színház

Már elérhetőek a jegyek a Rózsakert szabadtéri színpad előadásaira

A Broadway-sikerdarabon kívül az Aranylakodalmat, a Legénybúcsút és az Anconai szerelmeseket is láthatja a közönség a nyíregyházi teátrum saját előadásai közül a Rózsakertben 2025 nyarán.

Alul semmi, Padlás, Oscar, Nők az idegösszeomlás szélén a Móricz Zsigmond Színház márciusi műsorán

Izgalmas és változatos bérletszünetes előadásokkal kezdik a tavaszt a Móricz Zsigmond Színházban. A gyerekek kedvenc meséje, a Bogyó és Babóca újabb kalandjai március 1-jén és 22-én, szombaton 10 órától várja a kicsiket és nagyokat a Bárány Frigyes Stúdióban. A már jól ismert szereplők mellett új karakter is megjelenik, Vendel, a szarvasbogár figurájával egészül ki a népszerű és összetartó kis baráti csapat.

Elkezdődtek a Yerma című előadás próbái a Móricz Zsigmond Színházban

Federico Garcia Lorca spanyol drámaíró klasszikusának bemutatója április 4-én, pénteken lesz a Krúdy Kamarában. Az izzó levegőjű, heves indulatokból és rejtett vágyakból építkező drámát Keresztes Attila állítja színpadra.

Két nagyszínpadi premierrel is várja a közönséget februárban a Móricz Zsigmond Színház

Február 7-én megismerhetik a gyerekek Berg Judit közkedvelt Rumini-sorozatának legújabb epizódját, a Rumini Tükör-szigeten című előadást a Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán. A mese izgalmas kérdéseket feszeget: Mit látunk a tükörben? Már persze, ha egyáltalán van merszünk belenézni. Hogyan tükröződünk egymásban? Jól látjuk magunkat és a másikat? Ki az, aki igazán lát minket? A humoros jelenetekkel tarkított történet a kelta-ír zenét játszó Firkin zenekar kíséretében elevenedik meg.

Ajándékozzon színházi élményt Valentin-napra is!

Az idei évad legkomikusabb vígjátékaival és legvarázslatosabb musicaljeivel várja a Móricz Zsigmond Színház a VIDÁM és MUSICAL bérleteseket! Lepje meg szerelmét a négy előadást tartalmazó bérletek valamelyikével, hogy felejthetetlen élménnyel gazdagodjon!

Móricz Színház: HÁZASSÁGI LECKÉK KÖZÉPHALADÓKNAK

Florian Zeller darabjait 45 országban állították színre, és számos díjat bezsebeltek már. Miközben azon mulatunk, hogy a szereplők hogyan próbálják tisztára mosni magukat, és ezáltal hogyan bonyolódnak bele egy hazugságspirálba, a nézőtér sötétjében szembesülhetünk saját bizalmatlanságainkkal és (vélt) igazságainkkal, megcsalásból és megcsalattatásból fakadó fájdalmainkkal - persze, csak ha akarjuk. Az előadást a korábban Nyíregyházán, a Váratlan vendéget rendező Guelmino Sándor állítja színpadra.   Az előadást 1 részben, szünet nélkül játsszák 2024. december 13-tól. 

A PADLÁS - félig mese, félig musical

A Móricz Zsigmond Színházban életre kel az ország legsikeresebb mese musicalje! Horváth Péter, Presser Gábor és Sztevanovity Dusán klasszikusa generációkkal szerettette meg a színházat, érdemben mesélt a hitről, a sorsról, és a szeretet erejéről.  Ez a történet úgy szól az életről, hogy közben minden generációt tud szórakoztatni, ezúttal Gémes Antos rendezésében, itt Nyíregyházán: „ahol kelet és nyugat összeér.”

JÁTSZD ÚJRA, SAM! - Woody Allen klasszikus vígjátéka a nyíregyházi teátrumban

Egy keserédes vígjáték Rák Zoltán rendezésében arról, hogy amikor az életed válságba kerül, kellő öniróniával és egészséges humorral, mindig tudjunk önmagunkon (is) nevetni.  Az előadást 2 részben, egy szünettel játsszák a Móricz Zsigmond Színházban 2024. október 11-től.

Két izgalmas premierrel is várja közönségét a nyíregyházi színház októberben

Október 11-én, pénteken mutatják be a Játszd újra, Sam! című előadást a Krúdy Kamarában, amely Woody Allen legendás darabját hozza el a nézők elé. Ezt követően október 19-én, szombaton Gémes Antos rendezésében a legendás musical: A padlás következik a Nagyszínpadon, Horváth Péter, Presser Gábor és Sztevanovity Dusán klasszikusa generációkkal szeretettette meg a színházat, érdemben mesél a hitről, a sorsról és a szeretet erejéről.

OZ, A NAGY VARÁZSLÓ Nyíregyházán is elvarázsolja a gyerekeket

Az évekkel ezelőtt nagy sikerrel játszott gyermekelőadást ezúttal is Halasi Dániel állítja színpadra. Történetünk egy távoli, varázslatos birodalomban játszódik, ahol az uralkodó a nagy és hatalmas OZ... Hogy miért így, rövid O-val? Kiderül a Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán!

A 23. VIDOR Fesztiválon ismét nagyobb hangsúlyt kap a világzene

A Móricz Zsigmond Színház és Nyíregyháza Város Önkormányzata idén 23. alkalommal rendezi meg a VIDOR Fesztivált. 20 helyszínen több, mint 120 izgalmas produkciót kínálnak a fesztiválozóknak, a hazai vígjátéktermés széles spektrumán kívül szabadtéri koncerteket, irodalmi ínyencségeket, színes kulturális programokat. Ismét nagyobb számban láthatóak majd világzenei fellépők, ezúttal is lesznek gyermekprogramok, mutatványosok, utcazenészek. A vidámság és a derű mindenkié, a VIDOR eredeti célkitűzése továbbra sem változik, a programok döntő százaléka ingyenesen látogatható – ami ezúttal is nagyban köszönhető a városi és a kormányzati forrásoknak, valamint a helyi vállalkozóknak. 

Szerelmi duettek csendülnek fel a Szindbádban

Most pénteken Csernák Tibor feleségével, Mónikával duettezik a Szindbád Szabadtéri Pódiumszínpadon, ahol szerelmes duettekkel és dallamokkal várják majd a közönséget.

 

Álláslehetőség a nyíregyházi színházban

A Móricz Zsigmond Színház Nonprofit Kft. pályázatot hirdet SZÍNPADI DÍSZÍTŐ pozíció betöltésére. Várják az alábbi munkaköri feladatok ellátására azonnali kezdéssel, osztott munkarendben, jó fizikai állapotban lévő pályázók jelentkezését!

 

Szerdától indul a VIDOR színházi versenyprogram jegyeinek értékesítése

Idén augusztus 23-án startol majd a legnagyobb nevettetők seregszemléje. Lukács Sándor, Szabó Győző, Dobó Kata, Szente Vajk, Nagy Sándor, Szulák Andrea és Járai Máté is szerepel többek között a VIDOR 2024-es színházi versenyprogramjában.

Oldalak

Feliratkozás RSS - színház csatornájára