Sóstó Zoo

Vadvilág Világnapja

Vadvilág Világnapja Különleges látványetetésekkel és játékos feladatokkal várjuk a nagymacskák titokzatos világa után érdeklődő vendégeinket, 2018 március 3-án szombaton, a Vadvilág Világnapján! Március 3-án a Földünkön élő állat -és növényvilágot ünnepeljük. Ebben az évben, az ENSZ Környezetvédelmi Programja és a CITES Titkársága kezdeményezésére, ezen a napon kiemelten a nagymacskákra, az állományaikat veszélyeztető tényezőkre és védelmükre hívjuk fel a figyelmet.

Aranykezű tamarin született a Nyíregyházi Állatparkban

Aranykezű tamarin született a Nyíregyházi Állatparkban A Nyíregyházi Állatparkban élő szülőállatok 2016-ban érkeztek Angliából és Magyarországról, a  Nemzetközi Törzskönyvi Program (ESB) keretében. Mind az apa, mind az anya gondos szülőnek bizonyul, hiszen probléma nélkül cseperedik a jelenleg 1 hónapos kölyök.

Vörös óriáskenguru bébi a Nyíregyházi Állatparkban

Már látható, a világ legnagyobb erszényeseinek, a vörös óriáskenguru csapatnak a legifjabb tagja, a Nyíregyházi Állatparkban A kis kenguru 2017-ben látott napvilágot, ám míg a legtöbb fajnál, azonnal láthatjuk, ha szaporulat születik, a kenguru-féléknél egy jó ideig csak sejthetjük azt, ugyanis az erszényes állatokra az a jellemzője, hogy utódaik, roppant fejletlen állapotban jönnek a világra.   A szinte embrionális állapotú, mindössze 1-2 cm es újszülött hátsó végtagjai és farka inkább csak kezdemény, szeme még nem nyílt ki és szőrtelen. Születés után az első 2 hónapban a biztonságot nyújtó erszényben fejlődik, s kb.150 naposan dugja ki a fejét először anyja erszényéből.

Dingó kölyök született a Nyíregyházi Állatparkban

Dingó kölyök született a Nyíregyházi Állatparkban Igazi különlegesség, dingó született a Nyíregyházi Állatparkban. Az országban csak itt látható kölyök most 7 hetes, így állatorvosi vizsgálatokon esett át. A 3 éve cseh állatkertből érkezett anya állat, 63 napnyi vemhesség után hozta világra egy kotorékban kicsinyét. A szuka kölyök az első hónapot az anya által vájt búvóhelyen töltötte, ám most 7 hetes korában már előmerészkedik rejtekéből s előszeretettel mászkál szülei után a kifutóban.

Jaguár ikrek születtek 2017. végén a Nyíregyházi Állatparkban

Első látásra igazán meglepő, hogy a 103 napnyi vemhesség után világra jött jaguár testvérpár egyik tagja sárga, míg a másik fekete bundával született. A magyarázat azonban egyszerű; A jaguár, mely az Újvilág egyedüli nagymacskája, több színváltozatban létezik, a gyakoribb sárga szőrű, fekete foltos egyedek mellett, melanisztikus, azaz fekete példányok is előfordulnak. 

Jegesmedve nőstény érkezett a Nyíregyházi Állatparkba, a Moszkvai Állatkert ajándékaként

Jegesmedve nőstény érkezett a Nyíregyházi Állatparkba, a Moszkvai Állatkert ajándékakéntMegérkezett a Nyíregyházi Állatparkba a Moszkvai Állatkert ajándéka, Sznezsana (Снежана), a 3 éves jegesmedve. A 350 kilogramm súlyú jegesmaci Oroszországban született s mivel elérte a tenyész érettséget-  a kitűnő genetikai adottságokkal rendelkező állatot a Nyíregyházán egy éve élő fiatal jegesmedve fiú és egy idősebb nőstény mellé helyezték, remélve hogy hamarosan utóduk születik.

A Nyíregyházi Állatpark lett az Év Turisztikai Attrakciója

A Nyíregyházi Állatpark lett az Év Turisztikai Attrakciója A most 10 éves, mérvadó szállásfoglalási portál, a Szallas.hu ötödször hirdette meg azt a népszerű versenyét, amelyen 161 490 szavazat, 679 700 vendégértékelés és a szakmai zsűri véleménye alapján hirdettek eredményt. Az idén Az év turisztikai attrakciója, a voksok közel felét elnyerő  Nyíregyházi Állatpark lett.

