válság

Étkezési utalvánnyal kompenzálható a nettó bérek 2014-ig tartó csökkenése

A nettó bérek 2011-ben megkezdődött csökkenése egy folyamat része, és mára már az is kiderült, hogy még várhatóan két éven keresztül tart. Ennek oka, hogy a Széll Kálmán terv alapján az adójóváírás megszűnik, a szuperbruttó kivezetése pedig az esetek túlnyomó többségében nem tudja ezt a hatást ellensúlyozni.

Nyíregyháza Város Közleménye

NyíregyházaNyíregyháza MJV polgármestere, dr. Kovács Ferenc, 2010 decemberében levélben tájékoztatta az intézmények vezetőit, hogy a város rendkívüli eladósodottsága és a hitelek törlesztésének megkezdése, több más előirányzott takarékossági intézkedés mellett, a működési költségek racionalizálását is szükségessé teszi.

Technológiai fejlesztés a Bumet Hungary Kft.-nél – van, aki már a válság utáni időkre gondol

Technológiai fejlesztés a Bumet Hungary Kft.-nél – van, aki már a válság utáni időkre gondol A gazdasági válság ellenére a debreceni székhelyű holland tulajdonú Bumet Hungary Kft. technológia-fejlesztési beruházást hajtott végre: a főként autóipari beszállító vállalkozás csúcstechnológiát képviselő, új lézervágógépet vásárolt.

Válságban humánpolitikai területen „ruház be” a NYÍRERDŐ

Válságban humánpolitikai területen „ruház be” a NYÍRERDŐ  Hat évvel ezelőtt, hagyományteremtő szándékkal indította útjára a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. a „Fiatal diplomások találkozója” elnevezésű rendezvénysorozatot. Az azóta rendszeresen megrendezett összejövetel célja a kezdetektől ugyanaz: a 35 év alatti diplomás szakemberek közötti tapasztalatcsere.

Dr. Fazekas János: Gazdasági válság – létszámleépítés

Dr. Fazekas János - Gazdasági válság – létszámleépítés  Az utóbbi közel két hónapban szinte egy nap sem telt el a gazdasági válság rossz hírei nélkül. A gazdaság szereplői egy ilyen helyzetben elsősorban költségcsökkentésre törekednek, amely a vállalkozásoknál főként a foglalkoztatás csökkentését jelenti, különösen Magyarországon, ahol jelentős mértékűek a különböző járulékok.

Petrusák János - MITŐL DRÁGÁK KÖNYVEINK?

Petrusák János - MITŐL DRÁGÁK KÖNYVEINK? Mikulás-Karácsony-Száncsengő-Fenyőfa… számomra, és remélem még sokak számára is a Karácsony a szép könyvekről is szól, amelyet szeretteimtől kapok és amit szeretteimnek adok.

EUFE: Az étkezési utalványok megadóztatásól

EUFE: Az étkezési utalványok megadóztatásólAz Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesülés (EUFE) megérti a Kormány költségvetési szempontjait, a természetbeni juttatások adókedvezményeinek átalakításáról megalapozott döntést azonban csak akkor lehet hozni, hogyha alaposan megvizsgálják a vendéglátóiparra és a munkavállalók helyzetére gyakorolt hatásokat is.

Közel 300 milliós NYÍRERDŐ-fejlesztés és új munkahelyek Ófehértón

Közel 300 milliós NYÍRERDŐ-fejlesztés és új munkahelyek Ófehértón

Szembemegy a hazai faiparban jelenleg tapasztalható irányzattal a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt., ugyanis amíg a válsághelyzetben levő területen szinte mindenki a létszámleépítésben látja a kiutat, addig társaságunk munkahelyeket teremt. 

Feliratkozás RSS - válság csatornájára