Betörés-sorozat Nyíregyházán

Betörés-sorozat NyíregyházánHat lakásba törtek be szerdán napközben Nyíregyházán. Az ismeretlen tettesek a lakók távollétét kihasználva szakították be az ajtókat, illetve törték fel a zárakat, és pénzt, kisebb méretű elektronikai cikkeket, valamint egy esetben ékszereket tulajdonítottak el. A lopásokkal okozott kár lakásonként 100.000 és 270.000 Ft között van.

Róka-rege bemutató a Móricz Zsigmond Színházban

Róka-rege bemutató a Móricz Zsigmond Színházban 2009. október 3-án 16 órától a Nagyszínpadon tekinthetik meg az érdeklődők Heltai Gáspár Róka-rege meséje alapján, Bodolay, Hargitai Iván és Koltai M. Gábor rendezésében.

Gyereket raboltak ki Nyíregyházán

Gyereket raboltak ki Nyíregyházán Szerdán 12 óra 50 perc körüli időben Nyíregyházán, a Ságvári Endre utcán kiraboltak egy 11 éves fiút. Az iskolából hazafelé tartó gyereket két 15-16 év körüli fiatal szólította meg, egyikük ököllel bántalmazta, majd elvették mobiltelefonját és 300 forintját.

Veszélyeshulladék-gyűjtő akció

Veszélyeshulladék-gyűjtő akcióA Térségi Hulladék – Gazdálkodási Kft. tájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának Környezetvédelmi Alapja támogatásával, valamint az ÉVISZ diákjainak részvételével 2009. október 3-án (szombaton) 9:00 - 13:00 óra között LAKOSSÁGI VESZÉLYESHULLADÉK GYŰJTÉST szervez.

Oldalak

Egyéb híreink

Vidor Fesztivál - Hatodik nap

Vidor Fesztivál - Hatodik nap Szerdán is az idén bevezetett új helyszínen a Jósa András Múzeum udvarán várta a vidorogni vágyókat a Dumaszínház egyik üdvöskéje, Kiss Ádám, aki talán az idei legnagyobb számú nézőt vonzotta.

Szabolcs-Szatmár-Bereg - TISPOL biztonsági öv ellenőrzés

Szabolcs-Szatmár-Bereg - TISPOL biztonsági öv ellenőrzésAz Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (TISPOL) Műveleti  Csoportjának 2009. éves ellenőrzési terve alapján szeptember 8-10-éig  Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is kampányt tartanak, melynek során a  biztonsági öv, gyermekülés és bukósisak előírásszerű használatát  ellenőrzik kiemelten - a járművezetőknél és utasoknál egyaránt.

Tematikus Testvérvárosi Konferencia Nyíregyházán

Tematikus Testvérvárosi Konferencia NyíregyházánÖt város, Rzeszów, Nagybánya, Szatmárnémeti, Beregszász és Nyíregyháza ifjúsági szakembereinek részvételével valósul meg szeptember 02-04. között a Tematikus Testvérvárosi Konferencia Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban.

Nyíregyháza - Eljárások az illegális tévézés miatt

Nyíregyháza - Eljárások az illegális tévézés miattA Nyíregyházi Rendőrkapitányság több eljárást folytat a Btk. 329/B. § (1) bekezdés b. pontjába ütköző szerzői vagy szomszédos jog védelmét biztosító műszaki intézkedés kijátszásához szükséges eszköz, termék, berendezés vagy felszerelés átadása, forgalomba hozatala vagykereskedése vétségének megalapozott gyanúja miatt.

Oldalak