színház

Gyorsan fogynak a jegyek a Táncfarsangra

A szakma országosan ismert legjobbjai lépnek fel a Móricz Zsigmond Színház és a Nemzeti Táncszínház által szervezett Táncfarsang keretében február 8. és 10. között a nyírségi teátrumban.
 

Ekkor pótolják az elmaradt Az egérfogó című előadásokat!

Ahogy arról korábban hírt adtunk, betegség miatt elmaradtak Az egérfogó című darab bizonyos előadásai a Móricz Zsigmond Színházban. Most már lehet tudni, hogy mikor pótolják ezeket az előadásokat!

Betegség miatt elmaradnak Az egérfogó előadásai a héten

Az utolsó pillanatban is úgy volt, megtartják a Móricz Zsigmond Színházban Az egérfogó című előadást január 14-én este. Az egyik főszereplő egészségügyi állapota viszont ezt mégsem tette lehetővé.
 

Nyíregyházi származású színészekkel emlékezik Amerika

Az Egyesült Államok keleti és nyugati partján is a magyar költészettel emlékeznek az 1956-os forradalom és szabadságharc 59. évfordulójára. Pankotay Péter színművész, "A Magyar Színművészet Nyugati-parti Nagykövete" és Lutter Imre Wlassics- és Radnóti-díjas előadóművész New Yorkban, San Diegoban és Los Angelesben is közönség elé lép az Első Magyar Versszínház előadásaival.
 

VIDOR - színházi kritikák

 A 2015-ös Vidor Fesztiválon is volt szerencsénk néhány remek darabot látni. Ilyen volt például A két Korea újraegyesítése, a Ketten egyedül, illetve a Csoportterápia című előadásról alább olvashatják rövid kritikánkat.

Négyszögletű Kerek Erdő a Mandala Nyáron

Négyszögletű Kerek Erdő a Mandala Nyáron A Négyszögletű Kerek Erdő zenés mesejátékkal várja a XXIV. Mandala Nyáron a műértő gyermekeket és a kevésbé "négyszögletű" felnőtteket a Mandala Dalszínház, 2015 augusztus 9-én vasárnap 11 órától.

Légy jó mindhalálig - a XXIV. Mandala Nyár programján

Légy jó mindhalálig (musical 2 felvonásban)2015 augusztus 7-én láthatjuk a Légy jó mindhalálig musicalt a XXIV. Mandala Nyár műsorán. A Mandala Dalszínház előadása a Múzeumfaluban pénteken 21:00-kor kezdődik.

Mandala Nyár 2015

Mandala Nyár 2015 Idén július 18-án 21.00 órakor indul a XXIV. Mandala Nyár a Sóstói-Múzeumfaluban. A szezon első előadása a Színes Orchideák.

Szabadtéri Nyár 2015

Nyíregyházi Szabadtéri Nyár 2015

A Szabadtéri Nyár 2015-ös programjában színvonalas színházi előadásokkal, ingyenes filmvetítésekkel és bábelőadásokkal várják a szórakozni vágyókat. 

Jegyet jegyért a SZÍNHÁZI VILÁGNAPON!

Március 27-én a SZÍNHÁZI VILÁGNAPON a Móricz Zsigmond Színház Országzászló téri jegyirodájában minden vásárló a jegyek árából  10% kedvezményt kap! 5000.-Ft vásárlás felett a kedvezmény mértéke 15 %!
 

Oldalak

Feliratkozás RSS - színház csatornájára