Napközis tábor a nyíregyházi LEGO gyárban

Izgalmasan telik a nyári szünet azoknak a nyíregyházi gyerekeknek, akiknek szülei nyíregyházi LEGO gyárban dolgoznak, hiszen a nyár utolsó heteit különleges helyen, apukájuk, anyukájuk vagy éppen nagyszüleik munkahelyén tölthetik. A gyerekeket a LEGO gyár nyári napközis táborában fejlesztő játékokkal, gyárlátogatással és sportprogramokkal várják a szervezők.

Augusztus 20-i ünnepség Nyíregyházán 2022-ben

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata államalapító Szent István tiszteletére 2022. augusztus 20-án (szombaton) 17.00 órától ünnepséget rendez a Váci Mihály Kulturális Központban. Dr. Kovács Ferenc polgármester ünnepi köszöntője és az új kenyér megáldása mellett, hagyományosan a Nyíregyháza Város Díszpolgára cím és az Inczédy György Életmű-díjak átadására is sor kerül.

A 21. VIDOR Fesztivál teljes programja

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház és a Városi Önkormányzat idén 21. alkalommal rendezi meg a VIDOR Fesztivált. 20 helyszínen több mint 150 izgalmas programot kínálnak a fesztiválozóknak, a hazai vígjátéktermés széles spektrumán át a szabadtéri koncertekig, irodalmi ínyencségekig.

Új nővérszálló épül Nyíregyházán

Megkezdődött az infektológia régi épületének bontása a Jósa András Oktatókórházban, amelynek helyén új, a mai kor igényeinek megfelelő nővérszálló épül.

Oldalak

Egyéb híreink

Nemzetközi üzletember-találkozót szervezett a PRIMOM

Immár második alkalommal szervezett a PRIMOM Alapítvány a vendéglátás, gasztronómia szektorban működő vállalkozások számára nemzetközi üzletember-találkozót Budapesten, a SIRHA 2018. szakmai kiállítás kísérőrendezvényeként.

Nemzetközi üzletember-találkozót szervezett a PRIMOM

Immár második alkalommal szervezett a PRIMOM Alapítvány a vendéglátás, gasztronómia szektorban működő vállalkozások számára nemzetközi üzletember-találkozót Budapesten, a SIRHA 2018. szakmai kiállítás kísérőrendezvényeként.

Rajzpályázat az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából

A NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészete által fenntartott Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából „Zöld erdőben jártam…” címmel rajzpályázatot hirdet Nyíregyháza város alsó és felső tagozatos tanulói számára.

Rajzpályázat az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából

A NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészete által fenntartott Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából „Zöld erdőben jártam…” címmel rajzpályázatot hirdet Nyíregyháza város alsó és felső tagozatos tanulói számára.

Oldalak

Promóció

Szurkolj stílusosan, szerezd be a kedvenc csapatod címerével ellátott pólót

A szurkolás egy olyan tevékenység, amely összehozza az embereket, amely összetartja a közösséget és amely segítségével barátságok, esetleg szerelmek alakulhatnak ki nem csak egymás, de az adott sportág iránt is. Szurkolócsapat nélkül unalmas és egyhangú lenne a mérkőzés mindamellett, hogy a játékosok is sokkal motiváltabbak, ha van kinek játszani, ha látják, hogy jó amit csinálnak, és ha megkapják a megfelelő támogatást a lelátókról is.

 

Nyíregyházán is fejlesztő játékokat oszt szét a Kárpátok Alapítvány

Amikor a gyerekek játszanak, közben tanulnak is. Olyan életre szóló készségeket sajátítanak el, mint például az együttműködés, a kommunikáció és a problémamegoldás, melyekre a legelmaradottabb térségekben élő gyerekeknek nagy szükségük van. A Kárpátok Alapítvány a LEGO Csoport támogatásával megvalósuló, „Mindenünk a játék” programja során 504 mélyszegénységben élő óvodás és kisiskolás kap lehetőséget a játékon keresztül történő tanuláshoz. A gyerekek olyan fejlesztést segítő foglalkozásokon vesznek részt, ahol képességeik, készségeik javulnak, és végül ajándékba megkapják és hazavihetik - talán az első - játék szettjüket.

Pontosan mire tudjuk használni a tLong lehetőségét?

Milyen lehetőségeket és előnyöket kínál számunkra a tLong, vagyis az értékpapírok napon túli tőkeáttételes longolásának lehetősége? A cikk keretei között részletes választ adunk erre a kérdésre.

Bébitaxi és kismotor - az első babajárgányok

A bébitaxik és kismotorok az első mozgásra ösztönző babajárgányok. Egy éves kortól kezdődően csalnak mosolyt a gyerekek arcára, hiszen megtapasztalják velük az önálló helyváltoztatás örömét. A járgányokkal nem csak fizikai kihívások elé állítjuk a gyerekeket, hanem fejlesztjük is őket. Az egyensúlyérzék és a helyes tartás miatt egészen kiskortól érdemes minél változatosabb mozgásformákba bevezetni őket és fejleszteni a motorikus készségeket, valamint a mentális képességeiket.

Oldalak