Rendőrség

Halálosan megfenyegettek egy fiatalembert Nyíregyházán

Halálosan megfenyegettek egy fiatalembert NyíregyházánMegöléssel fenyegettek a gyanú szerint egy fiatalembert november 3-án Nyíregyházán, amennyiben nem ír alá négymilliós tartozásáról egy papírt. A rendelkezésre álló adatok alapján két gyanúsítottat vettek őrizetbe.

Nyírbátor - Háromgyerekes pár fiataloknak árult kábítószert

Nyírbátor - Háromgyerekes pár fiataloknak árult kábítószertA Nyírbátori Rendőrkapitányság olyan információk birtokába jutott, mely szerint egy helyi pár kiskorúaknak ad el kábítószert. Gégény József r. alezredes, a Vizsgálati Alosztály vezetője elmondta: a nyomozás során eddig nyolc fogyasztót, köztük két gyermekkorút (11-13 évesek) és négy fiatalkorút (14-18 évesek) hallgattak ki a rendőrök, de további fiatal vásárlókról is tudnak már.

Mindenszentek nyugalmáért

Mindenszentek nyugalmáértMindenszentek és halottak napjával összefüggésben mindig sokan kelnek útra, hogy az ország temetőiben leróják kegyeletüket. Az átlagosnál nagyobb forgalom kezelésére, a balesetveszély csökkentésére és az ünnep nyugalmát veszélyeztető bűncselekmények megelőzésére a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság is készül.

Elfogták a nyíregyházi tolvajokat

Elfogták a nyíregyházi tolvajokatKeddre virradóan betörtek egy nyíregyházi boltba, ahonnan mintegy 150.000 Ft értékben tulajdonítottak el különböző árucikkeket. A helyszínelést végző rendőrök az utca hosszán át követték a feltehetően az elkövetők által eldobált üres édességes és más csomagolópapírokat.

Őrizetbe vették a vesztegető sofőrt Nyíregyházán

Őrizetbe vették a vesztegető sofőrt Nyíregyházán Kedden délelőtt a nyíregyházi használt iparcikk piac közelében a városi kapitányság járőrei ellenőriztek egy kisteherautót. A járművet egy 47 éves vietnami férfi vezette, aki egy köteg bankjegyet próbált átadni a rendőröknek, hogy tekintsenek el az intézkedéstől.

Gávavencsellő - Lakók fogták el a tolvajt

Gávavencsellő - Lakók fogták el a tolvajt Egy gávavencsellői társasház padlásáról loptak el egy televíziót 23-án. A lépcsőházban az egyik lakó szembetalálkozott a készüléket cipelő tolvajjal, aki a zsákmányát hátrahagyva elmenekült.

Mátészalka - Szoknya alá pakolt a tolvaj

Mátészalka - Szoknya alá pakolt a tolvaj Szombaton délelőtt valaki azzal hívta fel a rendőrséget, hogy Mátészalkán, az utcán egy nő a szoknyája alól feltehetően lopott ruhákat pakol egy férfi táskájába. A városi kapitányság rendőrei előállították a bejelentésben szereplő 39 éves budapesti lakhelyű asszonyt és 18 éves fiát.

Rendőri delegáció a megyénkből Hollandiában

Rendőrségi delegáció Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből HollandiábanHárom megye rendőri delegációját fogadta az október 19-23 között Leidenben rendezett szakmai konferencián Hollands Midden régiós főkapitánysága. Az emberkereskedelem, illegális prostitúció, embercsempészet, kábítószer-bűnözés és pénzmosás elleni küzdelemről egyeztettek négy ország megyei szintű rendőri vezetői.

Azonosították a Nyíregyházán halálra gázolt fiatalembert

Azonosították a Nyíregyházán halálra gázolt fiatalembertA rendőrségi eljárás azonosította a férfit, akit október 12-én este Nyíregyházán, a Szarvas utcán holtan találtak. A 29 helybeli lakost a rendelkezésre álló adatok alapján 21 óra 30 perc körül halálra gázolta egy ismeretlen gépkocsi, mely ezután elhajtott a helyszínről. A tettest halált okozó segítségnyújtás elmulasztása miatt keresik.

Fülesd - Négy embercsempészt fogtak el

Fülesd - Négy embercsempészt fogtak el Csütörtökön kora reggel a rendőrök Fülesden ellenőriztek három  gépkocsit, és elfogtak öt afgán határsértőt, valamint négy magyar  férfit, akik a gyanú szerint anyagi ellenszolgáltatásért segítették a  külföldieket illegálisan az Európai Unió területére jutni.

Rajtaütöttek egy nyíregyházi drogüzleten

 Rajtaütöttek egy nyíregyházi drogüzletenA Nyíregyházi Rendőrkapitányság kábítószerrel visszaélés megalapozott gyanújával indított eljárást öt férfi ellen. A rendőrök szombaton koraeste fogták el őket a városban, amikor egy gépkocsiban közülük hárman 28 db alufólia-csomagocskát akartak eladni a két másiknak.

Bűnmegelőzés a Borbányai Napokon

Bűnmegelőzés a Borbányai NapokonA másodi alkalommal megrendezett Borbányai Napokon a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya hasznos tanácsokkal, személyes konzultációval segítette az érdeklődőket. 

Kábítószeres sofőrt is fogott a Mátrix - 29 találatot jelzett a rendszer

Kábítószeres sofőrt is fogott a Mátrix - 29 találatot jelzett a rendszerA közlekedési szabálysértések, valamint a lejárt műszaki állapotú vagy körözés alatt álló gépjárművek kiszűrésére szervezett közös ellenőrzést október 10-én Nyíregyházán az Országos Polgárőr Szövetség részeként működő Mátrix Police és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

Zsebtolvajok Nyíregyházán

A nyíregyházi vasútállomáson válltáskájából lopták el egy férfi pénztárcáját csütörtök reggel. A sértett kára ötezer forint. Délelőtt a Búza téri piacon egy nőt károsítottak meg ugyanilyen módon. Az asszony előzőleg vette fel fizetését egy automatánál, így összesen 80.000 Ft volt nála. A nyíregyházi vasútállomáson válltáskájából lopták el egy férfi pénztárcáját csütörtök reggel. A sértett kára ötezer forint. Délelőtt a Búza téri piacon egy nőt károsítottak meg ugyanilyen módon. Az asszony előzőleg vette fel fizetését egy automatánál, így összesen 80.000 Ft volt nála.

Idősek Akadémiája Nyíregyházán

Idősek Akadémiája NyíregyházánA Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ 10 éve rendezi meg az Idősek Akadémiáját, melynek előadásain hasznos és érdekes tanácsokat kaphatnak a résztevevők. Ennek egyik részét képezi a bűnmegelőzéssel kapcsolatos információk átadása.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Rendőrség csatornájára