Leütöttek egy kiszolgálót Nyíregyházán - a tetteseket elfogták

Leütötték a kiszolgálót, a tetteseket elfogták (Nyíregyháza)  Szombaton éjjel három fiatal ment be Nyíregyházán, az Orosi úton egy presszóba. Az ott egyedül tartózkodó fiatal pultosnőt hátulról leütötték, majd elvitték a kassza tartalmát. Az alkalmazott elvesztette eszméletét, az előzetes orvosi vélemény alapján könnyű sérülést szenvedett.

Óvodások is segítettek a Sóstói-erdő erdőfelújítási munkálataiban

A legfiatalabbak is részt vettek a nyíregyházi Sóstói-erdőben folyó erdőfelújítási munkákban. A Kerekerdő óvoda két csoportja, összesen félszáz apróság ültetetett ezüsthárs csemetéket, és vetette a kocsányostölgy makkját azon az egyhektáros, vihar sújtotta területen, ahol tavaly ősszel termelték ki a fákat az erdészek.

Oldalak

Egyéb híreink

Szabó Dénes az Év embere a megyében idei díjazottja

Szabó Dénes az Év embere a megyében idei díjazottjaSzabó Dénes, a Kodály Zoltán Általános Iskola ének tanára, a Cantemus Gyermekkar és a Pro Musica Leánykar karvezetője kapja idén az Év embere a megyében díjat, amelyet 2010. február 27-én 19 órától az IV. Nyíregyházi Borbál, egyben az Év embere a megyében díjkiosztó gála keretében vehet át a Nyíregyházi Főiskola Kodály Zoltán Centrumában.

Szabolcs Kupa 2010 - Teltház a BuSzaCsában

 Idén először a Bujtosi Szabadidő Csarnokban rendezték meg az immár nyolcadik Szabolcs Kupát, a régió egyetlen, a vidék egyik legnagyobb országos fodrász, kozmetikus, műkörömépítő és műkörömdíszítő, pedikűrös versenyét.

Nem kedvezett az időjárás a jégszobroknak

Nem kedvezett az időjárás a jégszobroknak  Harmadik alkalommal rendezték meg a Valentin napi Jégszobrász Show-t Nyíregyházán a Kossuth téren. Az első két évvel ellentétben idén a szobrok készen érkeztek. Az elmúlt napok enyhe időjárása és esőzése nyomot hagyott a látványos szoborkompozícókon.

Panoráma Világklub Nyíregyházán

Panoráma Világklub Nyíregyházán A Krúdy Gyula Art Mozi és Rendezvénycentrum közreműködésével 2010. február 11-én került sor a Panoráma Világklub Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei társklubjának megalakulására.

Oldalak