Föld Napja a Nyíregyházi Állatkertben

Izgalmas kalandra hívnak kicsiket és nagyokat a Nyíregyházi Állatparkba, hogy együtt ünnepeljék meg a Föld napját 2024. április 20-án, szombaton. A rendezvény jelmondata: "1 nap alatt a Föld körül".

Módosított menetrend a Szolnok - Debrecen - Nyíregyháza - Záhony vonalon

Hétfőtől  a 100 Budapest - Szolnok - Debrecen vasútvonalon egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Kisújszállás - Püspökladány állomások között a 6098, 6009 sz. vonatok helyett, vonatpótló autóbuszok közlekednek majd.

Megújult Nyíregyháza egyik legszebb játszótere

A napokban befejeződött Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdők területén a Blaha Lujza sétány játszóterének felújítása. A vidéki városok játszótereinek TOP 10-es listájában is megtalálható ez a gyermekek és szülők által igen kedvelt játszótér, melynek kihasználtsága és látogatottsága jelentős.

Szereplőválogatás a nyíregyházi színházban

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház áprilisban szereplőválogatást hirdet A PADLÁS című musical (Rendező: GÉMES ANTOS) előadás KÖLYÖK szerepére.

Oldalak

Egyéb híreink

Megvan, melyik vármegye adta 2023-ban a legtöbb belföldi turistát

Több mint 19 millió vendégéjszakát töltöttek el a belföldi vendégek a vidéki szálláshelyeken tavaly. A vármegyék adatainak összesítése alapján a legtöbb belföldi turista Pest vármegyéből indult útnak 2023-ban, míg a legmesszebbre Jász-Nagykun-Szolnokból, Bács-Kiskunból és Baranyából utaztak a pihenni vágyók. Átlagosan a leghosszabb ideig Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Borsod turistái pihentek. A 4-5 csillagos hotelekben Győr-Moson-Sopron utazói foglaltak a leggyakrabban szállást, a kempingek Komárom-Esztergom, míg a vendégházak Békés vármegye turistái körében voltak a legkedveltebbek tavaly – derül ki a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adataiból.

Belterületi út fejlesztése Érpatak településen

Érpatak Község Önkormányzata a Terület és Településfejlesztési Operatív Program Plusz Irányító Hatósága által a Belterületi utak fejlesztése Program elnevezésű pályázati konstrukcióban 99,09 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatást nyert.

Hiába a megemelt büntetési tétel, ha fekete foglalkoztatásért is legfeljebb csak figyelmeztetés jár

Még mindig kevés – reagált a munkavédelmi bírságok összegeinek jelentős emelkedése hírére a Magyar Szakszervezeti Szövetség.  A MASZSZ nem az akár 100 millió forintra emelt büntetési tételt kevesli, hanem az ellenőrzések gyakoriságát. Utóbbi ugyanis – információk szerint – még mindig nem fog változni, mint ahogy az a gyakorlat sem, hogy a szabálytalanságokért, még a fekete foglalkoztatásért is gyakran csak figyelmeztetést „szabnak” ki az ellenőrök. A MASZSZ érdemi változtatást vár.

Cigicsempész Záhonynál diplomata álcával

Hamis diplomatajelzéssel ellátott mikrobusszal szállította az adózatlan cigarettát az az ukrán férfi, akit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a záhonyi közúti határátkelőnél füleltek le. Az autó sofőrje utasának diplomata mentessége mögé akarta rejteni a költségvetés megkárosító súlyos jogsértést. Az elkövetőt a pénzügyi nyomozók őrizetbe vették, tettéért akár nyolc évet is kaphat.

