Szabolcs-Szatmár-Bereg

Közkívánatra a Kossuth téren lesznek a Nyírségi Ősz szombati programjai

Nyírségi Ősz A Krúdy Gyula Art Mozi és Rendezvénycentrum a számos telefonhívás után, az érdeklődők, a vendéglátósok kérésére, illetve a fesztivál hangulat érdekében, valamint a kedvező időjárás előrejelzés miatt úgy döntött, hogy a 37. Nyírségi Ősz programjait a megszokott helyen, a Kossuth téren tartja meg.

Mától Nyírbogdányi Falunap

  Szeptember 10-12 között rendezik meg a Nyírbogdányi Falunapot. A rendezvényen többek közt fellép Détár Enikő, Lola, Demjén Ferenc és a Unique együttes is. Ezen kívül főzőverseny, majorettbemutató, sport- és ügyességi verseny is várja az érdeklődőket.

Hiánypótló ellátás Ramocsaházán

 Projektnyitó nap keretében mutatta be a Ramocsaháza Község Önkormányzata nevében Simon József polgármester az Önkormányzat által elnyert TIOP-3.5.1-09/1-2009-0008 „Demens klienseket ellátó központ kialakítása a kistérségi szociális szolgáltatások fejlesztésére” című projektet.

A bűncselekmény napján elfogták a betörőt

A bűncselekmény napján elfogták a betörőt Hatszázezer forint értékben tulajdonítottak el arany ékszereket és készpénzt egy házból Fehérgyarmaton, ahova szerdán délelőtt törtek be. A városi rendőrkapitányság még aznap elfogta a feltételezett tettest.

Videótudósítás a Zsindelyes Fesztiválról

A IV. Zsindelyes Fesztiválon jártunk, ahol részesei lehettünk az Érpataki Asszonykórus rekordkísérletének, láthattuk Lajsz András mixershowját, a Napkori Lovas Bandériumot, Fenyő Miklós és a Magna Cum Laude koncertjét és természetesen sok-sok Zsindelyes pálinkát kóstolhattunk.

Elmarad a Gyümölcskarnevál a 37. Nyírségi Őszön

Nyírségi Ősz 2010 programokIgaz a  szóbeszéd, nem lesz Gyümölcskarnevál az idei Nyírségi Őszön - jelentette be Csabai Lászlóné Nyíregyháza polgármestere. A polgármesterasszony a döntést a szombatra várható rossz időjárással és a nehéz gazdasági helyzettel magyarázta.

Közlekedési felhívás - Nyíregyháza

Közlekedési felhívás - Nyíregyháza A Nyíregyházi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya folytat nyomozást segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetése miatt ismeretlen tettes ellen.

Civil Nap Nyíregyházán

Civil Nap Nyíregyházán A Nemzetközi Pszichiátriai Kongresszus 2010. szeptember 9-11. között kerül megrendezésre Nyíregyházán. A Kongresszus utolsó napján, szeptember 11-én szombaton 10-16 óra között a szervezők Civil Napot tartanak, melynek apropója az Öngyilkosság megelőzésének világnapja.

Hegyaljai művészek és borok Nyíregyházán - Idén Tokaj a Nyírségi Ősz díszvendége

Hegyaljai művészek és borok Nyíregyházán - Idén Tokaj a Nyírségi Ősz díszvendége A „Borok fővárosát”, Tokajt látja vendégül Nyíregyháza az idei Nyírségi Őszön. A zempléni város a világszerte ismert borain kívül a művészeti csoportjait is magával hozza a Kossuth térre, majorettek, balettosok és néptáncosok is színesítik a kulturális kavalkádot.

Rács mögé akart kerülni- teljesült a kívánsága

Rács mögé akart kerülni- teljesült a kívánsága Szombaton este egy nagyhalászi férfi azzal telefonált a rendőrségre, hogy zárják börtönbe, különben megöli feleségét. A járőrök a háza előtt igazoltatták a 30 éves férfit, aki ekkor is fenyegette a nőt, majd az őt csitító testvérére is ráemelte kezét, végül a rendőrök fékezték meg.

Közös Európai Jövő - konferencia Nyíregyházán

Közös Európai Jövő - konferencia Nyíregyházán Közös Európai Jövő címmel tartanak konferenciát a kulturális, gazdasági és turisztikai együttműködési lehetőségekről Nyíregyházán 2010 szeptember 24-én, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat dísztermében. A rendezvény díszvendégei és egyben előadói  Thomas Haberman és Dr. Dr. Francz Szabad.

Nyírségi Ősz 2010 programok

Nyírségi Ősz 2010 programokA Nyírségi Ősz 2010-es rendezvénysorozata immár 37. alkalommal ismét megrendezésre kerül Nyíregyházán. A Nyírségi Ősz egyik kiemelkedő programja az idén szeptember 11-én 11:00 órakor kezdődő Gyümölcskarnevál.

Szelektív szuperhős-képzés a Vidor Fesztiválon

 Hat éve járja az országot ÖKO Panna és ÖKO Palkó, a szelektív hulladékgyűjtés két kis hőse, hogy megmutassák ifjú közönségüknek, hogyan válhatnak ők is a környezetük védelmezőivé. Az előadássorozat célja, hogy a legkisebbek körében is kialakuljon és megerősödjék a környezettudatos gondolkodás és életforma.

Vontatott autó vezetője halt meg a balesetben Nyírturánál

Vontatott autó vezetője halt meg a balesetben Nyírturánál  Pénteken hajnali 4 óra körül a 4-es főút Nyírtura és Nyírbogdány közötti szakaszán történt halálos baleset. A jelenlegi adatok szerint egy műszaki hibás személygépkocsit vontatott egy másik autó, amikor a vontatókötél eddig tisztázatlan okból elszakadt.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Szabolcs-Szatmár-Bereg csatornájára