Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy napon belül elfogták az idős embert félholtra verő férfit Kocsordon

rendőrség

Egy 78 éves férfit támadtak meg kocsordi házában vasárnap délben. Az akkor még ismeretlen tettes pénzt követelt, majd egy ott talált fadarabbal olyan súlyosan bántalmazta áldozatát, hogy az életveszélyesen megsérült. Az elkövető mindössze 31 ezer forintot zsákmányolt.

Fiatal nőt gyanúsítanak a brutális rakamazi emberöléssel

rendrségNyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanújával vett őrizetbe kedden egy 27 éves rakamazi nőt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya.

Rendőrségi hírek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből

rendőrségA Rakamazi Rendőrőrs állatkínzás vétség megalapozott gyanújával hallgatott ki pénteken egy 25 éves helybeli férfit. A rendelkezésre álló adatok szerint a fiatalember sorsára hagyta keverék kutyáját, amikor tavaly december közepén elköltözött addigi lakcíméről. Az állat elpusztult volna, ha a szomszéd nem veszi gondozásába.

Zátonyra futtatott cigarettauszály Tuzsérnál

rendőrségA Magyar és Szlovák hatóságok közös munkájának és együttműködésének eredményeként rekordmennyiségű zárjegy nélküli cigarettaszállítmányt sikerült „zátonyra” futtatni Tuzsérnál.

Fagyállót ivott, hogy ne fázzon Nyíregyházán

rendőrségÉletveszélyes állapotban vittek kórházba szerdán egy nyíregyházi hajléktalant. A rendelkezésre álló adatok szerint a 45 éves férfi egy műanyag kannából ivott valamilyen kékes színű folyadékot.

Ittas volt a nagykállói gázoló,aki 2 ember halálát okozta

rendőrségA Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya őrizetbe vette azt a 44 éves férfit, aki a rendelkezésre álló adatok szerint autójával ittas állapotban halálra gázolt egy 51 éves nőt és 25 éves lányát hétfőn koraeste Nagykállóban.

Rendőrségi véradónapok Szabolcs megyében

rendőrségA Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei véradónapokon minden segíteni akarót várnak a szervezők. "A bátorság első vonala. Adjon vért, váljon a mindennapok hősévé!"

Uzsorások őrizetben Nyírbátorban

rendőrségUzsorabűncselekmény miatt nyomoz a Nyírbátori Rendőrkapitányság. Február 4-én őrizetbe vettek két férfit, akik életveszélyes fenyegetéseket követően ásóval és vasvillával felfegyverkezve rontottak be egy nekik tartozó házaspár lakására, mert azok már nem tudtak nekik időben fizetni.

Szórakozóhelyeket ellenőrztek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

rendőrségA budapesti West Balkán nevű szórakozóhelyen történt három halálos áldozatot követelő tragédiát követően 2011. január 21. és 29. között a rendőrség a társszervekkel közösen országos akció keretében ellenőrizte a fiatalok által látogatott, nagyobb tömegeket vonzó szórakozóhelyeket.

Kislányokat fogdosott Nyíregyházán

rendőrségNyár óta több feljelentést tettek a rendőrségen, mert egy férfi obszcén szavak kíséretében kislányokat fogdosott Nyíregyházán. A tettes az utcán, illetve egy-egy esetben lakótelepi ház lépcsőházában és a liftben tapogatta 10-12 éves gyerekeket.

Elfogások, őrizetbe vételek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

rendőrség A Baktalórántházi Rendőrőrs kedden őrizetbe vett egy 36 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint ittas állapotban élettársát a hajánál fogva rángatta, a nő apját pedig súlyosan bántalmazta.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2010. évi közlekedési-baleseti helyzetképe

rendőrség Dr. Tarcsa Csaba r. ezredes, mb. főkapitány és dr. Hudák Zsolt r. alezredes, mb. rendészeti igazgató sajtótájékoztatón értékelték a megye 2010-es közlekedési helyzetét.

Elvitte az óvszer-automatát Nyíregyházán

rendőrségEgy nyíregyházi söröző vécéjében a falról leszakította az óvszer automatát egy fiatalember, és megpróbálta a kabátja alatt kivinni.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság csatornájára