Képmás koncert a Nyíregyházi Városnapokon

 


[bg|_Cikkek/2012/2012_05/Galeria/Kepmas koncert|3|176|random|#FFFFFF]

.

.

 

 
 
2012-ben is folytatódik a Képmás, Ismerj meg újra turnéja
 
 
A Képmás zenekar 2012-ben is folytatja a tavalyi évben útjára indított, Ismerj meg újra turnéját. Az idei esztendő első állomása Debrecenben volt, ahol a csapat a Szent József Gimnáziumban adott koncertet a DIT, Debreceni Ifjúsági Találkozó keretében. Nemrégiben, 2012. május 18-án, városukban, Nyíregyházán, a Városnapok alkalmából lépett színpadra az együttes. Bolega László a Képmás frontembere, kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy ahogyan az elmúlt esztendőben, úgy az idei évben is a kisebb kamarazenekar formáció jellemzi a csapat felállását, illetve színpadi megjelenését. „Természetesen a közönségnek nincs oka aggodalomra, a zenekartól megszokott határozott, finom és ötletes megoldásokban nem szenved hiányt, aki ellátogat a Képmás ez évi előadásaira. Ugyanakkor a felállást illetően fontos megemlíteni, hogy a megújult repertoár átdolgozásai és saját szerzeményei hívták életre a 2012-es formációt. Idén jobban előtérbe kerül a zongora, a vokalisták és a ritmus szekció színes és változatos ütőhangszerei, ellentétben az előző évadokkal szemben, amikor inkább szólistáké volt a főszerep. Mindazonáltal fontos szempont a praktikusság és az, hogy a produkció könnyen mozgatható legyen, épp ezért azokat a zenészeket hívtuk meg, akik biztosan be tudják vállalni a fellépéseket és a lehető legtöbbet képesek kihozni magukból, hogy az előadás sikeres legyen. Részint azért is volt ez fontos, mert rengeteg háttér munka zajlik a koncertekkel párhuzamosan. Elkészült egy nagylemeznyi anyag, aminek a hangszerelése, rögzítése, promóciójának előkészítése óriási feladat. Emellett pedig, nagyon szeretnénk, ha ezeket, a dalokat, idén novemberben, a két évvel ezelőtti, a művházban megrendezett teltházas koncerthez hasonlóan, itthon Nyíregyházán sikerülne színpadra állítani.”    

 

További információ: www.kepmaszenekar.hu