SMS-ben is lehet szavazni a Nyíregyházi Ki Mit Tudból kiesettekre

SMS-ben is lehet szavazni a Nyíregyházi Ki Mit Tudból kiesettekreSzombat délután tekinthette meg a nagyérdemű a Nyíregyházi „Ki mit tud?” első középdöntőjét a VMK-ban. De a kiesettekre is lehet még szavazni sms-ben, így a közönség is bejuttathatja kedvencét a döntőbe.

Az Állatbarát Alapítvány gazdikeresője - november II

Az Állatbarát Alapítvány gazdikeresője - november IIAz Állatbarát Alapítvány november havi második gazdikeresője. Minden örökbe fogadható kutya rendelkezik a szükséges oltásokkal, egészségesek, parazitamentesek. Ne feledjék, hogy nem csak az itt bemutatott állatok várnak örökbefogadásra!

XII. Nemzetközi SUNSHINE Terem-Cross Verseny

XII. Nemzetközi SUNSHINE Terem-Cross Verseny Idén tizenkettedik alkalommal rendezik meg Nyíregyházán a Nemzetközi Terem-Cross Versenyt a Buszacsában. A szervezők sajtótájékoztatón mutatták be a november 21-én 16 órától és 22-én 15 órától kezdődő rendezvény sajátosságait.

Állatvédelmi Napok Nyírbátorban

Állatvédelmi Napok Nyírbátorban Állatvédelmi napokat tart az Állatbarát Alapítvány Nyírbátorban a Báthory István Gimnázium és Szakközépiskolában 2009. november 16. -19.-ke között.
Az iskola aulájában, hétfőtől látható tablókiállításon megjelennek az állatvédelem legfontosabb kérdései és az Alapítvány tevékenységei is.

Oldalak

Egyéb híreink

VII. Jonagold Almafesztivál és Vásár - Rakamaz

VII. Jonagold Almafesztivál és Vásár - RakamazVasárnap újra az almasör fellegvára lesz a Tokaj mellett található szabolcsi település. Október 11-én rendezik ugyanis a VII. Jonagold Almafesztivált, amelyen a fő attrakció újfent a folyékony kenyér lesz…
 
Hajdú-Bihar megyei civil szervezetek komplex szervezetfejlesztése

Hajdú-Bihar megyei civil szervezetek komplex szervezetfejlesztéseA RÉS Egyesület a Regionális és Lokális Munkaerőpiac Fejlesztéséért, valamint az Inspi-Ráció Egyesület a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében, civil szervezetek szervezetfejlesztésére összesen 49.679.219 Ft támogatást nyert. A projekt megvalósítására 2009. április 1.-2010. szeptember 30. között kerül sor.

A miniszter félrelép a Móricz Zsigmond Színházban

A miniszter félrelép a Móricz Zsigmond Színházban A miniszter félrelép a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban a október 10-én 19 órától a bérletszünetben.

Oldalak