Járjuk a tábort - Jubileumi Egyházmegyei Gyereknap Harangodon

-Mint minden évben, úgy az idén is színes, változatos és tartalmas programokkal készültünk a Harangodra látogató gyerekek és kísérőik számára. A jó adottságokkal rendelkező, szép természeti környezetben elterülő táborhelyen az egyházmegye 30 településéről mintegy 400 általános iskolás korú gyermek vett részt a rendezvényen. A délelőtt folyamán a sorverseny ügyességi játékain és a nyíregyházi cserkészek akadályversenyén vehettek részt csapatverseny formájában. Délután táncház, kézműves ház, máltai játszóház és a cserkészek által vezetett játékok sok élménnyel gazdagították a gyerekeket.
A nap kiemelkedő közösségi élménye volt a Képmás Zenekar Járjuk a tábort című dalához készített koreográfia, melyben a résztvevők együtt játszhatták el a kifejezetten az alkalomhoz írt dal történetét.  


[bg|_Cikkek/2015/2015_05/KepmasJarjukATabort_|3|176|random|#FFFFFF]

Az egyházmegye püspöke, Bosák Nándor kitüntetésben részesítette és köszönte meg a Képmás Zenekarnak az elmúlt tíz évben a nyíregyházi plébánián, a harangodi gyereknapon és az egyházmegyében a gyermek és ifjúsági pasztoráció területén végzett zenei szolgálatát és munkásságát.



A jubileumi Egyházmegyei Gyereknap tábori hálaadó szentmisével zárult, amelyet Bosák Nándor megyéspüspök mutatott be. A szentmisén a zenei szolgálatot, ahogy azt az elmúlt tíz esztendőben is, a Képmás Zenekar végezte – mondta el Kardos György hitoktató, a gyereknap szervezője és a Képmás Zenekar egyik vezetője.