színház

Az Édes Charity ma esti előadása elmarad

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a ma este 19 órára, Benczúr bérletben meghirdetett Édes Charity című előadás betegség miatt elmarad. Az előadás pótlásának időpontjáról később adunk tájékoztatást, melyre a megváltott jegyek és bérletek természetesen érvényesek lesznek.

Újra várja a nyíregyházi színház nézőit változatos, gazdag repertoárral

A Rózsakert Szabadtéri Színpad nyári programsorozatának befejezésével és a VIDOR Fesztivál zárása után tartotta a Móricz Zsigmond Színház hagyományos évadnyitó társulati ülését.  Garantáltan közönségkedvenc darabok, új és visszatérő rendezők, Puskás Tivadar jutalomjátéka, ismert vendégművészek – az induló évadban is sokszínű élményeket tartogat közönségének a nyíregyházi színház. 

A Magyar Állami Népi Együttes műsora a Rózsakert Szabadtéri Színpadon

A Magyar Állami Népi Együttes: Megidézett Kárpátalja - Hágókon innen és túl című műsorát 2020. szeptember 3-án, csütörtökön 20 órától a Rózsakert Szabadtéri Színpadon mutatják be. Jegyek elérhetőek a Móricz Zsigmond Színház Szervező- és jegyirodájában, az előadás előtt a helyszínen, valamint online a Móricz Zsigmond Színház honlapján.

Elmarad a Vörösmarty Színház: Játék a kastélyban című előadása

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a székesfehérvári Vörösmarty Színház mára, 2020. augusztus 27. 19 órára meghirdetett nagyszínpadi VIDOR versenyelőadása, a Játék a kastélyban betegség miatt elmarad.

 

A vígjátékok legjava a VIDOR Fesztivál színházi versenyprogramjában

A Móricz Zsigmond Színház Szervező- és jegyirodájában a VIP bérlettel rendelkező látogatóink mindenkinél előbb, 2020. július 23-án (csütörtökön) és 24-én (pénteken) a szokásos nyitva tartási időben, egyéb érvényes felnőtt színházbérlettel rendelkező nézőink pedig július 27-én, hétfő reggel 7 órától már megvásárolhatják VIDOR színházjegyeiket. Július 29. szerda reggel 7 órától bárki számára elérhetőek majd a VIDOR belépők, és még aznap 14 órától online is megvásárolhatóak lesznek.

"Úri muri" 4 alkalommal is a Rózsakert Szabadtéri Színpadon

Az Úri muri című előadást 2020. július 23-án, 24-én, 25-én és 26-án 20.30 órától újra megtekinthetik a kedves Nézők a nyíregyházi Rózsakert Szabadtéri Színpadon!

A Rózsakert nyári programja a Móricz Zsigmond Színház szervezésében

A Rózsakert Szabadtéri Színpadon már teljes nézőtérrel várjuk a közönséget!  Most pénteken, július 3-án este lesz a Szombat esti láz John Travoltával, hétfőn, július 6-án pedig a Mamma mia 2., a Sose hagyjuk ABBA című zenés vígjátékkal várjuk a romantikus nyári esték kedvelőit.

A Tesztoszteron c. előadás elmarad!

A Rózsakert Szabadtéri Színpad 2020. július 3., péntek 20.30-ra meghirdetett Tesztoszteron című vendégelőadás, az egyik főszereplő, a tatabányai Jászai Mari Színház színművészének súlyos balesete miatt elmarad.

Tesztoszteron a Rózsakert Szabadtéri Színpad műsorán

A TESZTOSZTERON című produkviót - amely a Jászai Mari Színház vendégelőadása - a Rózsakert Szabadtéri Színpadon mutatják be, 2020. július 3-án 20.30-tól.

 

Rendhagyó évadot zár a nyíregyházi színház

A Móricz Zsigmond Színház 2020/21-es évadzárója idén is a társulat tagjai, rendezői, vendégművészei, Dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza polgármestere, a színház kiemelt támogatói és a sajtó jelenlétében zajlott. Kirják Róbert igazgató évadértékelő beszéde azonban ezúttal eltért a megszokottól: az elmúlt időszak eseményei jelentősen megváltoztatták a teátrum terveit, megszokott működését, gyors újratervezésre kényszerítették a vezetőséget, s eddig sosem tapasztalt megpróbáltatások elé állították a társulat valamennyi tagját.

Elkezdődtek az Édes Charity próbái

Látványos musical vígjáték várja a színház szerelmeseit a Rózsakert Szabadtéri Színpadon! Megtartották az Édes Charity című előadás olvasópróbáját a Móricz Zsigmond Színházban. A darab bemutatója 2020. augusztus 16-án, vasárnap 20 óra 30 perctől lesz a Rózsakert Szabadtéri Színpadon.

 

Elfogadták az Édes Charity díszlettervét

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban a napokban megtartották az Édes Charity című előadás díszlettervének elfogadását - természetesen a jelen helyzetre való tekintettel maszkban. A bemutató augusztus 16-án, vasárnap lesz a Rózsakert Szabadtéri Színpadon.

Móricz Zsigmond Színház: bérlethányad lemondással kapcsolatos hír

"Mint arról már korábban tájékoztattuk Nézőinket, a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadi és kamara előadásai nagy részét az egészségügyi veszélyhelyzet miatt új időpontban kívánja pótolni. Az eredeti időpontra megvásárolt jegyek, bérletek az új időpontban érvényesek lesznek, ezzel további teendő nincs. A pótelőadások időpontjait a vészhelyzet feloldását követően tesszük közzé.

Színházi mesematiné

A Móricz Zsigmond Színház 2020. április 23-án, csütörtökön újabb sorozatot indít Facebook közösségi oldalán, a Színházi mesematinét.

Oldalak

Feliratkozás RSS - színház csatornájára