Nevet kaptak a perzsa párduc ikrek - a gondozók lettek a keresztszülők

 Nevet kaptak a perzsa párduc ikrek - a gondozók lettek a keresztszülőkKülönleges neveket választottak a Nyíregyházi  Állatpark nagymacska gondozói, a 4 hónapos párduc ikreknek.  A hím az Assim  ( jelentése nagyszerű ) míg a nőstény, az Azar (jelentése: tűz) perzsa nevet kapta. A kölykökre rendkívül büszkék a park dolgozói, hiszen az utódok apja is Nyíregyházán látott napvilágot 2014-ben.
A szaporulat azért is örvendetes, mert ezekből az állatokból mindösszesen 1000-1200 egyed él belőle a természetben, így a zárt tartási körülmények közötti szaporítás létfontosságú az alfaj számára.

Fél éves lett a Nyíregyházi Állatpark törpevíziló borja

Fél éves lett a Nyíregyházi Állatpark törpevíziló borja A több mint 50 kilogramm súlyú bika ideje nagy részét anyja mellett tölti, s a nagy testű rokonától-a nílusi vízilótól- eltérően, előnyben részesíti a szárazföldet. A ritka fajt, a Nyíregyházi Állatpark az Európai Fajmegőrzési Program keretében tartja. A francia és a dán kertből érkezett szülőpár 2009 óta él együtt, s igen sikeres, hiszen már harmadik alkalommal született utódjuk ( 2011, 2015 és 2017 -ben)

Már láthatók a Nyíregyházi Állatpark perzsa párduc kölykei

3 hónaposak a perzsa párduc ikrek A 12 hetes kölykök eleinte egy látogatóktól elzárt barlangrendszerben cseperedtek, de most, hogy 3 hónapossá váltak, elkezdtek ismerkedni a külvilággal. Bár anyjuk eleinte visszacipelte a szájában a kalandvágyó cicákat, mára már szabad utat enged kíváncsi kölykeinek, a számukra sok-sok újdonsággal szolgáló nagy kifutóban, így a ritka nagymacskákat a szerencsésebb látogatók már megleshetik.

Vietnami szikaszarvasok a Nyíregyházi Állatparkban!

A természetben már kipusztult patások, az Európai Fajmegőrzési Program keretében élnek Nyíregyházán, s az országban csak itt láthatók!
 

Sárgaszakállas maki született a Nyíregyházi Állatparkban

A 3 hetes kölyök 130 napi vemhesség után született s jelenleg még anyja  hasán csimpaszkodva tölti mindennapjait. Még fő tápláléka az anyatej, de 2-3 hét múlva már kóstolgatni fogja a szilárd takarmányfélékkel is, ami zöldségekből, valamint édes gyümölcsökből és levelekből áll majd.

Kis nagy marák születtek a Nyíregyházi Állatparkban

Kis nagy marák születtek a Nyíregyházi Állatparkban :) A pampanyúl vagy más néven nagy mara (Dolichotis patagonum) Földünk második legnagyobb rágcsálója. Megjelenése olyan, mintha egy nyulat kereszteztek volna egy őzzel, valójában azonban a tengerimalacfélék családjába tartozik.
A Nyíregyházi Állatparkban élő 3 tenyészpár közül most mindháromnak születettek utódai, májusban és júniusban.

Ritka zebra csikó született Nyíregyházán

Az ellés problémamentesen zajlott, így nem volt szükség sem a gondozók sem az állatorvos segítségére. A kilenc napos kis kanca pár perccel világra jötte után már felállt, és nem egészen egyórás korában már járni is tudott. Lucy 7 hónapos koráig jórészt anyatejjel fog majd táplálkozni, de már 1 hónapos elkezdi kóstolgatni a jórészt  szálas takarmányból álló menüjét is. A csikó láthatóan élvezi a kifutót: nagyokat hancúrozik és nyargalászik. Az ivarérettséget négyéves korára éri majd  el, s valószínűleg ekkor másik európai állatkertbe helyezi majd a fajkoordinátora. Igazi zebra különlegesség, Grévy-zebra (Equus grevyi) csikó látott napvilágot a Nyíregyházi Állatpark Afrika panorámájában. A Magyarországon csak itt látható zebracsikó már ismerkedik a külső kifutókkal is.

Nevet kaptak a Nyíregyházi Állatpark fehér oroszlán hármasiker kölykei

Nevet kaptak a Nyíregyházi Állatpark fehér oroszlán hármasiker kölykei A gondozók a több száz beérkezett javaslatból választották ki, a nagymacskákra legjellemzőbbet. A 2 fiatal nőstény és hím ivarú testvérük 2017 január 8-án született, s ez idáig babonából nem nevezték el őket a gondozók. Most azonban a látogatók segítségével - akik a hivatalos közösségi oldalon és honlapon adhatták le voksaikat-megszületett a döntés.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Sóstó Zoo csatornájára