színház

Petrusák János - Összeomlások

Összeomlások: Ideg, meg egyéb, avagy az ideg vonalban van Élet a szuterénben. Várakozások, csalódások, felemelkedések, összeomlások. Helyzetjelentés a mai valóságból!

Indul a VIDOR Fesztivál Nyíregyházán

Auguszt 24-én, pénteken megnyitja kapuit a Vidámság és Derű Országos Seregszemléje Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Jó vidorgást kívánunk mindenkinek!

 

Gyorsan fogynak a színházi bérletek

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház 2018/2019 évadának felnőtt nagyszínpadi bérletei soha nem voltak ilyen kapósak. Idén június 11-én kezdtük el az új évad bérleteinek árusítását és a július 31-i állapot szerint 3348 nagyszínpadi bérletet értékesítettünk, míg az előző évi bérletezési időszak végén, novemberben 3303 darabot vásároltak összesen, tehát már több bérlet fogyott, mint tavaly három hónappal később. Összehasonlításképpen, pont egy évvel korábban ilyenkor, 2247-nél tartott az értékesítés.

 

A Szabadtéri Színpad nyár végén nyílik!

Ma jelentették be, hogy 2018. augusztus 18-án Szente Vajk rendezésében a Meseautó című zenés vígjátékkal nyitja meg kapuit a teljesen megújult nyíregyházi Szabadtéri Színpad a Benczúr Gyula téren.

'Don Carlos' a Nyíregyháza Spartacus Felnőtt Női Football csapatának ajánlásával

2018. április 21-én Sport és Kultúra együttműködésének jegyében kötött szerződésünk keretében a Nyíregyháza Spartacus Női Football csapata tekintette meg Don Carlos című előadást.

Meseautó gyermekszereplő válogatás

Meseautó gyermekszereplő válogatás A Móricz Zsigmond Színház következő évadának nyitó nagyszínpadi bemutatója a Meseautó című előadás lesz, melyet Szente Vajk visz színre. Az elmúlt héten megkezdődtek a Meseautó előkészületei: Szente Vajk rendező gyermekszereplő válogatást tartott legújabb nyíregyházi rendezéséhez.

Casting a színházban!

A Móricz Zsigmond Színház a 2018/2019-es évadának nyitó nagyszínpadi előadásához, a Meseautó című darabhoz keres 10 és 11 év közötti fiú gyermeket!
 

Egy újabb briliáns Mohácsi János rendezés Nyíregyházán

"A Dohány utcai seriff egészen speciális történet a Holokausztról. Nagyon érzékeny, nagyon bensőséges, intim és letaglózó: sötétben, a szereplők közvetlen közelében halljuk a Holokauszt—túlélők visszaemlékezéseit, naplórészleteket, esettanulmányokat, szépirodalmi művekből való idézeteket, történelmi forrásokat, jegyzőkönyveket és más személyes gyűjtéseket; mindez pedig valódi és igazi színjátékká áll össze, eleven és megrendítő történetté, amit így valóban a bőrünkön tapasztalunk, a fülünkben hallunk.

Rendhagyó dokumentumszínház Nyíregyházán

Turnéra indul a szomolyai Szívhangok Társulat „Éljen soká Regina!” című előadásával. A turné második előadása Nyíregyházán lesz 2018. március 16-án, pénteken 18 órás kezdettel.

Szabó Márta Jászai Mari-díjas lett

Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere, állami művészeti és miniszteri szakmai díjakat adott át március 15-e alkalmából. Szabó Mártát, a Móricz Zsigmond Színház színművészét is díjazták.

Lepje meg kedvesét egy színházjeggyel!

2018. március 7-8. között keresse akciónkat Szervező- és Jegyirodánkban (Nyíregyháza, Országzászló tér 6.), valamint online, a moriczszinhaz.jegy.hu oldalon. Egy teljes árú jegy megvásárlása után, párja jegyére 50%-os kedvezményt adunk!

 

A név: Carmen a MOST Fesztiválon

A név: Carmen a MOST Fesztiválon Nagy örömünkre színházunk újabb jelentős szakmai sikert könyvelhet el: A név: Carmen című előadás bekerült az immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő MOST stúdiószínházi fesztiválon az öt versenybe kerülő kamara produkció közé.

MŰVÉSZASZTAL Tompa Andreával

A MŰVÉSZASZTAL 3. estjének Tompa Andrea író, színikritikus, a Színház folyóirat főszerkesztője lesz a vendége 2018. február 8-án (csütörtök) a MŰvész Stúdióban.

Oldalak

Feliratkozás RSS - színház csatornájára