A VIDOR alatt a Pagony Timpex Arénában is várják a fesztiválozókat

A VIDOR Fesztiválon - a színházi versenyprogramon felül - már hagyományosan, a Pagony Timpex Arénában a Nemzeti Lovas Színház két alkalommal is vendégszerepel:  2022. szeptember 2-án pénteken 19.30-tól a Csárdáskirálynő, 2022. szeptember 3-án szombaton 19.30-tól pedig az Aladdin című produkcióval várják a családokat.

Forgalomkorlátozás a Palánta utcán

A kivitelező tájékoztatása szerint jó ütemben halad Meggyfa utcai csapadékvíz elvezetés kiépítése. A munkálatok jelenlegi szakaszában a befogadóba való bevezetés következik, vagyis a Palánta utcán található csapadékvíz elvezető hálózatba való bekötés.

Parkolás a Széchenyi utcán

A kivitelező tájékoztatása szerint július 15-16-17-én (péntek, szombat, vasárnap) a Széchenyi utcán aszfaltmarási munkálatok miatt, az utca teljes hosszában mindkét oldalon lezárásra kerülnek a parkolók.

III. Bringa Party - Tekerj a Zöldbe!

Lazulj velünk, vagy csak tekerünk egy jót a csapattal.  Nyár van, ezért  a Tisza-partot vesszük célba, ismét a helyi vállalkozások támogatásával, különböző kedvezményekkel. Természetesen most sem maradunk kulturális látnivaló nélkül, hiszen Rakamazon a Teknősház Látogatóközpont mellett gurulunk el, ahová mi is betérünk - tájékoztatta lapunkat Kazai Béla a Zöld Kerék Alapítványtól.

Oldalak

Egyéb híreink

Évértékelő / évindító interjú a Képmás zenekarral

Évértékelő / évindító interjú a Képmás zenekarral A Képmás zenekar az észak-keleti régió egyik meghatározó csapata, amely 2006-ban Nyíregyházán alakult azzal a szándékkal, hogy olyan igényes élő zenét játsszanak, amely valódi intellektuális tartalmat közvetít. Folyamatosan zenélnek és hozzák el a szeretet hangját a számtalan intézménybe, nem csak egyházi berkeken belül. A zenekar vezetőjét, Bolega László énekes-dalszerzőt a legutóbbi turnéjukról, és az előttük álló időszakról is kérdeztük.

Hamarosan befejeződik a Szabadtéri Színpad felújítása

A Szabadtéri Színpad műszakilag igen leromlott állapotban volt, a mai kor követelményeinek, és a helyi igényeknek sem felel meg, így teljes körű felújítása évek óta indokolt. Igen frekventált helyén áll, a városi szövetben való elhelyezkedésénél, a funkciójánál, a térszervezésénél fogva, illetve a területen lévő építmények, épületek, terek formavilága, építészeti megfogalmazása, a vegetációt meghatározó hangulata miatt, a város igen jellegzetes, fontos intézménye.

Gallyazás a Vécsey közben

Gallyazási munkálatokat végez a NYÍRVV Nonprofit Kft. 2018. február 1-én (csütörtök) 8- 15 óráig a Vécsey köz 1- 25. közötti útszakaszon. Munkatársaink az áramellátást veszélyeztető fák ágait vágják le, ezért a munkálatok végzésének ideje alatt az áramszolgáltató feszültségmentesíti a területet.

 

Vörös óriáskenguru bébi a Nyíregyházi Állatparkban

Már látható, a világ legnagyobb erszényeseinek, a vörös óriáskenguru csapatnak a legifjabb tagja, a Nyíregyházi Állatparkban A kis kenguru 2017-ben látott napvilágot, ám míg a legtöbb fajnál, azonnal láthatjuk, ha szaporulat születik, a kenguru-féléknél egy jó ideig csak sejthetjük azt, ugyanis az erszényes állatokra az a jellemzője, hogy utódaik, roppant fejletlen állapotban jönnek a világra.   A szinte embrionális állapotú, mindössze 1-2 cm es újszülött hátsó végtagjai és farka inkább csak kezdemény, szeme még nem nyílt ki és szőrtelen. Születés után az első 2 hónapban a biztonságot nyújtó erszényben fejlődik, s kb.150 naposan dugja ki a fejét először anyja erszényéből.

Oldalak

Promóció

Útmutató a medence szolártakaró használatához

A medence szolártakaró igazán hasznos termék, nemcsak melegen tartja a medence vizét, hanem még meg is védi azt a különböző szennyeződésektől. Nézzük, mit kell tudni a használatukról, és bemutatjuk az egyes szolártakaró típusokat is!

Tölts minőségi időt a gyermekeddel!

Bűntudatod van, mert nem tudsz ugyanannyi időt tölteni a kisebb gyermekeiddel, mint a nagyobbal? Úgy érzed, hogy alig foglalkozol velük? Hidd el nekünk, ezt csak te érzed így, ők pedig még egymást is pátyolgatják.

 

Családi merülés az élményekbe

Az idei év sok megterhelő dolgot, kedvező és kedvezőtlen változást egyaránt hozott magával, amelyek teljesen átrendezték mindennapjainkat. Mindezek után igazán megérdemli, hogy minőségi időt töltsön együtt családjával. A következő pár sorban most néhány konkrét ötlettel gazdagodhat, amelyek hozzásegíthetik a családi álomnyaralás helyszínének kiválasztásához.

Amikor közeleg a nagy utazás

Ha már te is izgatottan várod a következő “nagy utazást” és szeretnéd, ha minden tökéletes lenne, akkor nem árt alaposan átgondolni néhány dolgot. Szerencsére ma már vannak olyan online felületek, amelyek ebben segítenek is neked. Éppen ezért a következő pár sor egyfajta iránymutatásként is szolgálhat az online tervezés során. Lássuk, mit érdemes figyelembe venni!

Oldalak