Elhúzták a nótánkat!

Zöld Kerék Alapítvány, a LÁNC-Szem Egyesület, valamint a Tiszateleki Vadvirág Egyesület közösen szervezett. A sűrűn szemerkélő eső ellenére 23-an pattantunk bringára a hétvégi kerékpártúrán, amit a Zöld Kerék Alapítvány, a LÁNC-Szem Egyesület, valamint a Tiszateleki Vadvirág Egyesület közösen szervezett.  (2009. október 11-én  vasárnap.

Kábítószeres sofőrt is fogott a Mátrix - 29 találatot jelzett a rendszer

Kábítószeres sofőrt is fogott a Mátrix - 29 találatot jelzett a rendszerA közlekedési szabálysértések, valamint a lejárt műszaki állapotú vagy körözés alatt álló gépjárművek kiszűrésére szervezett közös ellenőrzést október 10-én Nyíregyházán az Országos Polgárőr Szövetség részeként működő Mátrix Police és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

Tiszavasvári nyertes pályázatai

Tiszavasvári három hazai finanszírozású pályázatot nyert A korábbi évekhez hasonlóan az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács idén is meghirdette a hazai forrású pályázati lehetőségeket. A benyújtott pályázatokat értékelve Tiszavasvári Város Önkormányzata három projekt megvalósítására nyert el forrást.

Zsebtolvajok Nyíregyházán

A nyíregyházi vasútállomáson válltáskájából lopták el egy férfi pénztárcáját csütörtök reggel. A sértett kára ötezer forint. Délelőtt a Búza téri piacon egy nőt károsítottak meg ugyanilyen módon. Az asszony előzőleg vette fel fizetését egy automatánál, így összesen 80.000 Ft volt nála. A nyíregyházi vasútállomáson válltáskájából lopták el egy férfi pénztárcáját csütörtök reggel. A sértett kára ötezer forint. Délelőtt a Búza téri piacon egy nőt károsítottak meg ugyanilyen módon. Az asszony előzőleg vette fel fizetését egy automatánál, így összesen 80.000 Ft volt nála.

Oldalak

Egyéb híreink

Nyíregyháza - Súlyos sérülés egy elszabadult kutya miatt

Nyíregyháza - Súlyos sérülés egy elszabadult kutya miatt Egy családi ház udvaráról kiszökött kutya lökött fel hétfőn Nyíregyházán egy 62 éves nőt. Csak másnap derült ki, hogy az esés során az asszonynak eltört a csuklója.

Fesztivál az Állatokért 2009 Nyíregyházán - Képes beszámoló

Fesztivál az Állatokért 2009 Nyíregyházán Idén szeptember 13-án rendezték meg a Nyírségi Ősz keretein belül a Fesztivált az Állatokért. Ezen a napon házi kedvenceinké volt a főszerep, akik a felvonuláson és különféle bemutatókon mutathatták meg képességeiket. Volt állattartási-, állatvédelmi-, állatorvosi- tanácsadás, állatvédelmi képkiállítás és keverékkutya szépségverseny is.

Érpatak - Bárddal fenyegette a családját

Érpatak - Bárddal fenyegette a családjátSzabálysértési őrizetbe vett egy 52 éves érpataki lakost az Újfehértói Rendőrőrs. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi szerdára virradó éjszaka ittasan ment haza, majd veszekedés során egy húsvágó bárddal fenyegette feleségét és fiát.

Nyíregyházi Ki Mit Tud 2009 - Nyilvános elődöntő

Nyíregyházi Ki Mit Tud 2009 - Nyilvános elődöntő A Nyíregyházi Ki Mit Tud 2009 Nyilvános elődöntőjére várják az érdeklődőket a Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrum Hangversenytermébe, 2009 szeptember 26. és október 3-án, 14 órától.

Oldalak