Rablási kísérlet Kálmánházán

Rablási kísérlet KálmánházánPénteken reggel 8 óra után egy bukósisakos, pisztolyos férfi ment be egy pénzintézetbe a Nyíregyháza közeli Kálmánházán. A bevételt követelte, amit annak ellenére nem kapott meg, hogy a plafonba lőtt, így zsákmány nélkül szaladt ki, majd menekült el motorkerékpárján.

Menetrendváltozás a Márton napi vigasságok idejére

Menetrendváltozás a Márton napi vigasságok idejéreSóstói Múzeumfaluban megrendezésre kerülő Márton napi vigasságok rendezvényéhez kapcsolódóan november 7-én, a Szabolcs Volán a 8-as (Vasútállomás - Sóstógyógyfürdő) autóbuszvonalon nagyobb kapacitású autóbuszokat, továbbá a meghirdetett menetrendtől eltérően 9:00–16:00 között 15-20 percenként járatokat indít az alábbi menetrend szerint.

Baktalórántházán megnyílt a Kistérségi Gyerekesély Iroda

A miniszterelnök, Bajnai Gordon, és Ferge Zsuzsa, a Gyermekszegénység Program Iroda vezetője nyitotta meg a mai napon Baktalórántházán a Baktalórántházi Kistérség szervezésében létrejött Kistérségi Gyermekesély Irodát.

 

Halálosan megfenyegettek egy fiatalembert Nyíregyházán

Halálosan megfenyegettek egy fiatalembert NyíregyházánMegöléssel fenyegettek a gyanú szerint egy fiatalembert november 3-án Nyíregyházán, amennyiben nem ír alá négymilliós tartozásáról egy papírt. A rendelkezésre álló adatok alapján két gyanúsítottat vettek őrizetbe.

Oldalak

Egyéb híreink

Beregsurány - Csempészkocsi tizenötmillió forintnyi áruval

Beregsurány - Csempészkocsi tizenötmillió forintnyi áruvalA Beregsurányi Határrendészeti Kirendeltség rendőrei szeptember 26-án kora reggel a Tisza árterületén akartak ellenőrizni egy államhatár irányából közlekedő fehér mikrobuszt. A jármű a rendőri jelzés ellenére tovább hajtott.

Nyíregyházi Ki Mit Tud 2009 - első nyilvános elődöntő

Nyíregyházi Ki Mit Tud 2009 - első nyilvános elődöntő A Nyíregyházi Ki Mit Tud 2009 Nyilvános első elődöntőjén szeptember 26-án a  művelődési központban, többek között énekeltek, táncoltak, és bűvészkedtek a tehetséges fiatalok. A zsűrit két ismert személyiség - Oláh Ibolya és Pély Barna - is erősítette.

Záhony - Tetten érték a zsarolókat

Záhony - Tetten érték a zsarolókat Egy gépjármű-oktató tett feljelentést a rendőrségen, mert azzal  zsarolták, hogy megölik, ha nem fizet 100.000 forintot. A férfit meggyanúsították, hogy kikezdett egy általa oktatott fiatal lánnyal, a  lány barátja és ismerősei pedig a követelt pénzösszeg fejében tekintettek volna el a bosszútól.

Nyíregyháza, Demecser - Kábítószeresen dühöngtek

Nyíregyháza, Demecser - Kábítószeresen dühöngtek Vasárnap hajnalban a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság  Bevetési Szolgálatának Akció Osztálya egy nyíregyházi szórakozóhely  környékén tartott ellenőrzést, amikor egy arra haladó terepjáróból  üvöltöző csoportra figyeltek fel.

Oldalak