vállalkozások

Mentőöv a vállalkozóknak

 

A devizahiteles problémakörben eddig általában csak a magánszemélyek hiteleivel, ingatlanjaival foglakozott a kormányzat, illetve ezekről szóltak a sajtóhírek. A vállalkozói réteg – elsősorban a kis- és középvállalkozások egy része – hasonló problémákkal küszködik. Főleg azok, akik devizában adósodtak el. Ezek jelentős része szintén a magáningatlanát ajánlotta fel fedezetként.
 

Konferencia kis- és középvállalkozások vezetőinek Nyíregyházán

A Piac és Profit Pénz, de honnan? című konferenciasorozatának nyíregyházi rendezvényének megnyitására Kósa Tímea alpolgármester asszonyt kértük fel. Az előadásokon kedvezményes, támogatott, pályázati és banki, valamint helyi forrás lehetőségekről tájékozódhatnak a helyi vállalkozások képviselői.

IPOSZ-Nemzeti Munkaügyi Hivatal megállapodás a kisvállalkozások és a foglalkoztatás fejlesztéséért

Az ipartestületekbe tömörült mikro-, családi, kis- és középvállalkozások működésének javítása, a foglalkoztatás bővítése érdekében együttműködési megállapodást kötött az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) és a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (Hivatal). 

A nyíregyházi szennyvízprogram végre a kivitelezési szakaszba lépett

A napokban sor került a vállalkozási szerződések megkötésére a KEOP-1.2.0/2F-2008-0005 támogatási szerződés számú "Nyíregyháza és Térsége szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Programja" – csatornahálózati fejlesztések vonatkozásában.

Pályázati információs nap Nyíregyházán

  A PRIMOM Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vállalkozásélénkítő Alapítvány tisztelettel meghívja Önt az ÉAOP-2009-1.1.4. számú, ROP „Vállalati tanácsadási szolgáltatás támogatása Mikro-, kis- és középvállalkozások részére” pályázati felhívás keretében megrendezésre kerülő információs napra.

Cafeteria tervek: mindenki rosszabbul járhat!

Csökkenő meleg étkezési keret, az étkezési utalvány eltűnése, terminálhoz kötött, kártya-alapú felhasználás: többek között erre számíthat 2012 januárjától mintegy 2,5 millió munkavállaló, amennyiben a kormányzat nemrégiben, a sajtón keresztül napvilágra került tervei megvalósulnak.

Másfél millió eurós pályázat kkv-knak a román piac meghódítására

2011. június 21. – Akár 1,5 millió eurót, a nagyvállalati kategóriában pályázók pedig 5 millió eurót is nyerhetnek romániai beruházásaikra a Romániában érdekeltségekkel rendelkező vagy a külpiacra lépést fontolgató magyar kkv-k és nagyvállalatok. Az uniós beruházás-ösztönző támogatásra az építőiparban, illetve a termelő szektorban működő kis és középvállalkozások pályázhatnak.

Növekedési pályára kerülhetnek a hazai vállalkozások

Gazdasági elemzők egyértelmű növekedést diagnosztizáltak az elkövetkező időszakra, amely további fellendülést eredményezhet a magyar vállalkozások életében is. Egy jól menedzselt vállalat fejlődését azonban a humánerőforrás területén is támogatni kell, amely a munkatársak folyamatos képzése nélkül nem valósulhat meg.

Növekedési pályára kerülhetnek a hazai vállalkozások

Gazdasági elemzők egyértelmű növekedést diagnosztizáltak az elkövetkező időszakra, amely további fellendülést eredményezhet a magyar vállalkozások életében is. Egy jól menedzselt vállalat fejlődését azonban a humánerőforrás területén is támogatni kell, amely a munkatársak folyamatos képzése nélkül nem valósulhat meg.

Közel 3 milliárd jut vállalkozásfejlesztésre az Új Széchenyi Terv keretén belül

Jelentős és nagymértékű fejlesztési forráshoz juthatnak idén a mikro-, kis- és középvállalkozások az Új Széchenyi Terv újonnan meghirdetett pályázati lehetőségeinek köszönhetően.

Vállalkozói összefogás a belvíz ellen Nyíregyházán

Nyíregyháza Nyíregyházán egyre szélesebb a segíteni szándékozó  vállalkozók köre, ezért a belvízvédelmi munkálatok hatékony szervezésének érdekében indokolttá  vált egy szakmai és műszaki egyeztető fórum összehívása.

Nagy a tanácstalanság a kkv szektorban

Nagy a tanácstalanság, a bizonytalanság, de a tenni akarás is megfigyelhető a kkv szektorban. Ez derült ki a Kapcsolatépítő Üzleti Randi Klub (KÜR Klub) év eleji felméréséből, ahol 400 üzletembert kérdeztek meg telefonon: mire számítanak ebben az évben és mit tesznek a saját fejlődésükért.

Már igényelhető az új Széchenyi Kártya

 2010. augusztus elsejétől igényelhetik a kis- és középvállalkozók – amennyiben minden szükséges feltételnek megfelelnek – a Széchenyi Forgóeszköz Hitelt, melynek futamideje 12-36 hónap, és akár a 25 millió forint összeget is elérheti.

Négytagú lesz a Széchenyi Kártya-család.

Négytagú  lesz a Széchenyi Kártya-család. Az immár kilenc éves, jelenleg maximum 25 milliós 1+1 éves Széchenyi Kártya folyószámlahitel mellett augusztus elsejétől megjelenik a legfeljebb ugyanekkora összegű, de akár hároméves futamidejű forgóeszközhitel is, szeptembertől pedig csatlakozik 50 milliós plafonnal, legfeljebb tíz éves futamidővel a beruházási hitel.

Szülési szabadság: ugyanannyi járna az önfoglalkoztatóknak

Szülési szabadság: ugyanannyi járna az önfoglalkoztatóknakAz önfoglalkoztató nőknek, illetve önfoglalkoztatók házas-, illetve élettársainak is biztosítani kell a szociális védelmet, ideértve a legalább 14 hetes szülési szabadságot - áll az EP által megszavazott irányelvben.

Oldalak

Feliratkozás RSS - vállalkozások csatornájára