Oldalak

Állás, munkaügyi hírek, karrier

Hiába a megemelt büntetési tétel, ha fekete foglalkoztatásért is legfeljebb csak figyelmeztetés jár

Még mindig kevés – reagált a munkavédelmi bírságok összegeinek jelentős emelkedése hírére a Magyar Szakszervezeti Szövetség.  A MASZSZ nem az akár 100 millió forintra emelt büntetési tételt kevesli, hanem az ellenőrzések gyakoriságát. Utóbbi ugyanis – információk szerint – még mindig nem fog változni, mint ahogy az a gyakorlat sem, hogy a szabálytalanságokért, még a fekete foglalkoztatásért is gyakran csak figyelmeztetést „szabnak” ki az ellenőrök. A MASZSZ érdemi változtatást vár.

Új munkatársat keres a NYÍRVV

A nyíregyházi NYÍRVV Nonprofit Kft. lakatos végzettségű munkatársat keres - áll a 2024. februárjában közzétett hirdetésben. A munkakör betöltéséhez szakirányú végzettség és érvényes B kategóriás jogosítvány szükséges. E-mailen lehet jelentkezni egészen 2024. március 05-ig.

A csökkenő infláció miatt idén várhatóan enyhül a béremelési nyomás a munkáltatókon

A WHC támogatásával megvalósuló, székesfehérvári HR Fest egyik kiemelt kerekasztal-beszélgetésében Rolek Ferenc, az MGYOSZ alelnöke is részt vett. A szakember a béremelésre, juttatásokra és versenyképességre fókuszáló beszélgetés során kifejtette, hogy a jövőben várhatóan feszültséget fog okozni a munkaerőpiacon az, hogy egy EU-s rendelkezés miatt a minimálbért a medián kereset 60%-ra kell emelni, hiszen ez olyan ütemű, kétszámjegyű százalékos emelkedést vetít előre, amit a magasabb bérkategóriában dolgozó munkavállalók bérfejlesztése nem fog tudni lekövetni.

Ingyenes munkajogi tanácsadás az Iparkamarában

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara ingyenes munkajogi tanácsadással segíti a vállalkozókat a munkajog világában való eligazodásban. Szakértőnk segít értelmezni a jogszabályokat, ezen kívül felkérésre munkajogi tájékoztató anyagokat, iratmintákat készít.

Oldalak

Promóció

Szeretsz társasozni?

Erre a kérdésre alig lesz olyan ember, aki azt mondaná, hogy nem. A klassz baráti, családi körben lejátszott menetek nagyon élvezetesek tudnak lenni, és sokszor számtalan aranyköpés és kedves sztori alapját adja egy-egy ilyen alkalom.

Te is szeretnéd féktelenül kiélni a vágyaidat?

Nem árulunk el túl nagy újdonságot senkinek azzal, ha azt mondjuk, hogy mindenkinek vannak vágyai. Igen, még annak is, aki egyedül él. Persze itt most nem utazásra, vásárlásra vagy éppen karrierre gondolunk, hanem a testiségre. Mindenkit a vágy vezérel, csak van, aki ki tudja élni magát, és akadnak olyanok, akik partner híján önmagukra vannak utalva.

 

Mit tehet az, aki nem szeretne gyógyszert szedni?

Számtalan olyan testi diszfunkció van, amelyet többféleképpen meg lehet oldani. Hangsúlyozzuk, hogy nem betegségről beszélünk, csupán zavarokról, amelyek meggátolják a test normális működését. Ilyenkor vagy gyógyszerhez folyamodnak az emberek, vagy különféle gyógyhatású készítményeket próbálnak ki, vagy kikutatnak olyan lehetőségeket, amelyek során gyógyszer vagy készítmény bevétele nélkül, eszközzel tudják megoldani a fennálló problémát.

Egy szívhez szóló emlék: a gravírozott karikagyűrű

A karikagyűrű vásárlása mindig nagy lépés egy pár életében, hiszen ez is jelzi a két ember szimbolikus kötelékét egymáshoz. Ezért nem is lehet akármilyen a kivitelezése. A karikagyűrű személyes értékét gravírozással tovább emelhetjük. De milyen felirat kerüljön a gyűrű belsejébe?

Oldalak