leghangulatosabb őszi fesztiválja.

A VIDOR idei díjazottai

A VIDOR idei díjazottai Szombaton késő este összeült a Benedek Miklós vezette öttagú zsűri és megszületett az eredmény. Az idei VIDOR Fesztivál színházi versenyprogramjának díjazottait a fesztivált szervező Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója, Kirják Róbert idén is személyesen keresi majd fel, hogy otthoni előadásukon, saját közönségük előtt adja át nekik méltán megérdemelt elismeréseiket.

Vidor Fesztivál 2018

Vidor Fesztivál 2018 Augusztus 24 és Szeptember 1 között rendezték meg Nyíregyházán a 2018-as Vidámság és Derű Országos Seregszemléjét, azaz a Vidor Fesztivált.

Nyíregyháza bemutatkozott a Partiumi Magyar Napokon

Az elmúlt hétvégén Szatmárnémetiben a 17.  Partiumi Magyar Napokon mutatkozott be Nyíregyháza. A megjelenésre a „Nyíregyháza-Szatmárnémeti testvérvárosi programok” pályázat keretében került sor.

Indul a VIDOR Fesztivál Nyíregyházán

Auguszt 24-én, pénteken megnyitja kapuit a Vidámság és Derű Országos Seregszemléje Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Jó vidorgást kívánunk mindenkinek!

 

Nyírpazonyi Új Kenyér Fesztivál 2018

Ünnepi megemlékezéssel indítjuk a napot, mely magába foglalja az ökumenikus istentiszteletet, valamint Dubay László polgármester úr ünnepi beszédét, és a "Tiszta udvar rendes ház" díj átadását. Nyírpazony testvérvárosa Nagygéres, immáron harmadik éve készül ünnepi műsorral. A gyermekeket a Palinta Társulat szórakoztatja, de lesz kézműves foglalkozás, zajzverseny, és gyermekszépségverseny is.

A zenei élet kiválóságai a Panyola Feszten

Az idei PanyolaFeszt ismét hatalmas élményt adott az évről évre visszajáró vendégeknek, illetve a helyi érdeklődőknek. A XIII. alkalommal megtartott rendezvény közel 180 fellépője két színpadon több mint nyolcezer látogatót csalogatott a három nap alatt a településre. Az itt élő emberek szeretete, a szervezők lelkiismeretes, kemény, kitartó munkájának köszönhetően sikeresen zárult a családi fesztivál.

A Nyíregyházi Kutyaklub idei első találkozója

Pünkösdkor, 2018.május 20-án találkoznak először a nyíregyházi kutyások, méghozzá a MEOE Nyíregyházi Önálló Jogú Szervezete kiképzőpályáján.

Oldalak

Feliratkozás RSS - rendezvény csatornájára